Fel

Tucatnyi gyerekvers a 42. Magyar Filmszemlén

versfilmek

Tucatnyi gyerekvers a 42. Magyar Filmszemlén

 

A Magyar Filmszemle történetében először szerepelnek animációs filmek a programban. Az Egyszervolt.hu és a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem Anime-programjának koprodukciójában készült, kortárs gyerekverseket feldolgozó Versfilmek produkcióból tizenkét filmet tartott bemutatásra érdemesnek a legnagyobb hazai mozgóképes seregszemle zsűrije.

Gyerekversek a Filmszemlén

A legnagyobb hazai mozgóképes mustra információs blokkjában tizenhat animációs gyerekfilm – szinte kivétel nélkül irodalmi alkotások feldolgozása – is helyet kapott. Köztük egy tucat, mely a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem és a legnagyobb magyar gyerekportál-csoport, az www.egyszervolt.hu koprodukciójában készült. A kortárs gyermekirodalom népszerűsítését zászlóra tűző „Versfilmek” együttműködésben a filmeket egyetemi hallgatók – köztük diplomamunkaként – végzősök készítettek.

Örvendetes fejlemény, hogy a Magyar Filmszemle programjában szerepet kaphatnak az animációs filmek, ezen belül pedig a gyerekek számára készült rajzfilmek is, annál is inkább, mert az animáció, a rajzfilm a gyerekek által különösen kedvelt műfaj.

Versfilmek – egyedülálló program

A Versfilmek program ötletével a gyermekkultúra közvetítését, a friss szemléletű alkotóműhelyek felkarolását hivatásszerűen felvállaló egyszervolt.hu szerkesztősége (4KIDS Meseportál kft.) kereste fel a MOME Animáció Szak vezetőjét, Fülöp Józsefet, aki azonnal a kezdeményezés mellé állt. Az eredmény: sikerült öszekötni a művészeti egyetem hallgatóinak gyakorlati képzését a magyar gyerekirodalom népszerűsítésének missziójával. A feldolgozásra szánt verseket, dalokat az Egyszervolt.hu szerkesztősége válogatta, a filmek létrehozása pedig a MOME képzési rendjébe épült.

A közös munka 2008. januárjában kezdődött, a munka akkori témavezetője M. Tóth Géza – a 2007-ben Oscar djra jelölt Maestro c. film rendezője – volt, a továbbiakban Fülöp József, a MOME Animációs tanszék vezetője irányította a hallgatók munkáját. A sorozat financiális oldalról is egyedülálló vállalkozás – a szó szoros értelmében –, hiszen állami támogatásban nem részesült, ugyanakkor immár negyedik éve folyamatosan zajlik. Eddig 29 rajzfilm készült el és kapott bemutatkozási lehetőséget több helyen is.

Az idei évben – Gacs Réka témavezetésével – újabb filmek, ezúttal gyerekdal-klipek készülnek, melyek bemutatása ezév második felében lesz az Egyszervolt.hu webtelevízióján, a www.mese.tv-n.

Az animációs gyerekfilmek első vetítése a 42. Magyar Filmszemlén:

május 6. péntek 14:30 Corvin mozi, Jávor terem

május 7. szombat 12:15 Uránia, Csortos terem

május 8. vasárnap 10:15 Corvin, Kabos terem.

Részletes műsor

A 42. Magyar Filmszemle műsorán szereplő Versfilmek:

(filmrendező – szerző – cím)

Antali Gabriella: Finy Petra – Becsinált leves

Bakos Barbara: Kiss Ottó – Bárányok

Bakos Barbara – Horváth Molnár Panni: Miklya Zsolt – Manófi

Gellár Csaba: Kántor Péter – Béka-parti

Gellár Csaba: Máté Angi – Sötétség

Gelley Bálint: Palya Bea – Laci bátyám

Horváth Molnár Panna: Kiss Ottó – Csillagszedő Márió, részletek

Kreif Zsuzsanna: Kukorelly Endre – Hajmosás; Nyulász Péter – Buborék

Ruska László: Miklya Zsolt – Egy műveletlen kispók balladája

Tompa Borbála: Demény Péter – Ágóbágó álma

Vácz Péter – Egely Kati: Miklya Zsolt – Patakiskola

Végső Ágota: Fekete Vince – Négy nyulak

nyp

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása