Fel

Utazási ABC – gyerekekkel

kobe3-3

Utazási ABC – gyerekekkel

Hosszú utazások. Kisgyerek az autóban. Testvéri veszekedések, ordibálás, esetleg rosszullét és persze unatkozás. Ugye ismerős jelenetek. Hogyan lehet mégis könnyedén átvészelni pár óra, esetleg még több óra utazást, autóval. Néhány tipp, ötlet, hogy miként kössük le unatkozó lemenőinket az utazás alatt. 
pixel

pixel

 

Légy optimista

Talán ez az első tanács, amelyet valljuk be nem mindig lehet betartani. Próbáljunk úgy hozzáállni az utazáshoz, hogy már ez is része a pihenésnek. Meséljük el a gyerekeknek, hogy merre megyünk, esetleg adjunk – persze már a nagyobbak – kezébe térképet, nézze az utat.

 

kobe3-5

 

Játékok az autóban

Fontos, hogy olyan játékokat pakoljunk be az autóba, amelyek valóban lekötik a gyerekeket. Praktikus, ha társasjátékokat rakunk be, hogy azok legyenek mágnesesek, így nem fognak elveszni. Kártyázni lehet, vagy épp a kedvenc kis játékukat, amelyekkel könnyen játszhatnak szerepjátékokat.

 

Pici a fedélzeten

Ha nagyon kicsi babával utazunk, akkor érdemes figyelembe venni, hogy a régi játékai már nem lesznek izgalmasak a kicsiknek, ezért pakoljunk be új, vagy régi, elfeledett játékokat. A siker garantált lesz, a piciket hosszasan leköti az új játék öröme.

 

kobe3-1

 

Közös játék

A hosszú út kiváló lehet olyan játékokra is, mint pl. a barkóba, nagyobbaknál betűismereti játék, esetleg kis színező, vagy logikai játékok. A közös játékok összehozzák a családot, apa és anya is részt tud venni, hiszen itt valóban együtt van a család.

 

Felhőbodorítás

Ha már kifogytunk a jobbnál jobb játékokból, akkor érdemes felhőt bodorítani. Azaz figyelni az eget, s minél érdekesebb felhőket megfigyelni. Beszélgetni róluk, vajon ki, mit lát bennük. Éppen mivé változik a felhő, s vajon melyik felhő irányába fogunk haladni.

 

kobe3-6

 

Milyen autót látsz?

Talán ez a fiúk kedvenc játéka. De még a lányok is élvezhetik, hogy útközben figyelik az autómárkákat. Esetleg számolják, hogy ebből vagy abból hányat láttak. Lehet figyelni a színüket is, így máris összekötöttük  a színek és a számolás tanítását.

 

kobe3-4

 

Hallgassunk zenét

A gyerekek szívesen hallgatják kedvenc előadójuk zenéit, énekeit. Fontos, hogy mi szülők is ismerjük ezeket a dallamokat, meséket, mert a közös éneklésnél, közös mesélésnél nincs is komolyabb szülő-gyerek építő kapcsolatépítő munka. Nagyobb gyerekeknél kipróbálhatjuk, hogy most ők ajánljanak zenét, s tegyük be az ő általa válogatott lejátszási listát. A siker garantált lesz.

 

Kellemes utazást!

 

A cikket a Közlekedésbiztonsági rajzpályázatot  kiíró KÖBE Biztosító támogatta.

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása