Fel

„Az úgy volt…” – meseíró pályázat

janp2

„Az úgy volt…” – meseíró pályázat

 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Könyvkiadó 2014. április 3-27. között immár 11. alkalommal hirdeti meg a Janikovszky Éva meseíró pályázatot „Az úgy volt…” címmel.

A meseíró pályázat legfőbb célja felhívni a figyelmet a mese fontosságára, ezen keresztül pedig az irodalom jelentőségére. A pályázat azoknak a gyerekeknek szól, akik nemcsak mások történeteit olvassák érdeklődéssel, hanem saját maguk is szívesen írnak mesét. Az ország legnagyobb közkönyvtára fontos feladatának tekinti a fiatal nemzedék önálló alkotótevékenységének támogatását és ezen keresztül az irodalom megszerettetését is.

janp1

 

A Janikovszky Éva meseíró pályázat résztvevői három korosztályban indulhatnak:
a 7-9 évesek korcsoportjában,
a 10-13 évesek korcsoportjában és
a 14-16 évesek korcsoportjában.

Tematikai megkötés nincs, bármilyen témát választhatnak a jelentkezők. Pályázni az ország határain belüli és határain kívüli településekről is lehet. Minden pályázó csak egy, maximum 5 A/4-es oldal terjedelmű, nyomtatásban még meg nem jelent írással indulhat. A beérkezett írások az előzsűrihez kerülnek, a továbbjutókat a szakmai zsűri értékeli. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2014. május 30-án 14 órakor kerül sor a Központi Könyvtárban.

Amit a XI. Janikovszky Éva meseíró pályázatról tudni kell…

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Könyvkiadó 2014. évi meseíró pályázata

2014. április 3-án indul és április 27-én zárul.

A pályázók három korcsoportban indulhatnak:

I. korcsoport: 7-9 évesek,

II. korcsoport: 10-13 évesek,

III. korcsoport: 14-16 évesek

Tematikai megkötés nincs, bármilyen témát választhatnak a pályázók.

Terjedelmi megkötés: maximum 5 A/4-es géppel írt oldal lehet a pályázat.

Kézírással írt pályaműveket nem áll módunkban elfogadni.

Pályázni az ország határain belüli és határain kívüli településekről is lehet.

Minden pályázó csak egy, nyomtatásban még meg nem jelent írással indulhat.

 

A pályaművek benyújtása:

Postai úton a FSZEK Központi Könyvtár címére (1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.) vagy

e-mailen a titkar@fszek.hu címre kell beküldeni vagy

személyesen a FSZEK Központi Könyvtár Átriumában megtalálható gyűjtőládába lehet bedobni.

A pályázatokon és a borítékokon minden esetben pontosan fel kell tüntetni a pályázó nevét, életkorát, e-mail címét, az iskola nevét, címét, e-mail címét. A postán érkező pályázat borítékára kérjük ráírni: „Janikovszky Éva meseíró pályázat”.

A pályaműveket nem küldjük vissza, és nem őrizzük meg.

A pályázatok beadási határideje: 2014. április 27.

Legkésőbb 2014. április 27-én postára adott, vagy 2014. április 27-én 24:00 óráig e-mailen elküldött pályázatokat fogadunk el!

A beérkezett írások az előzsűrihez kerülnek, a továbbjutókat a szakmai zsűri értékeli.

A pályázattal kapcsolatban mindenféle kiértesítés e-mailen történik 2014. május 17-től.

A verseny záró programjára, az ünnepélyes eredményhirdetésre 2014. május 30-án, pénteken, 14 órakor kerül sor a FSZEK Központi Könyvtárban, ahová a szakmai zsűrihez továbbjutott pályázókat hívjuk meg.

A 2014. évi pályázat Budapest Főváros Önkormányzatának támogatásával kerül megrendezésre.

 

További információ:

Udvarnoky Virág, rendezvényszervező

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára

Tel.: 411 50 17

udvarnokyv@fszek.hu

 

Nincsenek hozzászólások

Sorry, the comment form is closed at this time.