Sokszor nyaraltunk a Balatonon többen együtt, hasonló korú apróságainkkal. Figyeltünk, tanultunk egymástól konfliktus feloldó trükköket, mert nincs nyaralás hiszti nélkül, olyan gyerek még nem született, akivel a szülőnek sose akadna gondja. Kivéve Balázska.
Egy régi nyári történet
Sokszor nyaraltunk a Balatonon többen együtt, hasonló korú apróságainkkal. Természetesen minden szülő a maga nevelési módszerében hitt, illetve próbálta kitalálni, mivel is bírhatná szófogadásra csemetéjét, óvhatná meg a balesetektől, előzhetné meg a nyafogást, hisztit, verekedést,… kinél mit. Figyeltünk, tanultunk egymástól konfliktus feloldó trükköket, mert nincs nyaralás (se) viták nélkül, olyan gyerek még nem született, akivel a szülőnek sose akadna gondja.
Kivéve Balázska.
Mert Balázska arra született, hogy anyukája, apukája életét bearanyozza. Minden, amit tett, (vagy nem) azt szülei rajongása követte.
A szülők büszkék voltak arra, hogy a még óvodás kisfiuk a felnőttek társaságát szereti, és – kétségtelen,- hogy koránál jóval érettebben gondolkodik. Azt viszont nem vették észre, hogy a gyerekekkel nem játszik, ha valami nem a kívánsága szerint történik, duzzogva elvonul olvasni. Mert ő már tud olvasni! (De játszani csak egyedül vagy a papával.) Nem tűnt fel nekik, hogy se a gyerekek, se a felnőttek nem ért(ékel)ik, ezt a fordított szereposztást. Kétségtelen Balázska volt a főnök, ő irányította a szüleit. Egész nap.
Saját népes családom, és a nyolcadik kerületben tanácsadóként szerzett tapasztalataim sokféle helyzetre felvérteztek, de – máig sajnálom,- Balázska és a szülei kapcsolata kiborított. Nyaralásunk félidejében megfutamodtam.
Az úgy történt, megelégeltem, hogy Balázska miatt sose lehetett a felnőtteknek beszélgetni. Az öt éves Balázska, csak a felnőttek társaságát kereste, folyamatosan jött, és ha megszólalt, a mamája mindig a társaságot szólította fel: „Hallgassuk meg, mit mond Balázska?„ – és mi huszonötödször se tudtuk befejezni az éppen megkezdett mondatunkat -, mert Balázska kérdezett, véleményt mondott, kinyilatkoztatott, reggeltől estig.
Azt máig nem értem, hogy Balázska értelmiségi, jól szituált szülei hogy nem vették észre – amit az egész társaság látott -, hogy Balázskát ők nevelik kis zsarnokká. (Nem megoldás: fogtam a családom és a Balaton másik partján folytattam a nyaralásunkat.)
Nevelési bestseller
Ez a régi történet Michael Winterhoff Miért válnak zsarnokká a gyerekeink? c. könyvét olvasván jutott eszembe. Megértem, hogy miért jelent meg Németországban 21. kiadásban, és azt is, miért váltott ki heves vitákat ez a könyv.
Kategorikus, konzervatív, provokatív,… ugyanakkor kételyeket ébreszt, hagyományos értékekre hívja fel a figyelmet, evidenciákat világít meg.
A mai szülőkről és nevelési gyakorlatról nagyon lesújtó a véleménye. Joggal, de azért … Én leginkább a szerző általánosításaival vitatkoznék. Persze, mindenki „címkézhető” nevelési stílusa szerint (is) , de nincsenek „tiszta” nevelési stílusok, és változtathatunk is – ha csak rajtunk múlna…
Michael Winterhoff elsősorban a társadalmi változások, a rohanó világ, értéktelen trendek felnőttekre gyakorolt rossz hatását tartja felelősnek a nevelési kudarcokért. Szakvéleménye egyértelmű: gyerekeink csak akkor válhatnak érett felnőttekké, ha nem raboljuk el gyerekkorukat, azaz nem „kis felnőttként”, hanem ismét nevelendő gyermekekként bánunk velük.
Visszatérve Balázska történetére
Michael Winterhoff kategórizálása szerint Balázska és mamája a „szimbiotikus” kapcsolat mintapéldája, de a történet folytatását is ismerve, az ő sorsuk nem a szerző jóslata szerint alakult. Balázskából a középiskolában a kosárcsapat sztárja, az iskolai zenekar lelke, a lányok kedvence, lett. Ma, – harminc év elteltével-, jó nevű fizikus, megnősült, két gyereke van, és kapcsolata nem csak velük, de a szüleivel is „meleg-engedékeny”. Mondjuk a leválás nem sikerült százasra, hiszen egy ikerházban laknak a szülőkkel, és a mamája segít mindenben, de nélküle nem is mennének a dolgok ilyen jól. Legalábbis a mama szerint – mindenki elégedett.
A kérdésekre, amit a könyv feszeget, a megváltozott társadalmi helyzetben, a gyorsuló világban élő mai fiatal szülőknek kell odafigyelni, és a saját választ keresni. A megtaláláshoz segítségül ajánlom a Dialóg Campus Kiadó most megjelentetett Michael Winterhoff Miért válnak zsarnokká a gyerekeink? c . könyvét.
Részletek a könyvből:
„…Ezt a könyvet még néhány évvel ezelőtt sem lehetett volna megírni, mert az itt vázolt jelenségeket nem patológiásnak tekintették volna, hanem a gyerekek önálló egyénekké történő normális és kívánatos nevelésének következményeként fogták volna fel.”
„…Annak megítélése, hogy mi a normális és mi nem, állandóan változik. A baj az, hogy a változás iránya folyamatosan lefelé mutat.”
„… Amit korábban kórosnak és azonnali kezelést igénylőnek tartottak volna, az ma már majdnem vagy legalábbis részben normálisnak számít. Ez a többségi elv szerint működik: minél több gyereknél jelentkezik egy eddig negatívnak értékelt fejlődési jelenség, annál valószínűbb, hogy az szinte észrevétlenül egyre inkább kevésbé súlyosnak, netán elfogadhatónak, majd végül már normális magatartásnak minősül.”
„ …A teljesítmény és a közösségi viselkedés mércéit állandóan módosítják, mégpedig az alacsonyabb szinthez igazodás jegyében.”
„…Sokszor az az érzésem, hogy a szülők nem tudnak megbírózni a helyzettel, a mai felgyorsult élettel, a technikai és szociális lehetőségekkel, ezekre együtt nehezen tudnak koncentrálni. Ezért sokszor már alig vesznek tudomást a gyerekekről, akiknek így nagyon gyorsan felnőtté kell válniuk.”
‚…gyerekekről van szó, akiket gyerekként kell látnunk és gondoznunk. Ez egyrészről szeretetteljes és kíméletes bánásmódot jelent, másrészről viszont azt is, hogy a felnőttek tudatában legyenek annak, hogy a gyereknek szüksége van vezetésre és irányításra, azaz pozitív értelemben vett autoritásra. Másképpen fogalmazva: a gyerekek hadd legyenek gyerekek, a felnőttek pedig akarjanak felnőttek lenni.”
„…Ha a probléma csupán a szülők szintjén merülne fel, az óvodában és az iskolában még lehetne ellenlépéseket tenni. A helyzetet azonban csak súlyosbítja, hogy az ott alkalmazott modern koncepciók túlnyomó része is a gyerek partnerként való kezelésén alapul.”
„… ismételten le kell szögeznem, hogy nem arról van szó, hogy az óvodai nevelők ne gondolkodjanak el azon, hogy a gyereknek valamelyik területen nincs-e szüksége külön nevelésre, fejlesztésre. Megfigyelhető ellenben az a veszélyes tendencia, hogy ez a gondolkodás, tehát az oknyomozás, a magyarázat keresése sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint a gyerekek helytelen viselkedésére adott azonnali, következetes, azaz professzionális reagálás.”
„… Míg 15 vagy 20 évvel ezelőtt kettő-négy eltérést mutató gyerek volt egy osztályban, mára megfordult az arány… A gyerekek beíratása előtt végzett teszt is mutatja: egy körülbelül 25 fős osztályban ma kettő-négy olyan gyerek van, aki semmilyen eltérést nem mutat.”
„…Annak megértéséhez, hogy a rossz irányú lelki fejlődés miért képezi gyerekeink problémáinak alapját, közelebbről meg kell vizsgálni az őket alakító felnőttek világát is.
Ma a magunk gerjesztette „töréspróba” (Crash Test) alanyai vagyunk. A modern társadalomnak nevezett versenyautó a lehető legnagyobb sebességgel rohan velünk a fal felé, de anélkül, hogy megkérdeztük volna, hol a fék és hogyan lehet még idejében elrántani a kormányt.”
Hivatkozás erre a cikkre: Dialóg-Campus könyvkiadó oldalán
Blog: Iskola, ami boldogít
Legyen az első hozzászóló