A Pitypang zenekar története 2015–2016 környékére nyúlik vissza. Az első igazán fontos mérföldkő 2016. április 3-a volt, amikor a kislányuk első születésnapján bemutatták a legelső dalukat és videoklipüket, a „Pitypang dal„ -t. Azóta a zenekar mögött számtalan koncert, sok-sok videóklip van és persze új tervek, dalok. A zenekar tagjaival beszélgettem – Matkó Zsuzsannával és Rechner Csabával.
Kérlek egy kicsit mutatkozzatok be, kik vagytok?
Mi elsősorban családi koncerteket adó, élőzenés gyerekzenekarként tekintünk magunkra. Szerencsére a gyerekzene műfaja szinte határtalan, így bátran kalandozhatunk a különböző zenei stílusok között. Szeretünk kísérletezni, új hangzásokat kipróbálni, és nem feltétlenül ragaszkodunk a hagyományos gyerekzenei megoldásokhoz.
Ami viszont minden dalunkban és koncertünkön közös, az a humor. Ez szinte a védjegyünkké vált, és ugyanúgy megjelenik a dalszövegeinkben, a videoklipjeinkben, a színpadi megjelenésünkben és a közönséggel való kapcsolatunkban is. Szeretjük, ha a gyerekek nevetnek, de külön öröm, amikor a szülők is értik a poénjainkat.
És van még valami, amihez nagyon ragaszkodunk: az élő, hangszeres zenéhez. Ma már rengeteg gyerekzenei produkció létezik Magyarországon, és a technológia fejlődése, különösen a mesterséges intelligencia megjelenése, a zenei világot is folyamatosan átalakítja.
Mi azonban továbbra is abban hiszünk, hogy az élő zenélésnek van egy olyan varázsa, amit semmi sem tud igazán helyettesíteni.
A megalakulásunk óta volt néhány tagcsere és szünet (második gyermekünk születése), de a zenekar már jó ideje a jelenlegi, ötfős felállásban működik. Kovács Zsolt „Colos” ül a dobok mögött, Boda Evelin basszusgitározik, Rechner Csaba gitározik, Györök Máté harsonán játszik, jómagam, Matkó Zsuzsanna pedig énekesként és frontemberként veszek részt a produkcióban.

A dalaitok témája is sokszínű, verseket kerestek, vagy ti írjátok a szövegeket?
Számunkra fontos, hogy a dalaink zeneileg is igényesek, változatosak és szerethetőek legyenek. Nem szeretnénk beszorítani magunkat egyetlen zenei stílusba. Szeretünk kísérletezni, különböző hangzásokat kipróbálni, miközben arra törekszünk, hogy a gyerekek könnyen kapcsolódhassanak a dalokhoz, de a felnőttek is örömmel hallgassák őket.
A dalaink nagy részét Rechner Csaba, a zenekar vezetője és gitárosa írja. A kezdetekben még elsősorban Lohonyai Zoltán verseit és dalait dolgoztuk fel, de ahogy a zenekar az évek során átalakult, és Zoli már nem volt velünk, Csaba teljes egészében átvette a dalszerzést.
Vannak feldolgozásaink is, például a Pa-Dö-Dő együttes repertoárjából, és a koncertjeinken népdalok is rendszeresen előkerülnek. Ezek olyan örökzöld dallamok, amelyeket generációk ismernek és szeretnek.
Emellett nagyon szeretünk más alkotókkal is együttműködni. Szebeni Hajnalka meseíróval és Benczik Szilvia gyermekversíróval is dolgoztunk már együtt, az ő történeteikből, verseikből is születtek Pitypang-dalok.

Milyen visszajelzéseket kaptok a gyerekektől és a szülőktől?
Büszkén mondhatjuk, sok pozitív visszajelzést kapunk, ez mindig hatalmas öröm számunkra. Mi a fellépéseinket leginkább családi koncerteknek szeretjük nevezni, hiszen az a célunk, hogy ne csak a gyerekek, hanem a testvérek, a szülők, sőt még a nagyszülők is ugyanolyan jól érezzék magukat.
A koncertjeinknek szerves része a közönség, hiszen a gyerekek és a felnőttek aktív közreműködése nélkül szinte el sem tudnánk képzelni egy-egy fellépést. Nagyon jó látni, hogy a humorunkat a kicsik és a nagyok egyaránt értik és szeretik, és hogy milyen könnyen sikerül bevonni minden korosztályt a közös éneklésbe, táncolásba és játékba.
Tíz éve énekeltek a gyerekeknek, mit tapasztaltatok, történt változás az elmúlt évek alatt? Más lett a gyerekközönség?
Saját tapasztalatainkból is kiindulva úgy érezzük, hogy a mai gyerekek már egészen mások, mint akár néhány évvel ezelőtt. Sokkal több inger éri őket a mindennapokban, és emiatt egyre nagyobb kihívás hosszabb időre lekötni a figyelmüket. Ma már nem feltétlenül elég kiállni a színpadra és eljátszani néhány dalt. Fontos a humor, a játékosság, a folyamatos kapcsolattartás a közönséggel, és az, hogy a gyerekek ne csak nézői, hanem aktív részesei is legyenek a koncertnek.
Ez persze nekünk is folyamatos kihívás, hiszen mindig keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel igazán meg tudjuk szólítani őket.
Ami viszont nagyon pozitív, hogy még mindig rengeteg olyan gyerekkel és családdal találkozunk, akik értékelik az élő zenét és a valódi hangszerek megszólalását.
Ebben természetesen a szülőknek is óriási szerepük van, hiszen sok múlik azon, milyen zenei élményekkel találkoznak a gyerekek otthon és a mindennapokban.
Mi pedig nagyon bízunk abban, hogy a mai generáció számára is tudunk valami értékeset adni az élő zenén keresztül. Hogy megtapasztalják, milyen különleges élmény, amikor valódi zenészek, valódi hangszereken, ott, abban a pillanatban, együtt hozzák létre a zenét.
Youtube csatornátokon a vidóitoknak is nagy sikere van – Hogyan készülnek a videók?
Szerencsére van nekünk egy Csaba bácsink, aki igazi ezermester, így büszkén mondhatjuk, hogy minden videoklipünk saját készítésű. Természetesen ezeket is rengeteg ötletelés előzi meg, akárcsak magukat a dalokat. Amikor elkészül egy új szerzemény, közösen elkezdünk gondolkodni azon, hogyan lehetne képekben is életre kelteni a történetét.
Szeretjük a változatosságot, ezért vannak animációs, rajzos elemeket tartalmazó és élő szereplős videoklipjeink is, sőt, gyakran ezeket a technikákat ötvözzük. A legjobb az egészben, hogy sokszor még külön stúdióra sincs szükségünk, hiszen a klipek jelentős része a saját otthonunkban készül.
Erre remek példa a legújabb videoklipünk, a „Ma van Halloween napja„, amely október 24-én debütált. Ezt például a nappalinkban forgattuk, ami azt jelentette, hogy egy teljes hétre gyakorlatilag felforgattuk az egész házat. Minden bútort arrébb kellett tologatni, hogy felépíthessük a kis házi filmstúdiónkat.
A gyerekeink persze imádják az ilyen időszakokat, hiszen számukra ez egy hatalmas kaland. Zsuzsi már valamivel kevésbé lelkes, főleg amikor napokig kerülgetni kell a lámpákat, kamerákat és a szanaszét pakolt bútorokat. Ő ugyanis kifejezetten szereti a rendet, ami egy videoklipforgatással nem mindig összeegyeztethető. De hát ilyen a mi életünk, ezt már megszoktuk! (Nevet.)
Ami viszont a legfontosabb, hogy minden egyes videoklipünkben rengeteg saját munka, kreativitás és szeretet van. Nagy öröm számunkra, hogy a dalaink mellett a hozzájuk tartozó képi világot is mi magunk álmodhatjuk meg és valósíthatjuk meg, a legelső ötlettől egészen az utolsó vágásig.

Milyen újdonságokra készültök? Lesznek új dalok, videók?
Ahogy már említettem, október 24-én, szombaton debütált a legújabb dalunk és videoklipünk, „Ma van Halloween napja” címmel. Ez most a legaktuálisabb szerzeményünk, hiszen közeleg a Halloween, ami az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbbé vált, különösen a gyerekek körében.
Bevallom, sokáig gondolkodtunk azon, hogy készítsünk-e egyáltalán halloweeni dalt, hiszen ez az ünnep nem tartozik a hagyományos magyar szokások közé. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy fontos nyitottnak lenni az újdonságokra, haladni a korral, és időnként kilépni a megszokott keretek közül. Végül úgy döntöttünk, hogy a Pitypang zenekar közönségének igenis jár egy saját halloweeni dal és videoklip! Így született meg ez a kicsit borzongató, de természetesen humoros és gyerekbarát történet, amelyet már nagyon várunk, hogy megmutathassunk a közönségnek.
Aztán persze nincs megállás, hiszen a Halloween után már teljes gőzzel készülünk az adventi és téli időszakra. Sőt, a következő dalunk ötlete már meg is született! Ez még titok! Ráadásul ismét egy olyan zenei stílushoz nyúlunk, amely eddig még nem igazán jelent meg a Pitypang-dalok között: ezúttal a rock and roll világába kalandozunk el. Hogy pontosan milyen lesz a végeredmény, azt még mi sem tudjuk, hiszen a munka csak most kezdődik, de az ötletek már szépen sorakoznak a fejünkben.
És természetesen hosszabb távon is rengeteg tervünk van. Szeretnénk továbbra is olyan dalokat készíteni, amelyek kapcsolódnak az évszakokhoz, az ünnepekhez, a gyerekek mindennapjaihoz, de olyan témákat is szívesen feldolgozunk, amelyek szórakoztatva tanítanak, vagy éppen elgondolkodtatnak.
Egyetlen dolog biztos: nem szeretünk kapkodni. Minden dalunkkal és videoklipünkkel addig foglalkozunk, amíg úgy nem érezzük, hogy a lehető legtöbbet hoztuk ki belőle. Persze a tökéletességre törekedni néha szinte lehetetlen küldetés, de mi inkább hagyunk időt az alkotásra, mint hogy csak azért jelentessünk meg valamit, mert éppen itt az ideje.
Úgyhogy ötletekből nincs hiány, és ha rajtunk múlik, a Pitypang zenekar még nagyon sokáig szeretne új dalokkal, videoklipekkel és persze rengeteg nevetéssel örömet szerezni a gyerekeknek és a családoknak!
- Almásy Katalin –