Egy kis „semmiség” a Bábszínházban

Különleges darabot mutattak be a Budapest Bábszínházban. Janne Teller dán írónő Semmi című regényének színpadi változatában színészek, zenészek szerepelnek, s még Quimby dalok is elhangoznak.

Pszichothriller kamaszoknak

Ha bábszínház, akkor rögtön kisgyerekekre gondolunk, kis mesékre, aranyos bábokra, pedig ez a műfaj már rég túllépett ezeken a korlátokon. Új megoldások, modern darabok kerülnek színpadra, s most év elején a Bábszínházban is elkészült egy új, modern darab. „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” – mondja a nyolcadikos Pierre Anthon, majd kisétál az osztályteremből, felül egy szilvafára, hogy onnan kiáltsa világgá az élet hiábavalóságát. Osztálytársai elhatározzák, hogy bebizonyítják neki az ellenkezőjét, ezért tárgyakat kezdenek gyűjteni, „fontos dolgokat”, amelyekért érdemes élni. A fontos dolgok, pedig csak gyűlnek, s a játéknak induló bizonyítás egyre kontrollálhatatlanná válik. Kiderül, hogy mindenki sebezhető, mindenkitől elveszik, ami fontos neki, miközben a fontos dolgok egyre jobban gyűlnek, s mindenkit bekebeleznek.

A regényből már számos színpadi feldolgozás készült, sőt még musical is, a budapesti bemutató az első bábszínházas feldolgozás. Érdekesség még, hogy a regény megjelenésekor nagy vitát váltott ki Dániában, majd egy időre be is tiltották, később azonban elnyerte a dán Kulturális Minisztérium gyermekkönyv díját, sőt mára kötelező olvasmány lett.

Provokálva alkotni

A mű nagyon provokatív, a legmélyebb, legfájóbb kérdéseket teszi fel. S miközben felkelti az érzelmeket, válaszokat is keres, megoldásokat, vitára sarkall, és arra buzdít, hogy magunk találjunk válaszokat. A regényben olyan kérdések vetődnek fel, hogy milyen jövő vár a mai gyerekekre. Ezeknek a kérdéseknek a megvitatására, bemutatására kiváló a báb, mert eltávolít, elidegenít és rálátást enged a történetre, a helyzetekre. A regényt bábszínpadra Gimesi Dóra író, a színház dramaturgja írta át. Igazi kihívást jelentett számára a darab, ahogy fogalmazott, hiszen az élőbeszédhez kellett közelíteni a nyelvet sok improvizációval, s a színészek saját életükből is vettek történeteket, szituációkat, ezzel is bővítve a szöveget.

A darab végén, a rendező – Hoffer Károly – elképzelése szerint kettős beszélgetést indítanának külön a gyerekekkel és külön a pedagógusokkal. Fontosak ezek a beszélgetések, s fontos, hogy külön nyúljanak a kényes témákhoz. Hiszen a gyerekek sokkal nehezebben nyílnak meg pedagógusaik előtt, másrészt a pedagógusoknak is tudnak segíteni, hogy hogyan tudnak segíteni a diákokon, hogyan tudják feldolgozni az előadást, miután az osztállyal megnézték.