Fantáziamozgató gyerekversek
Hogy egy vers mitől jó – pontosan sohasem megmondható. De az bizonyosan előnyére válik, ha megmozgatja a fantáziát. Az Egyszervolt által szerkesztett új verseskönyvben kivétel nélkül ilyenek vannak, kilenc népszerű kortárs szerző gyerekverseiből válogatva, felerészben olyan versekkel, melyek másutt még nem jelentek meg kötetben! Ám kötet attól is különleges – tán a világon is egyedülálló – hogy a tartalomjegyzéke rajzfilmekből áll. Erre utal a címe is: Mozizzz…!
Mitől csuklik a busz?
Ismerős a mondás, hogy az ember akkor csuklik, amikor emlegetik. Bizonyára így vannak ezzel a buszok is, így nem meglepetés, ha sokat emlegetik buszmegállóban, akkor csuklós busz érkezik. Az utóbbi években új erőre kapott gyerekkönyvkiadás számtalan újszemléletű verssel örvendeztette meg a közönséget. Ehhez persze kellenek a kortárs költők is, akik – mint az előbbi, Kiss Ottótól származó gondolathoz hasonló tartalommal, új szemszögből közelítsenek a világhoz. Verseikben a megszokott, klasszikus témák mellett a környező modern világot is költői képekben mutatják be a gyerekeknek – nagyszerű szórakozást nyújtva egyúttal a felnőtteknek is.
Egy vers, mint száz
Tizenöt kortárs gyerekszerző száz versét válogatta ki az Egyszervolt.hu szerkesztősége, hogy azokból egy nem mindennapi antológiát készítsen. Az első szempont a vers frissessége volt, hogy témájában, megfogalmazásában, újszerűségben is megállja helyét, s nem utolsó sorban az, hogy megmozgassa a fantáziát. Méghozzá a képi fantáziát! Mert a fülekbe szálló történetek – mesék, versek – hallatán képek peregnek, filmek forognak a lehunyt pillák mögött. S amikor az ember még csak kis gyerek, ezek a képek határtalan fantáziával jelennek meg. Nem véletlen, hogy a gyerekek különösen kedvelik az animációs filmeket, hiszen ezekben is szabadon szárnyalhat a képi fantázia. Éppen ezért kifejezetten alkalmas ez a műfaj a kortárs gyerekirodalom megismertetésére, megszerettetésére.
Filmre teremtett gyerekversek
A fenti gondolatok mentén egy páratlan összefogás indult el az Egyszervolt.hu internetes portál és a jövő rajzfilmrendezőit képző Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animációs tanszéke között, hogy az összegyűjtött versekből rajzfilmsorozat készülhessen. Az átadott bőséges gyűjteményből a leendő rajzfilmrendezők válogattak tovább aszerint, hogy melyik megfilmesítését tudják elképzelni, s természetesen meg is valósítani. A végeredmény az egyedülálló Versfilmek sorozat lett, mely ezúttal – „vissza a feladónak” módon – egy antológia kötet alapját képezi. Az új válogatáskötetbe tehát olyan versek kerültek, melyek a filmsorozat részét képezik.
Mozizzz…! kilenc költővel
Nem mindennapi – talán még a világon is egyedülálló verseskönyv a Mozizzz…! című antológia, hiszen rajzfilmekből áll a tartalomjegyzéke. Ez persze nem változtat azon, hogy a versek pont olyan izgalmasak olvasva is – magyarázatot ad viszont az illusztrációkra, hiszen a versek mellett a filmekben szereplő képek láthatók. A kötetbe a válogatások nyomán végül kilenc szerző – Demény Péter, Fekete Vince, Finy Petra, Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Kántor Péter, Lackfi János, Miklya Zsolt és Nyulász Péter – tizenöt – mókás, elgondolkodtató, hátköznapi helyzetkehez, avagy ünnepekhez köthető verse került, nem nélkülözve a mesés témákat, melyekben állatok a főszereplők. Minderről természetesen úgy a legegyszerűbb meggyőződni, ha a kötetet kézbe vesszük. Ehhez nem is kell más tenni, mint megrendelni !
A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.