Fel

Karácsonyfa-erdő a társadalmi összefogásért

00003_271x163_normal

Karácsonyfa-erdő a társadalmi összefogásért

Az év utolsó hónapjára csodálatos fenyőerdővé változik a budapesti Felvonulási tér. A sokat látott helyszín 500 feldíszített karácsonyfának ad év végén otthont, melynek varázslatos hangulata egy nemes célt szolgál. Az Angyalok erdeje szervezői ily módón kívánják felhívni a figyelmet a társadalmi támogatásra szoruló csoportokra, s a szeretet ünnepe jegyében a jótékonykodás fontosságára, annak társadalmi hasznára.

Angyalok erdeje

Különleges, 500 fából álló karácsonyfaerdő-kiállítás december 6 -tól egy hónapon keresztül látható a Felvonulási téren – ez az Angyalok erdeje. Minden karácsonyfa egy-egy nemes ügyet képvisel. Az Angyalok Erdeje a köz- és magánszféra közös, a szeretet ünnepére épülő kezdeményezése. A rendezvény keretében vállalkozások „fogadhatnak örökbe” karácsonyfákat, hogy így népszerűsítsenek, támogassanak egy-egy alapítványt, jótékony szervezetet, közösséget, kórházat, templomot, iskolát, személyt vagy családot. A szponzorok által feldíszített fák ünnepi hangulatot, mesevilágot varázsolnak a látogatóknak, akik a helyszínen számos kulturális programon és egyben egy jótékonysági versenyen is részt vehetnek.

 

Microsoft és a Csodalámpa

Az örökbefogadók között a magyar gazdasági élet kiemelkedő képviselői, magánszemélyek, közszereplők is megtalálhatóak. A súlyos beteg gyerekek életét kellemesebbé tenni kívánó Csodalámpa Alapítvány nevében a Microsoft Magyarország is feldíszített egy karácsonyfát, amely január 6-ig tekinthető meg. A cég eddig is élen járt a jótékonykodás, társadalmi felelősségvállalás terén s ez alkalommal is olyan beteg kisgyermekeket arcára kíván mosolyt varázsolni, akik valamilyen életüket fenyegető betegségben szenvednek.

 

A Csodalámpa Alapítvány célja, hogy a beteg kisgyerek élete legalább néhány órára vagy napra gondtalanabb legyen, hogy megtörjön a betegség szörnyű rutinja. Az alapítvány célja olyan, életet veszélyeztető betegségben szenvedő 3 és 18 év közötti gyerekek egy-egy saját kívánságának teljesítése, ahol a család anyagi helyzete a kívánság teljesítését nem teszi lehetővé. A kívánságok között szerepelt már régen vágyott találkozó egy híres emberrel, gyakorlatozás tűzoltókkal vagy akár egy régen vágyott dunai sétahajózás.

Csodalámpa Alapítvány SMS szám: +36-70-717-7500 Kód: 002

Jótékonysági verseny

Az Angyalok Erdejének látogatói sms-szavazatot adhatnak le a szerintük támogatásra érdemes ügyekre. A felállított karácsonyfák előtti téren lehetőség van a karitatív téma fényképes és tartalmi népszerűsítésére, a pártfogó vállalkozás bemutatására, és itt adják meg az az emelt díjas sms számot is, amelyre szavazva a látogatók támogathatják az adott ügyet. A beérkező sms szavazatok díja a jótékony kezdeményezés bankszámláját gyarapítja, a legtöbb szavazatot kapó ügy pedig 5 millió forintos fődíjban részesül. A „legszebbnek” ítélt fákra a helyszínen vásárolt 200 Ft-os tallérokkal is lehet szavazni.

 

Színes programok

A csodálatos karácsonyfa-erdőben számos az ünnephez kapcsolódó program várja a kicsiket és nagyokat. A programok között a látogatók válogathatnak állatsimogató, kézműves foglalkozás, gyermek-koncert vagy akár tánc előadás között. Az esti fénypompában számos koncert várja a Felvonulási térre látogatókat. A hagyományos MikulásGyár ebben az évben szintén a téren található az Angyalok erdeje tőszomszédságában december 9. és 19. között.

További információ az eseményről: www.angyalokerdeje.hu

 

Szűcs Dóra

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása