A hajdani vándormutatványosok által megalkotott és ápolt műfaj – a marionett cirkusz bája és szépsége előtt tisztelgünk. A Mesebolt Bábszínház és Magamura Alkotóműhely közös produkciója.
Ilyenkor télen rengeteg termésből lehet játékokat készíteni. Az egyik kedvencem a csipkebogyó, amelyet, ha tiszta helyen szedtek le, akkor nagyon finom, élvezetes csemege, s ha kedvetek van, akkor nyakláncot vagy épp karkötőt is készíthettek belőle.
Egy gyermek személyiségének elemzését mindig a temperamentum vizsgálatával kezdi az asztrológus, hiszen ez mutatja meg, hogy milyen alapvető képességek vannak meg benne, vagy mi az a képesség, amit erősíteni vagy hiány esetén, tanulnia kell.
Volna kedvetek egy jót korcsolyázni a belvárosban? Mindezt úgy, hogy a világ egyik legszebb díszlete fogad? Akkor gyere a Kiosk előtti korcsolyapályára március 15-ig várnak a szervezők!
Kevesen tudják, de a karácsonyfa díszeinek és szimbólumainak eredete visszanyúlik a középkorba, amikor még nagy divatja volt a paradicsomjátékoknak, a bibliai történetek színpadi megjelenítésének.
Az év utolsó hónapjában a fejenkénti átlagos havi 7,8 kg-os papírfogyasztásunk 10-15%-kal, akár 9 kilóra is nőhet, köszönhetően a felfokozott ünnepi vásárlási láznak. Ilyenkor nem csak a papírba csomagolt élelmiszerekből veszünk többet, de az ajándékok, a tartós fogyasztási cikkek, az azokat ünnepivé tevő csomagolópapírok, dísztasakok, díszdobozok is jelentősen növelik papír-felhasználásunkat.
A karácsonyi készülődés egyik legszebb pillanata, amikor a családunk, a barátaink körbeülik a szépen terített asztalt és jóízűen beszélgetve elfogyasztják a nagy gonddal készített vacsorát.
Sokunk számára a karácsony sokszor egy-egy illathoz kötődik, az illathoz pedig egy-egy érzés, emlék. Olyan ősi illatok, fűszerek ezek, amelyeket az emberiség már több évezrede használ, amelyeket számos irodalmi műben megtalálunk.