Fel

Kettős könyvbemutató Berettyóújfaluban

Könyvborító2

Kettős könyvbemutató Berettyóújfaluban

Különleges könyvbemutató volt január 20-án a Nadányi Zoltán Művelődési Házban. Igaz csak a világhálón volt látható, ahol egy berettyóújfalui költő két karácsonyi kötetéről L. Ritók Nóra grafikusművész, az Igazgyöngy Alapfokú Művészet Iskola igazgatója, Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, Csizmadia Ádám a Széchenyi István Tagiskola, valamint az Igazgyöngy AMI tanulója és a szerző tartott tájékoztatót a sajtó képviselőinek.

 

 

A Magyar Aranykereszttel kitüntetett író, fotográfus, énekmondó Kocsis Csabának 2020-ig 11 kötete jelent meg. 2016-ban látott napvilágot a Kiskutya a sötétben című első gyermekverseket tartalmazó kötete, amelyet Bogi lánya 10 éves kori digitális rajzai ihlettek. A sors úgy hozta, hogy a karácsonyi forgatagban két gyermekverseket tartalmazó könyve is megjelent.

 

IMG_20210120_131654

 

A Magyar Napló kiadásában megjelent kötete, a Megrajzolom az ebédet a gyermekrajz világából merít. A könyvet Finta Éva József Attila-díjas költő szerkesztette, felelős szerkesztője Zsiga Kristóf volt, a kötetet Jánosi Zoltán gondozta. A nagyon szép kötetet a Berettyóújfalui Tankerületi Központhoz tartozó köznevelési intézmények és az Igazgyöngy AMI közös tanulóinak rajzai díszítik. A borítót Csizmadia Ádám rajzának felhasználásával Szita Barnabás és Bányai Anna készítette. A kötet L. Ritók Nóra ajánlásával jelent meg: „Így születtek a játékos kis versek, melyek tovább viszik a rajzok üzenetét az irodalom birodalmába.” A Széphalom Könyvműhely gondozásában – Kocsis Boglárka (1993) illusztrációival –  megjelent Apák napja a szerző édesapjának, Dr. Kocsis Andrásnak (1919–2013) állít emléket, aki maga is természetkedvelő volt és költő. A borítótervet Kocsis Boglárka rajzának felhasználásával a Scriptor Kft. készítette, szerkesztő Lackfi Margit, felelős kiadó Mezey Katalin.

 

IMG_20210120_131725

 

Megrajzolom az ebédet fülszöveg

 

„Lehet-e gyermeki módon látni, gondolkodni és verselni? Nos, nem egy képzőművésztől hallottam már, hogy a legjobb alkotások akkor születnek, mikor alá tudjuk rendelni a „tanult én”-t az alkotásnak, és az ösztönös kifejezés vezeti a kezünket, kötöttségektől mentesen, bátran, úgy, ahogy egy gyerek rajzol, fest. Rajztanárként pedig arra törekszünk, hogy megőrizve a gyermeki viszonyulást, véleményt a világról, tanítsuk a vizuális hatáskeltés eszközeinek használatát, a jobb kifejezés érdekében. Ebben talán a gyermeki, egyéni viszonyulás megőrzése a legnagyobb kihívás. Az Igazgyöngy Alapítvány és AMI módszertana ezen alapul. Ötödik éve dolgozunk együtt a Berettyóújfalui Tankerülettel, és adjuk át az általános iskolák tanítóinak azokat a feladatokat, melyekkel mindez az iskolában is megvalósítható. Így jutott el Kocsisné Jován Ildikóhoz is, aki nagy örömmel és élvezettel vitte be azokat a tanítványai közé, persze nemcsak az iskolában, hanem otthon is foglalkozva vele. Az eredményeket látva férjét, Kocsis Csabát is megihlették a rajzok. Így születtek a játékos kis versek, melyek tovább viszik a rajzok üzenetét az irodalom birodalmába. Ezeket olvasva p    edig nekem, a pedagógusnak új megközelítések, feladatok jutnak az eszembe. Így hat hát egymásra két dolog, és vezet minket tovább, hogy boldogabbá tehessük a gyerekeket, és sikeresebbé a nevelés folyamatát, a művészetek eszközeivel.” – L. Ritók Nóra 

 

Könyvborító1

 

Apák napja – fülszöveg

Kocsis Csaba (Berettyóújfalu, 1959) magyar arany érdemkereszttel kitüntetett író, költő, fotográfus, énekmondó, aki a határon túli magyarság körében is jól ismert, a kárpátaljai és biharországi és erdélyi közösségekben gyakran megfordul. Gyermekverseinek új gyűjteményében a gyermekszemmel nézett világ mindennapi történéseiről, a családi eseményekről, az évszakok váltakozásáról olvashatunk. A sok költői leleménnyel és életszeretettel megírt, játékos mondókákat, magyarországi és erdélyi község és város nevekből készült tréfás verseket Kocsis Boglárka színes, humoros rajzai illusztrálják.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása