Az egészség a legnagyobb kincs

A betegségek története egyidős az emberiség közel 6000 éves történelmével. Szakkönyvek szerint a betegség az élő szervezet olyan állapota, amelyben az életfolyamatok a normálistól eltérnek. A betegségnek szubjektív és objektív megnyilvánulásai vannak.

Szubjektív tünetek, amelyeket a beteg érez (fáradtság, fájdalom, levertség stb.). Az objektív tünetek azok, amelyeket az orvos füllel, kézzel, szemmel érzékel, illetve egyéb kémiai, mikroszkópos, bakteriológiai stb. vizsgálómódszerekkel megállapít.

A betegség keletkezésében belső és külső tényezők szerepelnek, e tényezők bizonyos esetekben önállóan, más esetekben együttesen hozzák létre a betegséget, illetve annak tüneteit. A belső tényezők egyben megszabják a külső tényezők szerepét is. Napjaink legtöbb betegségének hátterében pszichoszomatikus, lelki eredetű kiváltó ok szerepel. Bizonyított, hogy a folyamatos és túlzott mértékű stressz, a szorongások, a félelmek, a boldogtalanság, a megfeleléskényszer gyakran jelen van a szív-érrendszeri betegségek, daganatos betegségek kialakulásának okai között.

Annak ellenére, hogy az orvosi és egészségügyi szolgáltatást végzők beteg- központú ellátás nyújtására törekednek, aminek része az egészségi állapot javítása, az egészség helyreállítása, a beteg állapotának stabilizálása, a további betegségek megelőzése, a szenvedések enyhítése, a beteg emberi méltóságának a megőrzése, mégis a gyógyítás többnyire megreked a szervi bajok minél magasabb technikai szintű kezelésénél. Pedig túl a szervi problémákon, és fájdalmakon, a beteg a betegség időszaka alatt kiszolgáltatott helyzetbe kerül, aminek következtében fokozottabb törődésre, odafigyelésre van szüksége. Az emberiség kezdete óta tudott, hogy a beteg emberrel való személyes törődésnek legalább akkora jelentősége van a gyógyulási folyamatban, mind az orvosi kezelésnek. A személyes törődéshez hozzátartozik az együttérzés, a bátorítás, annak a tudatosítása, hogy az ellátás során nemcsak gyógyítás, hanem gyógyulás a cél. A gyógyulás folyamata nagy lelki odaadást kíván mind a két fél részéről: megértés, odafigyelés, együttérzés, ami nélkülözhetetlenül fontos különösen napjaink rohanó világában.

A beteg ember gyógyulásában a közvetlen családtagok támogatása, megértése, segítése is nélkülözhetetlen. Napjainkban egyre gyakoribb, hogy az egyre nyomasztóbb gazdasági kényszer – a „drága” kórházi ágy tehermentesítése, kiváltása – következtében családtagunk rövidebb-hosszabb átmeneti vagy végleges otthoni ápolásra szorul, aminek a terhek mellett azért előnyei is vannak. Általában valamennyiünkre jellemző, hogy szívesebben betegeskedünk saját lakásunkban, a megszokott környezetben, ahol mi vagyunk otthon, ha már a bajban választani lehet. Sokkal jobb, ha szeretteink körében lehetünk, és nem például egy zsúfolt kórteremben. Előnyösebb, mert nem kapunk fertőzést, és vitathatatlanul kényelmesebb, komfortosabb otthon, mint egy kórházban. Ugyanakkor olcsóbb a társadalombiztosítónak is, mert a drága kórházi benntartózkodást (például „hotelköltségek”) nem kell finanszíroznia. Az utóbbi évek komoly és pozitív egészségügyi döntése volt az otthoni szakápolás bevezetése. A szolgáltatás iránti kereslet egyre nagyobb. Azonban az otthonápolásnak vannak olyan gyakorlati teendői, amelyeket elsősorban nem a szakembereknek, hanem a családtagoknak kell elvégezniük.

Családtagunk otthoni betegápolás hétköznapi gyakorlati fortélyait, praktikus tudnivalóinak megismerését szolgálja Fazakas László 2003-ban megjelent „Az otthoni betegápolás” című könyve is. A könyv íróinak törekvése, hogy baj esetén támpontot, segítséget jelentsen a rászorulónak, hozzátartozójának, segítséget nyújtó embertársának, hogy hasznos tájékoztatással gyarapítsa a lakosság ismereteit, és javítsuk a hívatásos és a nem hívatásos segítők közötti kapcsolatot. A fentiekből következően a kötetet haszonnal forgatják majd a betegek, hozzátartozóik, civil és egyházi önkéntesek, a betegek önsegítő csoportjai és mindenki, aki laikus, tehát nem professzionális módon igyekszik segítséget nyújtani a betegek otthoni ápolásában.

Forrás: Fazakas László, Az otthoni betegápolás (2003)