Családi verkli – egész napos iskolák teljesítménykényszere

Írta: Tibenszky Moni Lisa

kép: gyermekmosoly.wordpress.com

Vasárnap este óriás sóhajjal kezdjük a hetet. Elkezdődik a verkli, hétfő reggeli fél hetes kelés. Gyors kakaó, tízórai, jaj a lecke, el ne késs és délután ugyaninnen folytatjuk. Ahelyett, hogy a gyerek az iskolában töltött több, mint 8 órában megtanulná a leckét, az illemet, ehelyett sokszor még este 7-kor is az íróasztal fölé görnyedve tanul együtt szülő és gyerek. Amolyan szélmalom harc. Magol, ahelyett, hogy játszana, beszélgetne. Aztán pedig azon fogjuk észrevenni magunkat, hogy deriválni már tud, de az érzéseit nem tudja és akarja kifejezni. IQ és EQ libikókája ez.

 

Teljesítménykényszer

Egyre több vád éri a jelenlegi oktatási rendszert a túlterhelés ügyében. Az elsajátítandó tananyag mennyisége nő, a verseny egyre nagyobb, nem vagy nem csak a gyerekek között. Miért kell az első osztályos tanulóknak a félév végére folyékonyan olvasni? Mit értékel az osztályzat, ki kaphat ötöst? Miért tipizálnak a tanárok egyes gyerekeket és viszik végig abban a szerepben akár a suli végéig, melyet soha nem öltött magára? Versenyeznek a szülők, hogy hány különórával, mennyi iskola-előkészítő szuper órával tudják a kiválóságok közé juttatni a gyereket. Versengenek a tanárok, hogy ki tud több versenyeredmény bekebelezni a tanulóinak, jobban dokumentálni, hogy Ő mennyit és milyen szakértelemmel csinál. Csupán a gyereket nem kérdezi meg senki….Kockagyárban termelünk, de kreatív gyerekeket szeretnénk, nem ambivalens?

Barát nélkül, bizalmas nélkül, elárvultan

A legtöbb kisiskolás számára igen megterhelő az egész napos iskolarendszer, ahol szabályok között szabályosan lehet csak érvényesülni. Aki nem idomul a szervezeti egységhez az „rossz”, pedig csak más, aki figyelemre és differenciált nevelésre, foglalkozásra szorul. Sokszor nincs bizalmasa, nincs barátja, akivel megoszthatná kérdéseit, félelmeit. Jó esetben a szülő a cinkostársa, aki mellette áll.

–         napi 8 -9 órát dolgoznak az iskolában

–         átlagosan legalább 2-3 különórára járnak

–         nincs vagy kevés a projekt alapú oktatás, a tanórák tartalma nem épül egymásra, életkori érdeklődést kevéssé vesznek figyelembe

–         átlagosan 25-30 fős osztályokban tanulnak, ahol egy-egy gyerekkel a saját osztályfőnöke sem vált egy-egy mondatnál többet naponta

–         a felsőtagozatban a szaktanárok inkább csak azt veszik észre, ha egy-egy pad üresen vagy félig üresen áll, sokszor a heti 1-2 órás tanóra alapján még az év végére sem tudják a gyerekek nevét

–         a  napközi inkább gyerekmegőrző, mint oktatáshoz szervesen kapcsolódó szolgáltatás

–         az iskolai közösségek sem a régiek, ritkán járnak össze a gyerekek-szülők, hiszen a sok feladat nem enged szabadidőt és „felesleges” időtöltést (Régen egy-egy vidéki településen, faluban a tanító volt a fő bizalmasa a szülőknek, gyerekeknek, tisztelték és figyeltek rájuk, így sokkal többet tudnak segíteni.)

Iskolai erőszak

Az iskolaudvar sokszor egy zaklatott hangyabolyhoz hasonlít, ahol alapvetően bármi megtörténhet, a gyerekek itt vezetik le az energiáikat, hágják át az írt és iratlan szabályokat, amikért természetesen majd büntetést kapnak. Ez pedig csak a figyelem kikövetelésének a helye, jele. Hiszen a sok lefojtott energiát, szabálykövetést nem kíséri lelki támogatás,nem vagy igen keveset beszélgetnek, keveset tudnak osztálytársaikról, egymásról. Sok tanulmány, könyv és cikk foglalkozik az iskolai agresszió kérdésével, melyben zaklatók és áldozatok igen sokan vannak.

Jó szemű és lelkű pedagógusok és szülők figyelme alapján a nevelési tanácsadók, iskolai fejlesztőpedagógusok tudnak segíteni, ha addig még nem késő.

Otthoni műszak

Délután öt óra magasságában egy kiégett szülő egy kiégett, fáradt gyerekkel ér haza, aki vagy lehuppan a tv elé, vagy kikönyörög néhány perc játékot az Ipad-en. „Lazít”

Hisz jön az újabb műszak, mert a szülő némi egészségesnek vélt csomagolt, cukrozott szárított vörös áfonya és egy kis energizáló bioflórás joghurt után neki ül ismét a gyerekkel tanulni. A hozzáállás igen alacsony együttműködést mutat a gyerek részéről, de hát miért is kellene? Több, mint nyolc órán keresztül, távol az otthontól, anyutól, aputól számára lehet, hogy legkevésbé sem érdekes dolgokról szónokoltak neki. Rendben, igyekezett, kapott néhány dícséretet, de miért is nem érdemel meg ez a gyerek egy jó sakk partit, vagy egy beszélgetéssel egybe kötött kutyasétáltatást vagy egy jó focit a szülőkkel, tesókkal?

Mert nem fér bele az időbe!! Mert meg kell írni azt a két oldal fogalmazást, amit lehet, hogy hetekig nem is ellenőriz le a tanár…és mert megint becsúszik az este és kilenckor még mesét követel, de akkor holnap reggel, hogy lesz friss?!

Pedig a mese, a szeretet jár! A családi együtt lét több, mint bármilyen osztályozható tudás. Néha engedjük meg magunknak és a gyermekünknek, hogy lazítson. Vegyünk ki egy-egy „szabadnapot” és pengeélen táncolva tanítsuk meg a szabályok tiszteletére, de az érzéseink megfogalmazására és annak szabadságára is.

Hát ez a nem egyszerű, kedves Szülőtársaim! Én már nagyon várom a téli szünetet! És ígérem lesz benne, legalább egy pizsamanap, amikor semmit és sehova, csak együtt, de azt sokat!

kép: bien.hu