Fel

Határ a csillagos ég – sci-fi és űrben játszódó filmek gyerekeknek

7918_1478822851.2013

Határ a csillagos ég – sci-fi és űrben játszódó filmek gyerekeknek

 

Milyen lehet az élet a Holdon, vagy az űrben? Hogyan lehet eljutni egyik bolygóról a másikra? Léteznek-e űrlények, vagy más civilizációk egy másik galaxisban? Ezek a kérdések számos írót, filmkészítőt megihletett és regények, filmek készültek, készülnek. Mi most összegyűjtöttünk egy csokorra valót, amit érdemes megnézni gyerekekkel.

 

Regények

 

Verne Gyulát remélhetőleg nem kell bemutatni az olvasóknak. Hőseit hol a Föld legmélyére vagy tengereken keresztül utaztatta, megismertette velünk a Kincses szigetet, de olvasóit még a Holdra is elrepítette. Az Utazás a Holdba című regényét 1865-ban írta és ezt követte öt évvel később az Utazás a Hold körül című másik tudományos regénye. A könyv fejezeteit először folytatásban közölte egy újság, amelyhez számos illusztrációt is közöltek. A sorozat célja az volt, hogy a kor tudományos információt olvasmányosan közöljék, miközben mesélnek a Hold keletkezéséről, domborzatáról. Természetesen ezek a regények ugyanolyan sikert arattak, mint Verne többi könyve.

 

10014112_4

 

SCi-fi irodalom és film

 

Később a sci -fi , azaz a tudományos fantasztikus irodalomnak hatalmas írói és olvasói tábora lett a XX. században. Verne ennek volt az előfutára, aki művei helyszínéül az űrt vagyis a Holdat választotta. Később főleg felnőtteknek íródtak regények, amelyek az űrben játszódtak. Itt érdemes megjegyezni Isaac Asimov, Stanislaw Lem, vagy Larry Niven nevét. A Sci-fi műfajok közül megkülönböztetjük az úgynevezett Űroperákat, amelyek történetei kifejezetten az űrben játszódnak. Ezekben a regényekben és később filmekben sok szereplőt mozgató, főleg a világűrben zajló, egész bolygó- és csillagrendszereket, vagy épp galaxisokat átfogó történetek jelennek meg. Ami még fontos, hogy ezekben a művekben nem csak emberek a szereplők, hanem idegen lények is megjelennek.

 

LOS ANGELES - NOVEMBER 22: Leonard Nimoy as Mr. Spock and William Shatner as Captain James T. Kirk in the STAR TREK episode, "Plato's Stepchildren." Original air date, November 22, 1968. Season 3, episode 10. Image is a screen grab. (Photo by CBS via Getty Images)

 

Számtalan televíziós sorozat készült el a XX. század közepén – pl. az Orion Űrhajó vagy a Star Trek, és végül a moziban is megjelent a hatalmas közönségsikert aratott Csillagok háborúja sorozat. A 80-as évek nagy klasszikusa pedig az E.T. A földönkívüli című film, amelyben egy űrlény érkezik a földre és itt keveredik mindenféle kalamajkába.

 

images (38)

 

Gyerekek és a sci-fi

Az első filmeket, regényeket főleg a fiatal felnőtteknek készítették az alkotók. Ám a hatalmas sikerre való tekintettel, egyre lejjebb vitték a korhatárt. A Marvel univerzum filmjeinek a rajongótábora nagyon kitágult – az óvodástól a felnőttekig nézik a filmeket. A Csillagok Háborúja három részes sorozata már jóval több ennél, sőt rajzfilmben és sokféle előzmény filmekben is megismerhetjük a szereplőket. A másik nagy klasszikus is – a Dűne című regény most már filmen és sorozatban is hódít. De ide sorolhatnánk még a Terminátor filmeket, vagy a Madmaxet is, igaz ezek nem annyira a kis gyerek korosztálynak való filmek.

 3274_1661602979.2465

 

Ajánlott filmek ( a teljesség igénye nélkül):

Csillagok Háborúja

Marvel soroazat

E.T

Végtelen történet

Wall-E

Kincses Bolygó

Ötödik elem

Valerian és az ezer bolygó városa

 

endgame1

 A cikket a Közlekedésbiztonsági rajzpályázatot  kiíró KÖBE Biztosító támogatta.

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Sorry, the comment form is closed at this time.