Fel

„Az alkotási folyamat nálunk olyan, mint egy közös főzés” – Beszélgetés a Nini mesék megálmodóival

nini

„Az alkotási folyamat nálunk olyan, mint egy közös főzés” – Beszélgetés a Nini mesék megálmodóival

Szívvel-lélekkel alkotó csapat, akikről nem titok, hogy igazából egy család. A Nini mesék-zenék megálmodói mögött több generációs tapasztalat és alkotás áll, amit szeretnének – most már szélesebb közönségnek is – továbbadni. Céljuk a minőségi gyermektartalom gyártása, a valós értékek átörökítése mind az online, és a valós térben. Amíg a YouTube-on videókkal, addig óvodákban, fesztiválokon saját produkciókkal találkozhatnak a családok.

 

Németh Ninával és Majával beszélgettem.

 

NINI_karacsonyikoncert

(Forrás: Nini mesék)

 

 

Kezdetek – Gizita hagyománya

A „Niniverzum” ötlete 2020-ban, a Covid ideje alatt született, idén ennek a felállásnak az ötödik évfordulóját ünneplik. Mindennek az alapja viszont már generációkra visszamenőleg jött létre. A két lány nagymamája – emlegetett nevén Gizita – egész életében alkotott.

 

„Játékkészítőként, tervezőként dolgozott, mellette pedig világ életében rajzolt – gyerekillusztrációkat készített. Voltak kiállításai, de csak saját baráti körig, kisebb közönségig jutott. Gyerekrajzok százai állnak nála mappában és amíg nem jött a Nini mesék ötlete, addig nem is voltak aktívan használva” – meséli Nina.

 

Szüleink is képzőművészek, én is sokáig erre a pályára készültem – a kreativitás tehát jön genetikailag. De aztán jött egy fordulat az életemben és úgy döntöttem, hogy inkább mérnök-informatika szakra jelentkezem. Így történt, hogy 2020-ban, amikor beütött a Covid, akkor én informatikus egyetemi hallgatóként itthon ültem és a vizsgáimat letudva nagyon unatkoztam. Ekkor már évek óta gondolkodtunk azon, hogyan lehetne eljuttatni nagymamám képeit nagyobb közönséghez. Az unatkozásban pedig megszületett az ötlet, hogy ezekből a képekből tulajdonképpen lehetne videókat is készíteni. Felrohantam nagymamámhoz és elkértem tőle pár munkáját és írtam hozzájuk egy 12 soros verset.”

 

„Azt még hozzá kell tenni – szól hozzá Maja – hogy Nina ugyanúgy, ahogy nagymamánk egész életében rajzolt, ő úgy írt verseket. Amikor az informatika felé kezdett el kacsingatni, akkor például megírta a matek emelt érettségi tételeket verses formában.”

 

suni levelek kozott

(Forrás: Nini mesék)

 

 

Egységben az erő

A szöveget és a képet így hamar egymáshoz tudták igazítani. A nagymama rajzait remekül kiegészítették Nina rímei. A Covid alatt pedig az egész családnak új ösztönzést hozott a projekt és mindenki be tudott csatlakozni.

 

„Nagymamám ujjongva fogadta az első – még minimálban elkészített videót. Annyira fellelkesült, hogy ez után napi 10-15 új képet kaptam tőle. Mire vége lett a vizsgaidőszakomnak volt annyi rajz és ötlet, hogy elkezdjük ezt komolyabban is csinálni. Anyukám színezi a figurákat, én a mesét írom, Maja az animációval és dalszerzéssel foglalkozik. Apukám képregényes tapasztalataival pedig a szerkesztésben segít.”

 

Gyakorlatilag a Nini mesék alkotási folyamata olyan, mint egy közös főzés – folytatja  mosolyogva Maja. Van a Nini kondér, ahova összegyűjtünk mindent. Megvan a tenni akarás és a kompetencia is családilag bennünk. Mindenki máshoz ért, így jól kiegészítjük egymást.”

 

IMG_20250905_085748

(Forrá: Nini mesék)

 

 

Céljuk már a legelejétől az volt, hogy minőségi tartalmat tudjanak nyújtani a gyerekeknek. Hiszen a családban nemcsak a képzőművészet, de a legkisebbekkel való foglalkozás is folyamatosan átöröklődött, amit Maja rögtön ki is emel:

 

„Van azért a mesének még egy fonala, sok részből tevődik ez össze – Gizita, azonkívül, hogy játékkészítő volt, kisgyermeknevelőként és óvónőként is dolgozott. Ugyanígy nagynéném és anyukám is óvónő. Generációk óta bennünk van, hogy gyerekekkel foglalkozzunk. Így pedig rengeteg tudás és tapasztalat is felhalmozódott”

 

 

Múlt és jelen tudása

A megszerzett tudásra építve pedig első kézből tudják, hogy mi is lehet építő egy gyermek számára. A dalok és mesék alkotásakor pedig a tartalomra és annak érthetőségére helyezik a hangsúlyt.

 

„Így, hogy generációk visszamenőleg látták a gyerekeket, azt is tapasztalták, hogy mennyi a kevés minőségi tartalom. Ami tényleg a szeretetet vagy épp a humort hangsúlyozza. Ezt képviselték már ők is óvónőként, és mi is ebben nőttünk fel. Így, ahogy most írjuk a meséket ez visszaköszön. Mindig a gyerekek vannak a szemünk előtt, tudjuk, hogy ki a közönségünk. Néha hajlamosak lennénk elművészkedni, de jön az, hogy ez gyerekeknek készül – nem kell bele az a cicerói körmondat, vagy épp moll-futam. Így tényleg a tartalmon van a hangsúly.

 

Nekem még voltak olyan mesék, amik a mai napig eszembe jutnak. Öt év különbséggel neki – mutat Nina a húgára – már kevesebb ilyen élménye volt. Azt, hogy a gyerekek mit látnak most, azt néha elszörnyedve nézzük. Döbbenetes, hogy mennyire eltorzultak a mesék – csillog-villog, színes-látványos, de nincs mondanivalója.”

 

 

A Nini mesék viedóival egy kicsit a lelassulást is szeretnék elhozni a gyerekeknek. Egyfajta egyensúlyt a képeskönyv és az animáció között. Az elindulásuknál ők is sok dilemmával találták szembe magukat, amikről így mesélnek:

 

„Meg kell találni a kompromisszumot, a világok közötti átmenetet. Hogy lehessen olyat adni a gyereknek, amivel nem érzi magát kirekesztve – mert igen, tapasztalja meg, kapja meg akár 4 évesen a telefont – de olyat lásson, ami építi is.

 

Nagyon sok jó példa van előttünk – Gryllus Vilmos, Halász Judit, akikre felnézünk. De sok az elrettentő példa is, amire viszont azt mondjuk, hogy ilyet mi nem akarunk csinálni.

 

Ez is egy nagy döntés volt, hiszen szeretnénk sok emberhez eljutni, de nem akarjuk, hogy a nézettségszám legyen a motiváló. Csináljuk azt, ami belőlünk tényleg szívből jön és akkor elfogadjuk, hogy egy szűkebb körhöz fogunk csak eljutni. Így nagymamám nagyon percíz, nagyon kis bájos rajzaiból indulunk ki és nem egy AI által generált képből.”

 

Gizita_rajz_2

(Forrás: Nini mesék)

 

Családi műhely

Az egész család életében a Nini mesék egy szerelem-projekt. Munkájuk mellett szakítanak időt az alkotásra, az ötletelésre és a fellépésekre is. Nina után Maja is az informatikus utat választotta, így a kreativitás mindig egy új lendületet ad számukra az életük minden terén.

 

Maja egész életében tanár akart lenni – meséli Nina. Aztán ő is az informatika felé fordult. De talán jobb is így, egyensúlyba lehet kerülni. Mozgatod mind a két agyféltekédet.”

 

„Igen – ért egyet nővérével Maja. Meg olyan jó, hogy megmarad hobby-nak, mert ha ebből kéne megélni, akkor meg fenyegető, hogy egyszer kiégsz. Így viszont tényleg szívünket-lelkünket beleadva tudjuk ezt csinálni.”

 

 

Az alkotási folyamat viszont folyamatosan változik. Amíg az elején képek alapján készült egy-egy mese, most már hamarabb születik meg a történet vagy épp dal. Mindenki egyre jobban beletanul a saját területébe, még Gizita nagymama is felvette a változó világ ritmusát.

 

„Az elején a képek papír alapon készültek. Akkor minden egyes rajzot befotóztunk, digitalizáltunk és úgy folytatódhatott a munka. Nagymamám végig asszisztálta ezeket a folyamatokat, látta, hogy lassan megy… egyik nap viszont lejött hozzánk azzal a kijelentéssel, hogy tanítsuk meg wacom táblán rajzolni. Ma már a Nini meséket 100%-osan digitálisan rajzolja, rögtön küldi e–mailen és mehet a szerkesztés.”

 

 

Hasonlóan a koncepció is változott, amíg az elején csak mesék születtek, addig mára dalokkal is tarkítják a repertoárt. A családban pedig erre a szerepre is volt jelentkező, hiszen a keresztszülők zenével foglalkoznak. Maja pedig dalszövegíróként tudott az animálás mellett még jobban csatlakozni. A dalok pedig korosztályban a közönségüket is bővíteni tudta.

 

„Nagyjából az egész család muzikális, de keresztszüleim világéletükben zenéltek. Így szépen lassan ők is belekerült a folyamatba – fejti ki Nina.

 

5 év tapasztalattal pedig most már van elég tudásunk, látjuk a korosztályokat, hogy kinek mi az emészthető. Nagy a különbség, hogy mit hogyan szeretnek, tudnak felfogni a gyerekek. A meséknél nagyobb a differenciálódás, a zenék univerzálisabbak. 2-től 5-6 évesig ugyanúgy elhallgatják a gyerekek, jobban le tudjuk vele őket kötni – egy fellépésnél pedig ez fontos.  Hiszen kezdtük a YouTube-ról majd kikerültünk gyerekek közé. És ez nekünk is sokkal jobb visszajelzés – a csillogó szemeket nem tudja pótolni a nézettségszám. Az az élmény és energia, amit a gyerekektől kapunk, az felülmúlhatatlan.”

 

csoportkep

(Forrás: Nini mesék)

 

Nini – Nina – Ninó

A fellépésekre pedig a névadó, központi manó babák is járnak. Hiszen Gizita játékkészítői tapasztalatával saját maguknak meg is alkották a figurákat.

 

„2020 nyarán már nekiálltak megtervezni, megvarrni a figurákat – így született meg Nina és Ninó. Előbb volt meg a Nini mese név – és tulajdonképpen az olaszból jött, hogy az a és az o végződés a fiú és a lány variációt hozza magával.”

 

„A babák pedig folyamatosan utaznak velünk a fellépésekre is, a gyerekek nagyon szeretik. Most volt 5 éve, hogy elkészültek és ez meg is látszik rajtuk – nevet fel Maja. Szó szerint hullik a hajuk, de talán ez is mutatja, hogy szeretik.”

 

„Most viszont már az a koncepció – tér vissza Nina a mesék szereplőire –, hogy kinyissuk az univerzumot. Az elején nagyon a két manóra építettünk, most más vannak állatok és az ő kalandjaikat is követjük. Ezeket mindig nagymamám kelti életre. Az újabb mesékben már igyekszünk ma is népszerűbb neveket választani. A gyerekek azonosulni tudnak velük – ha már egy ismerőse van, akit Petinek hívnak, ne adj isten őt hívják Petinek, akkor sokkal jobban célba érhet a mese is.”

 

IMG_20250905_090311

(Forrás: Nini mesék)

 

„Ami rímel, az igaz”

Történeteiket Nina pedig mindig rímben írja. Mikor arról kérdezem, hogy ki volt rá nagy hatással, egyből vágja rá, hogy Romhányi.

 

„A Romhányi kötet már foszlik a kezeim között. Zseniális, és vicces a fazon – őt követve én is folyamatosan keresem a rímeket. Mai napi a legtöbb dologra azért emlékszem, mert verses volt. A gyerek pedig nagyon szereti a kiszámíthatóságot, és ha már ezzel meg tudod ragadni a figyelmét, szerintem jó úton vagy. Ezért sem kell körmondat, meg túldíszítettség, elég az egyszerű, amire még odafigyel. És ez nekem Romhányitól jött.”

 

„Ő azért is nagyon jó példakép – teszi hozzá Maja – mert humoreszkeket is írt. Sok a savanyú ember, így mi is próbáljuk a következő generációban elültetni a humorcseppeket – hogy lehet máshogy is viszonyulni az élethez, fel lehet fogni az élet vidám oldalát.”

 

„Meg magunkhoz – folytatja a gondolatot Nina – mert az is fontos, hogy a saját dolgainkon is tudjunk nevetni, ne kelljen mindent komolyan venni. Nekünk – és nem 60 éves vagyok – még más volt. A 25 évemmel mondom azt, hogy a mai gyerekekből kikopni látom a kreativitást. Talán ezt egy mesével el tudod ültetni bennük, hogy lehet máshogy is a világra tekinteni. Egy párnavár gondolata, ha már megragad, akkor nyertünk. Eszébe sem jutna esetleg a háromévesnek, de a mesénk meghallgatása után lehet, hogy másnap, vagy két hét múlva már kipróbálja.”

 

„Ez hosszútávon egy megküzdési stratégia is– fejezi be a Maja. Egy felnőtt ember életében is nagyon sokat tud jelenteni, hogy meg tudja csavarni, tud rá más szemmel nézni. Ezekkel eszközöket is próbálunk a gyerekek kezébe adni, ami gondolatot ébreszt bennük és reménykedünk, hogy ehhez majd tudnak nyúlni és kiépül bennük valami.”

 

nini sisters

(Forrás: Nini mesék)

 

Kapcsolat a közönséggel

A közönségtől is folyamatos visszajelzéseket kapnak. Talán – mint minden előadó – a hideget és a meleget is megtapasztalták, de lelkesedésük töretlen, hiszen a gyerekektől és a szakmán belülről érkező elismerések mindig visszaadják nekik az erőt.

 

„A szülőktől, pedagógusoktól jó visszajelzéseket kapunk – hogy igen, ez érzékenyítette egy kicsit, volt benne tanulság. De azt is el kell fogadni, hogy mindig lesznek kritikus hangok. Ha viszont szívből, szeretetből és őszintén dolgozol, akkor az pont olyan, mint a gyereknevelés – mondhatják mások, hogy te nem jól csinálod – de ha te mindent megtettél mindent, akkor széttárhatod a kezedet, hogy te ennyit tudtál. Meg úgy gondolom, hogy a gyereknél őszintébb kritikus nem kell. Amíg egy gyerek úgy jön oda egy előadás végén, hogy csillog a szeme és megölel, addig a pozitív oldalát fogom mindennek nézni.”  

 

 

5 év alatt pedig van mire büszkék lenniük, hiszen rengeteg mese és dal került fel az online térbe, valamint óvódákban és az Ördögkatlan fesztiválon is visszatérő előadók. Két könyvük is megjelent, repertoárjukat pedig folyamatosan bővítik.

 

„Szülőktől kapunk olyan visszajelzéseket, hogy imádják a pici könyveinket – a gyerek mérete. Amit anyuka bárhova magával tud vinni, játszótéren, étteremben át tudják gyorsan lapozni, majd vissza a táskába és mehetünk tovább. Látszik, hogy élvezik és szükség van rá – de nem ez a fő profilunk. Általában akkor jön a könyv, amikor a történet és az illusztrációk nagyon összeálltak. 5 év alatt mindenki nagyon sokat fejlődött, most is épp újítjuk fel a korábban már kiadott történeteinket. A családban mindenki maximalista, így az új dolgok mellett párhuzamosan a régieken is csiszolunk. Ez után pedig jöhet a könyv, hogy ott már a legjobb formátum legyen. Nagyon sok a téma is, de ha minőségi dolgot szeretnénk, akkor az időbe telik. Így viszont minden szeretetünk belekerül.”

 

Ninimesék könyv_169

(Forrás: Nini mesék)

 

A mese mint életvitel

Nina és Maja életében is központi szerepet töltenek be a mesék, egész gondolkodásmódjukat átszövi a pozitív hozzáállás és a kreativitás.

 

„Egy életre szóló tanulságot és értékrendet adott nekem egy-egy mese. A mai napig emlékszem történetekre, kiemelt mondatokra, megoldásokra – kezdi Nina. És szerintem csuda dolog, hogy úgy lehet gyerekekkel kommunikálni, hogy vissza lehet csempészni a kreativitást és a színességet.”

 

„Nagyon mások vagyunk, máshonnan jövünk – teszi hozzá Maja – de mesében mindenki egy.”

 

„Igen – fejezi be Nina –, mert lehetek én Baranya megyei vagy élhetek New Yorkban, de akkor is Peti leszek, aki fél a sötétben, hiszen a mesevilág közös. Borzasztó nagy szabadságot adhat, hogy kicsit mindannyian lehetünk nyuszik, akik bátrak, vagy épp egérkék, akik félnek – hogy a mesében mindig magamra ismerhetek, itt az vagyok, aki.”

 

vackor ovi

(Forrás: Nini mesék)

 

Meséről mesére színesítik tehát a világot, nyújtanak kezet minden gyereknek. Folytatják azt a hagyományt, amibe ők is beleszülettek és viszik tovább nemcsak az értékrendet, de a fennmaradt alkotásokat is, amit kézhez kaptak. A Niniverzum így állandóan bővül, új történetekkel, dalokkal, rímekkel, rajzokkal szórakoztatják és tanítják a legkisebbeket.

 

„Mesével beépülni a gyerek életébe olyan, mint vendégségbe menni a gyerekekhez. A legjobb részét kapjuk meg. Megtaláltuk az arany középutat, ami mindenkinek jó – nekünk is és a kicsiknek is. Innentől csak bízunk abban, hogy minél több emberhez eljut, mert szeretetből csináljuk. És úgy gondolom, hogy ha csak egy gyerek is lesz, akinek később eszébe jut egy sor, egy mesénkből vagy dalunkból, akkor már megérte.”

 

Pintér Alma

Nincsenek hozzászólások

Sorry, the comment form is closed at this time.