Fel

Major Eszter és barátai: HOLDRAFORGÓK – új gyerekdalok kicsiknek és nagyoknak

Holdraforgók_papirtok2

Major Eszter és barátai: HOLDRAFORGÓK – új gyerekdalok kicsiknek és nagyoknak

 

Bereczki Zoltán elsősorban kislánya miatt mondott igent, a Vastag testvérek számára pedig történelmi pillanat volt az Artisjus- és Fonogram-díjas Major Eszter második nagylemezén való részvétel. 

A varázslatos gyerekdalokat felsorakoztató „Holdraforgók”-on további olyan sztárok énekelnek, mint Wolf Kati, Judy a Groovehouse-ból, a Nyári lányok és Tabáni István.

 

„Most, hogy egy éves elmúlt a kisebbik lányom, elkezdett nagyon érdeklődni mindenféle zene iránt, és nem akarok kimaradni a kedvencek közül, ezért mondtam igent Eszternek. Szerencsére édesapám óriási bakelit lemezgyűjteménnyel rendelkezik és rendelkezett már gyerekkoromban is, úgyhogy valószínűleg az összes megjelent gyereklemez megvolt nekünk Halász Judittól a Kalákán át a válogatások, minden, és hallgattam is őket sorban. A dalom, a „Korcsolyázás” az önmagunk feletti győzelem dala, hiszen a sikerélmény minden gyerek számára fontos. Erre a fajta örömre, boldogságra mindennap szükségünk van az életben” – így nosztalgiázott Bereczki Zoltán, miért is vállalt szerepet Major Eszter szövegíró és Dusík Gábor zeneszerző legújabb szerelemprojektjében, amely már a második közös gyerekalbumuk, a korábbi nagysikerű „Napraforgók” folytatásaként.

 

Holdraforgók_booklet_HR-002

 

A Vastag testvérek számára pedig a gyerekkori emlékek miatt emlékezetes a kiadványon szerepelni , amiről így mesélt Vastag Csaba:

„Eszterrel legalább 10 éve dolgozunk együtt, nagyon szeretem a szövegeit, fantasztikus művész, így nem is volt kérdés, örömmel igent mondtam. Történelmi pillanat volt ez azért is, mert az „Őrizd az álmod” óta most először énekeltünk újra egy dalban a testvéremmel. Tíz év van közöttünk Tomival, és amikor felvettük a dalt, valahogy felidéződött a gyerekkorunk.”

Vastag Tomi, aki pedig két gyönyörű fiú büszke édesapja, így szólt az együttműködésről: „Rég nem dolgoztunk együtt Csabival, de ez nem érződött a stúdióban. Nagyon élveztük a közös munkát, rengeteget nevettünk. Örülök, hogy Eszter minket kért fel a dalhoz. Igaz, egy ilyen dalt teljesen máshogy kell énekelni, mint egy rock- vagy musical slágert. Igyekeztünk a legszívélyesebb, legoldottabb hangnemben énekelni, hiszen ezúttal a legkisebbekhez szólunk. Bízom benne, hogy ez sikerült, és a dal elnyeri a gyerekek tetszését, köztük az én két fiamét is.”

A most megjelenő „Holdraforgók számtalan csodás dallal kelti életre az ősz és a tél varázsát és az ünnepek hangulatát. A lemezen hallható Wolf Kati, Judy és a Nyári lányok lenyűgöző hangja is, továbbá hosszú idő után először állt újra mikrofonhoz az egykori gyereksztár, Sugár Bertalan, és egy-egy megható dalt énekel még Tabáni István, Hodosi Enikő és Major Eszter is. Az albumot a Major Eszter és barátai zenekar énekesei, Farkas Krisztina Volkova és Tarr Dávid indítják, valamint Karinthy Vera zárja, minden bizonnyal maradandó élményt szerezve a most felcseperedő generációknak.

 

Ezeken a linkeken belehallgathatunk két aktuális dalba, hiszen hamarosan itt az aktuális óraátállítás, és faraghatjuk a tököket is:

(Óraátállítás linkje)

(Tökfaragás linkje)

A Tócsa videóklipje itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=wYvWRj5UB1I

A Levél a Mikulásnak videóklipje: https://www.youtube.com/watch?v=4TQMFZL8Rj0

 

Holdraforgók_booklet_HR-004

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása