Erősebben, gyorsabban, magasabbra

A most befejeződött olimpia után nem lesz nehéz dolga a szülőknek, ha arra akarják rávenni a gyerekeiket, hogy versenyszerűen sportoljanak.

A most befejeződött olimpia után nem lesz nehéz dolga a szülőknek, ha arra akarják rávenni a gyerekeiket, hogy versenyszerűen sportoljanak. A rendszeres testmozgás számos kedvező hatást gyakorol kicsikre és nagyokra, gyerekekre és szüleikre egyaránt. A focitól a vívásig a sport rengeteg hasznos dologra megtanít, túl azon, hogy a test, lélek és szellem egészségét is szolgálja.

Sok szülő még a gyermek születése előtt elhatározza, hogy milyen sportra fogja beíratni gyerekét. Ennek hátterében legtöbbször a rejtett vagy beteljesületlen szülői vágyak szerepelnek. „Távolugró voltam, szerettem volna kijutni az Olimpiára, de sajnos nem sikerült, na nem baj, majd a fiam…” „Az én lányom ritmikus gimnasztikára fog járni, mert attól szép lesz a tartása.” „NB 1-es labdarúgó voltam, remélem a fiam is az lesz…” Még hosszasan sorolhatnánk az ehhez hasonló szülői elképzeléseket, hiszen a sportágválasztás az esetek nagy részében az említett példák szerint alakul ki. Nagy szerencséje van annak a gyereknek, aki jól érzi magát az így kiválasztott sportágban és ráadásul tudja hozni a papa vagy mama által támasztott magas követelményeket. Az optimális viszont az lenne, ha a gyerek képességeihez, személyiségéhez, érdeklődéséhez mérten alakítanánk a választást. Hiszen így nagyobb az esélye a sport nyújtotta öröm és sikerélmény kialakulásának. És mit ér a rendszeres sport élvezet és pozitív tapasztalat nélkül? Egy gyereknek semmit!

Mikortól?

Bármelyik sportágról legyen szó, a kezdéshez elengedhetetlen a gyermek érzelmi és fizikai felkészültsége. Ha túl korán kezdjük el edzésre járatni a gyereket, akkor az nemcsak a gyerek életét, hanem az edzőét is megkeseríti. Számos olyan sportág ismert, amelyhez elengedhetetlenül fontos a megfelelő figyelem-összpontosító képesség (pl. vívás) és egy alap állóképesség, koordináció (pl. vízilabda). Legtöbb sportág esetében 6-7 éves kor alatt nem javasolt az edzések elkezdése. Hatéves kor alatt minden gyermek tud szaladni és labdát dobni külön-külön, viszont képtelen a két mozgásformát egyszerre végezni, a mozgáskoordináció éretlensége folytán.

Egy-három éves korban a gyerekek megtanulnak járni, mászni, egyensúlyozni, leugrani, szaladni, szökkenni, dobni, gurulni, függeszkedni, húzni, hordani. Mindezeknek a mozgásoknak a játék a mozgatórugója. A játszótéren, parkban, udvaron, szobában rohangáló, ugráló, toló-húzó, hempergő 1-2 éves gyerekek az állandó ismételgetésekkel segítik magukat ahhoz, hogy a mozgásforma tökéletesedjen, a mozgások összehangolttá váljanak. A kicsik agya még másképp működik, mint a felnőtté. Az érzékelő idegimpulzusok ugyanis nem a látótérből indulnak ki, hanem az izomból, tehát a mozgásnak nagy szerepe van az agyi ideg-izom összeköttetések kialakulásában. Számos jellemzője írható le az egy-három éves gyermekek mozgásának, melyek között a futás is igen sajátos. A kisgyerekek nem tudnak maximális iramban futni, mert akkor mozgásuk szétesik. Csak a maximális alatti (ú.n. szubmaximális) intenzitásra képesek, ezért nincs értelme az 1-3 éves gyerekeket futóversenyeztetni! Ebben az életkorban a gyakorlásnak, a folyamatos mozgásnak óriási szerepe van a későbbi mozgásfejlődésben. A gyerekekkel való együttjátszás során a gyermek az utánzással és a többlet motiváltsággal jóval gyorsabban tud fejlődni.

Óvodás korban a gyerekek először vesznek részt szervezett testnevelési foglalkozásokon. Ekkor tanulják meg a társas kapcsolatok alapjait. A sportfoglalkozások minősége jelentősen meghatározza a gyermekek későbbi mozgásfejlődését. Óvodáskorban az addig elsajátított mozgásformák kivitelezése fokozatosan finomodik, tökéletesedik és megjelenik a mozgáskombinációk éretlen kivitelezésének képessége. Ennek egyik legjobb példája a kétkerekű kerékpározás elsajátítása. Fontos, hogy először segítséggel, majd ahogyan ügyesebbé válik a gyerek, a segítség fokozatos megvonásával tanuljon meg biciklizni. Az óvodás ezáltal nem csupán egy új mozgássort sajátít el, hanem átéli a „képes vagyok rá” élményt (ú.n. kompetenciaélményt), amely személyiségének fejlődésében is kulcsfontosságú.

Teljesítmények és csapatok

A 3-7 éves gyermek kombinálni kezdi a különböző mozgásokat, pl. futásból gyaloglásba vált át, a labdát magasba dobja, majd elkapja. Iskoláskor előtt összesen 3-5 féle mozgást tudnak összekapcsolni. Az ügyesség titka mindig a játékos gyakorlás. Az óvodás kisfiúk és kislányok mozgásában már megfigyelhetők bizonyos különbségek. A fiúk teljesítményorientáltabbak, mint a lányok. Mindez azt jelenti, hogy a fiúk szeretnek magas intenzitással mozogni, pl. megrohamozzák az elleséges csapatokat, kardoznak, lövöldöznek. Mindeközben a lányok babakocsival sétálgatnak, mászókán vagy hintán balettmozdulatokkal szorakoztatják egymást, melyek kivitelezését megvitatják egymással. Szeretnek olyan mozgásformát választani, amely közben tudnak beszélgetni.

Óvodás korban talán még fontosabb szerepet kap az utánzás, vagyis a felnőttek mozdulatainak megfigyelése és ismétlése. Csak így tudják a gyerekek a labdadobás és elkapás technikáját megfelelően elsajátítani. Éppen ezért a szülők 7 éves kor alatt nélkülözhetetlen szerepet játszanak gyermekekik mozgásfejlődésben.

Néhány sportágban a játékos edzések bevezetését már 4-5 éves korban elkezdik. A művészi torna, műkorcsolya, torna, síelés, autó- és motorsportok, Hollandiában a labdarúgás oktatása már ebben az alacsony életkorban elkezdődik. A gokartozás, motorozás éppúgy fejleszti a fizikumot és személyiséget is, mint az összes többi vízi-, vagy szárazföldi sportág. A lényeg a megfelelő szakmai irányítás és a játék öröme.

Fontos a temperamentum

Ha a gyerek valamelyik sportág iránt érdeklődést mutat, hagyjuk, hadd próbálja ki. Lehet hogy így rögtön rátalálunk a neki megfelelő sportra. Akkor se rémüljünk meg, ha a gyerek az ökölvívást vagy kick boxot választja, hiszen az edző ismeri azokat a mozgáselemeket, amelyeket kicsik is tudnak gyakorolni anélkül, hogy saját magukban, vagy egymásban kárt tennének.

A sportágválasztás szempontjai között a gyermek temperamentuma különleges szerepet kap. A gyerekek egy része imád csapatban játszani (labdázni), mások viszont egyáltalán nem. A csapatjátékos személyiségeket érdemes úszás helyett vízilabdára járatni, atlétika helyett kézilabdára vinni, stb. Akik viszont inkább a magányos sportokat szeretik, őket ne kényszerítsük csapatjátékokra, hanem vigyük őket tornázni, úszni, kerékpározni, karatézni, stb. Ne csodálkozzunk viszont azon sem, ha sportágat kell módosítani, hiszen sokszor időbe telik, mire a gyerekek rájönnek, melyik sportág áll szívükhöz legközelebb. Korai életkorban csak a lényeg, hogy naponta legalább 60 percet mozogjanak a gyerekek.

A sportágválasztásnak természetesen akadhatnak limitáló faktorai is. Például lehet, hogy a gyerek nagyon szeretne teniszezni, de a lakókörnyezetben nincs egyetlen teniszpálya sem. Ilyenkor el kell gondolkodni azon, hogy mennyi időt kell utazással tölteni, el tudja-e kísérni valaki edzésre, hány órára ér haza, lesz-e elég ideje a házifeladatra, játszásra, alvásra, hogyan befolyásolja mindez a család életét, stb.

„Abba akarom hagyni…”

Mit tegyünk akkor, amikor a gyerek azzal jön haza edzésről, hogy ő ezt nem akarja továbbcsinálni? Mielőtt bármit is mondunk neki, meg kell tudakolni döntésének okait, hiszen nagyon könnyen orvosolható gondok is állhatnak a háttérben, pl. személyi konfliktus egy másik gyerekkel vagy egy nem kényelmes felszerelés, melyet nem nehéz elhárítani. De természetesen sokkal komolyabb okok is rejtőzhetnek a kérés mögött, mint pl. az öröm teljes hiánya, a folyamatos kudarcélmény. Szóval ilyenkor érdemes átbeszélni a gyerekkel mindent és ha nincs megoldás, akkor jobb abbahagyatni a sportágat, miután az edzővel is sikerült egyeztetni a kialakult helyzetet. Ne kényszerítsük a gyereket olyanra, amit nem szeret! Az a lényeg, hogy a gyereknek sikerélményt és élvezetet adjon a rendszeres sport!

Dr. Boros Szilvia – sportszakorvos