Fel

Ünnepi gyerekelőadások a Müpában

Ünnepi gyerekelőadások a Müpában

Grandiózus előadáson mutatja be a Diótörőt a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Kolibri színház társulata karácsonykor. Az előadás látványossága a darabot megrendelő Cári színház eredeti elvárásaihoz igazodik, XXI. századi technikával. Január elsején az immár hagyományos újévi koncert csendül fel, melyre a gyermekeket is várja a Művészetek Palotája.

Nincs karácsony Diótörő nélkül


Marika, Drosselmeyer, az Egérkirály, Stahlbaum tanácsos és persze maga Diótörő herceg, Cukor-ország, karácsonyfa, ajándékdobozok. Egyszóval a Karácsony elengedhetetlen zenés színházi kelléke, a csodálatos Diótörő.

A tradicionális mű a Művészetek Palotájában kitágított játéktérben valósul meg, megszólal a teljes Csajkovszkij-partitúra a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangszerein, a rendező Novák János alapkoncepciója pedig a Csajkovszkijt 1892-ben a mű megalkotására felkérő Cári Színházak egykori főigazgatójának látványosságra törekvő előadási szándékához igazodik.

 

 

A huszonegyedik század technikája


Egy-egy szereplőnek élő, báb, esetenként óriásbábos megfelelője is lesz. Orosz Klaudia tervei alapján a koncertterem színpadteréhez kapcsolódik az erkély, az erkélyről levezető lépcsősor. A színpad bal oldalán áll a karácsonyfa: világítás nélküli fehér kúp, amely képes arra, hogy megnőjön, belső fények ékítsék, havazáskor újra kifehéredjen. Varázslatosan átváltozik Cukor-ország vártornyává, majd újra vissza karácsonyfává. Az erkélyen egy óriási óralap, mely később szárnyakat növesztve bagollyá változik. Olykor rávetül a színész Drosselmeyer képe. Ilyen és ehhez hasonló csodák, egy új köntösben megelevenedő klasszikus karácsonyi történet.

Maszkok, óriásbábok, 3D-s animált képek, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház művészei várják a kicsiket és a nagyokat december 21-én este, valamint 28-án délelőtt és este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

 

Mesés Újévi hangverseny

 

2008 óta rendezi meg újévi hangversenyeit a Művészetek Palotája, s már az első pillanatban e klasszikus tradíció részesévé tette a gyermekeket is. A műsor idén is – már többedik alkalommal – az esti Haydn-oratóriumhoz, A teremtéshez kapcsolódik: gondosan válogatott részletek szólalnak meg a nagyszabású kompozícióból

 

A teremtés a zene segítségével szinte láthatóvá teszi a Genezis Bibliában megírt történetét. A gyerekek a mintegy egyórásra rövidített változatban élvezettel követhetik az eseményeket.

A történet az őskáosz ábrázolásával kezdődik: szétválik a fény a sötétségtől, létrejönnek a tengerek, a nap és a hold, a madarak és szárazföldi állatok.

Megjelenik a teremtés koronája, az ember, végül a kórus zengő hálaénekével búcsúzik hallgatóitól a komponista.

 

Az egyes részek megszólalása közben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió Énekkara élén álló karmester, Fischer Ádám mesél a gyermekeknek arról, hogy miről is szól a muzsika. A január 1-jei délutáni hangverseny 4-kor kezdődik.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása