Ha elfogadjuk annak az apukának a szavait, aki telefonon mondta el meglátásait a Fitt család szerkesztőinek, akkor bizony nem sok esélyünk nyílik nevelni saját gyermekeinket tv és számítógép nélkül. De mégis ki neveli a gyerekeinket? Sok felmérést készítettek arról, hogy a gyermekekre mekkora hatással vannak a szülei, az intézmények (iskola, óvoda), a barátok, és a média.

: Szülőnek köze nincs a neveléshez

Az apuka véleménye után, íme egy tanári vélemény:

„Igazából azt mondanám, hogy a világ nagyot változott. A gyerekek is nagyot változtak, tehát az én pedagógiai munkám során is látom, hogy 10 évvel ezelőtt nem ugyanilyenek voltak a gyerekek. Sokkal individuálisabbak, sokkal éberebbek az első osztálytól kezdve.

 Mire éberebbek?

Az intellektuális dolgokra, bármire. 6 – 6 és fél évesen teljesen képben vannak a világról és önmagukról. Ez korábban azért nem volt meg.

Ez minek köszönhető?

Én azt gondolom, hogy mindannak az információáradatnak, amivel ők találkoznak.

Nem nyugtalanabbak, és nem felszínesebbek és nem koravénebbek, vagy bizonytalanabbak ennek következtében?

De, így van, igen. Csakhogy eközben a kívülről rárakódott információhalmaz, mint egy guano réteg, rájuk telepedett, s a valódi életkoruknak megfelelő énjük nem az, amit mutatnak, vagy nem az, ami elsőre látszik, hogy előítéletekkel élnek. Meg lehet őket érinteni, hogyha olyan módon közelítünk hozzájuk, ahogyan egy 6-7 éves gyermekhez közelíteni kell. Sok beszélgetéssel, mesével, képekkel. Így ezeket a rétegeket át lehet törni, és valóban meg lehet őket szólítani.

Azt tapasztalja pedagógusként, hogy az első osztályosok már előítélettel jönnek?

Igen, de azt gondolom, hogy gyakran ahogyan egy családban zajlik a beszélgetés, – és akkor lehet az én családomról is beszélni-, mi is gyakran élünk előítéletekkel. Meglátunk valakit a televízióban, és rögtön minősítjük is őt a gyerekek feje fölött. Ők is ugyanezt teszik. Végig se gondolják. Meglátnak mondjuk egy képet, vagy meglátják mondjuk a társukat, és: „mi ez a nem tudom micsoda…” Ám ezt formálni, alakítani lehet, hogy valóban egy önálló ítélet alkotó személyiséggé válhassanak.

Jó, de hát azért mondjuk, itt az alsó tagozatban, vagy amikor kisgyerek a gyerek, akkor azért természetes, hogy azt a mintát követi, amit a felnőttek, és elsősorban kitüntetetten a szülők és a pedagógusok nyújtanak.

Így van, de az is fontos, hogy a tananyaggal mit szeretnénk nekik odaadni, milyen lelki táplálékot biztosítunk a számukra? Hogy meséket meséljünk az első osztályban. Jó meséket meséljünk, – a jó mese azt jelenti, hogy jó a vége. „

A pedagógus szavaiból tehát mégis az derül ki, hogy a szülők igenis nagyon nagy hatással vannak gyermekeikre. Ezután a pedagógusok is, és ezután a barátok is. De ha tisztán szeretnénk látni ebben a kérdésben, akkor azt lehet mondani, hogy mindenkinek igaza van. Csak a hatás erőssége változik a korral. Kisiskolás korig a szülők gyakorolnak a legnagyobb hatást gyerekeikre. Ezután az iskola pedagógusai hatnak gyermekeinkre, de a keretet még mindig a szülők határozzák meg. Majd a barátságok megjelenésével, természetesen a barátok hatása kezd erősödni. De ne feledjük, ekkor már egy meglévő, erős szülői értékrendszer alapjaira rakódik a tanárok, barátok véleménye, hatása.

Azonban ha az apuka aggályaira szeretnék válaszolni, azt mondhatom, hogy a nevelés nem hosszú együtt töltött idő kérdése, sokkal inkább a gyermek életének irányítása. Helyzetek, problémák megoldása, fontos döntések meghozatala. Hiszen nagyon sokszor találjuk magunkat olyan helyzetekben, ahol gondos mérlegelés után hozunk döntést. Mely döntés kihat a gyermekünk életére is. De azt ne feledjük, hogy sok más választás is létezik. Egy helyzetet sokféleképpen meg lehet oldani, több lehetőség létezik. A nevelés pedig az, amikor azt a bizonyos utat választjuk, amit mi a legjobb tudásunk szerint jónak gondolunk. Ezt a módot, és az ebből következő erkölcsi mondanivalót ill. értéket viszi magával a gyerek.

Végezetül pedig álljon itt a tanácsadás legnagyobb alakjának, azaz Ranschburg tanár úr gondolata:

 

:  Az értékeket a szülők teremtik

Gáspár Sarolta – Héjja Edit

* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *