Istennek bizonyára valami gondja akadt, tanácsra volt szüksége, azért emelt magához. Nagyon hiányzol! – mondtam a búcsúztatón, s ez a hiány nem múlik. Nincs nap, óra, hogy ne jutna eszembe Tanár úr.  December 19-én lenne 77 éves Dr. Ranschburg Jenő.

Az egyszervolt „családi kör” és az „apróságok” oldala A Ranschburgról szól, az Ô szellemét őrzi.

Most tisztelegve emléke előtt hívei emlékezését közöljük.

 Dr. Ranschburg Jenő emlékére

Tanár Úrnak jelentem: HIÁNYZIK

Ilyenkor az ember elkezdi időutazását, kutat az emlékeiben, kezdi őket sorba rakni.

Amikor mondtam Sárinak, hogy gyűjtöm az Angyalokat, azt válaszolta: „a Ranschburg is gyűjti, a bejáratuknál is van egy”. Nem tudom miért lepődtem meg, illik Hozzá! Amíg együtt dolgoztunk Gáspár Sárival (2004-2008-ig) gyakran beszéltünk Róla, Ranschburg Tanár Úrról. Sárival „összejárós” barátok voltak, én meg Sárival beszélgettem jókat (azóta is), az élet hétköznapi, és „nagy” dolgairól. Valahogy Ő mindig szóba került. Ha gyereknevelésről volt szó, ha konferencián halottuk, ha az értékválságról, bölcsességről gondolkodtunk, ha szakmai témákat tárgyaltunk. „A Ranschburg azt mondja, hogy …”

Több mint harminc éve már, hogy szájtátva figyeltem a televízióban, s próbáltam ellesni milyen is egy pszichológus. Akkor még a gimnáziumban gyakorolgattam hogyan kell embernek lenni. Pszichológusnak készültem (sokak nem kis meglepetésére), s úgy képzeltem van valami, ami kívülről megragadható, amibe majd bele kell nőni ehhez a szerephez. Ma már tudom mi volt az! A hitelesség. Ő volt számomra az első, akire kamaszként odafigyeltem. A képernyőn mosolygott, és intett türelemre, megértésre, elfogadásra egy egész országot.

Számomra az évek előrehaladtával mindez semmit nem változott, ezt tette, ezt üzente mindig. Az egyetemi évek alatt büszke voltam rá, hogy a tanítványa lehettem. Csoporttársaimmal az Ő nevéhez mindig hozzátettük: „Tanár Úr”, akkor is, ha magunk között voltunk. Abban mindnyájan egyetértettünk, hogy Ő számunkra egy kortalan bölcs, aki „egyszerűen” így született. Az óráin olyan lelkesen, szeretettel beszélt mindenről, hogy egyszerűnek, megoldhatónak tűntek a dolgok, bármiről légyen is szó! Az egyetemi oktatótermet hol nehéz, hol könnyű cigaretta füst illata járta át. Akkor még szabadon dohányzott együtt oktató és hallgató. Egyébként vizsgázni is nagyon szerettünk Nála, annyira magától értetődően jóindulatú volt.

Szerencsém volt, mert a nyolcvanas évek legelején, még egyetemistaként az akkor induló „Illyés Laborban”, a Bárczyn kezdtem el dolgozni, Illyés Sándor professzor mellett, aki néhány fiatal kezdőt maga köré gyűjtött, és ahogy Ő mondta „kis tudóst” készült belőlünk nevelni. (Ami engem illet ez abban az értelemben nem valósult meg, ahogy Ő gondolta, mert a kilencvenes évek második felétől a szakma gyakorlati része kapott lényegesen nagyobb súlyt az életemben). Az ottani munka kapcsán, a professzor révén, napi szinten kerültem kapcsolatba azokkal a ”nagyokkal”, akik közül sajnos már egyre kevesebben vannak közöttünk. A „kis tudósoknak”, többek között rendszeresen recenziót kellett készíteniük gyakorlásként, a szakmában aktuálisan megjelenő könyvekről. Illyés Sándor osztotta szét, hogy kinek miről kell írnia. Egyszer, az akkor kiadásra került, Ranschburg könyvet, a „Félelem, Harag, Agresszió” címűt osztotta rám. Jézusom! Azt hittem belehalok, mire írtam valamit. Ranschburg Tanár Úr mondta mosolyogva, mikor elolvasta: „jó, nagyon jó!” Azt hiszem sohasem jelent meg, de már nem emlékszem, egyszer majd utána nézek.

„Félelem, harag, agresszió”. Embereket szétválasztó, összehozó érzelmek. Ki gondolta volna, hogy annyi év után, egy asztalnál ülök Ranschburg Tanár Úrral, és egy nagy projekt kapcsán az iskolai agresszió kezelésének, megelőzésének elméleti és gyakorlati kérdésein gondolkodunk. Ő kicsit fáradtan, néha kicsit késve, de mindig megérkezett ezekre a beszélgetésekre. A lelkesedése, az optimizmusa ugyanolyan töretlen volt, mint mindig. A „jó, nagyon jó” mondatot, amivel egy-egy ötletet, eredményt díjazott, úgy tudta mondani, hogy az ember elkezdett hinni a lehetőségekben önmagában.

Hiszek abban, hogy az Univerzum nem pazarol. A Tanár Úr szelídségében az a fajta erő lakozott, amely nem válogat abban, kit erősít meg. Az értékes dolgok megőriztetnek!

Nem mondhatok mást, csak ezt: Tanár Úrnak jelentem: HIÁNYZIK.

Az emlékező:

Fótiné Német Margit