Fel

Testünk felépítése

mozgás

Testünk felépítése

Testünk és egészségünk elválaszthatatlan egymástól. A szólás szerint is egységet képez a test, a lélek és a szellem.

Érdemes időt szánni testünk felfedezésére, hiszen a megfelelő jártasság segít a betegségek megelőzésében, kondíciónk megőrzésében. Könnyebben választunk ételeket, italokat, mozgás fajtát, kikapcsolódás formát magunk és gyerekeink számára, ha tájékozottak vagyunk.

Könnyebben és hathatósabban terelgetjük gyerekeinket az egészség ösvényén, például valós alapokon nyugvó kitalált, saját mesékkel is.

Lássunk egy példát!

Gyerekkoromban nagynéném (akinek ápolói végzettsége is volt) – ha betegek voltunk – a következő mesével mindig meggyőzött minket öcsémmel arról, hogy elfogadjuk a kezelést.

„Tudjátok gyerekek, a szervezetetek most kis piros csákós, lovas huszárokkal küzd a betegség ellen, akik a vérben harcolnak. Ha beveszitek a gyógyszert, a huszároknak bekülditek a puskaport, ha megeszitek a főzeléket husival, akkor a lovaiknak segítetek, mert ők ezt eszik odabent.”

Bevezetés az emberi test titokzatos és mégis természetes világába

Mit ír róla a lexikon és az internet?

A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a test: élőlénynek, embernek sajátos megjelenési formája.

Az Oxford Advanced Learner’s Dictionary szerint az embernek ill. az állatnak teljes fizikai megjelenése/szerkezete.

Az „internet szerint” az emberi test az ember látható alakja, amely születéstől haláláig azonosítja őt, és többnyire egyedi jellegzetességekkel rendelkezik.

Kis történelem

Az emberi test és működésének modern kori megismerése viszonylag későn, a boncolással kezdődött, ábrázolása azonban már az őskorban megjelent, az ókori görög művészetnek pedig a középpontjában állt. A modern képalkotó technikák és a szemérmesség visszaszorulásának köszönhetően az emberi testre vonatkozó képi ismeretkör ma már könnyen elérhető bárki számára.

Tudományágak, irányzatok

A test alkotórészeivel az anatómia tudománya, a szervezet működésével az élettan, a test állapotváltoztatása önmaga eszközeivel a lélektan tudománya foglalkozik. A test ápolása, óvása a higiénia, a test edzése és nevelése a testkultúra, fitness, a test és lélek harmóniájára törekvés pedig a wellness tárgya.

Tudatosság, ismeret átadás

 

Amikor a gyermek kicsi, úgy látja magát, ahogy a családja, az ő szemüvegükön keresztül, ha ez rózsaszínű, akkor, jól érzi magát a bőrében.

Amikor kamaszodik, tagad minden addigit, a megjelenésével kapcsolatban is változnak nézetei. Osztálytársai, barátai ízlése, véleménye lesz a meghatározó és akár kemény munka árán is, eléri, hogy az új ideálnak megfeleljen. Távolról sem az élettan, kórélettan, betegségek megelőzése a cél, nem igazán gondol vele. Szülőként se feledkezzünk meg arról, hogy gyermekünket életkorának megfelelően terelgessük és, hogy a leghatékonyabb és néha a legnehezebben kivitelezhető eszközünk a példamutatás. Ajándékozzuk meg nagy kamasz, vagy idősebb gyerekeinket pl. egy-egy uszodás ill. kirándulós nappal.

 

A test a lélek temploma. Milyen magasztosan és tiszteletreméltóan hangzik, bánjunk hát testünkkel ennek megfelelően és neveljünk erre a felnövekvő nemzedéket is.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása