Nincs lehetetlen, csak kevés idő
Magyar győzelem született a fiatal kutatók európai uniós versenyén a portugáliai Lisszabonban, Horváth Dávid és Balassi Márton révén. Társadalomtudomány kategóriában a Nature On Your Screen (Rermészet a képernyődön) című munkájukért részesültek elismerésben.
A két fiatal kutató idén nyáron a hazai XIX. Ifjúsági Innovációs Versenyen is első helyezést értek el programjukkal. A szeptemberben lezajlott európai versenyen124 fiatal tudós 85 munkáját mutatták be, a résztvevők az Európai Unió 27 tagállamából, valamint 10 meghívott országból, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Brazíliából, Izraelből és Kínából érkeztek. A nemzetközi sikerről így nyilatkozott Horváth Dávid a Mentor Magazinnak
– Milyen út vezetett egy ötlettől az európai verseny dobogójáig?
– Marcival (Balassi Márton) alsósként a váci városi matekversenyeken találkoztam először, később a középiskolában osztálytársam lett. Harmadik osztály vége felé biológiaórán tanárnőnktől, Réti Mónikától kaptam azt a házi feladatot, hogy nézzek utána, hogyan írja le a populációdinamikát a Lotka-Volterra egyenletek modellje. Ekkor született az ötlet, hogy nem(csak) matematikus szemmel, hanem játékosan is megközelíthetnénk egy ökoszisztéma működését: megalkottam egy nagyon egyszerű programot, ami egy fű-nyúl-róka ökoszisztémát reprezentált egy nagy, képzeletbeli sakktáblán. Marci ekkor állt elő a projekt ötletével: ránézett a programra, és azt mondta, jó, hogy itt ugrálnak a nyuszikák meg a rókák, de öljük meg a nyulak egy részét! Kezet fogtunk, és itt indultunk el a kutatás irányába. Szép lassan emelkedett a projekt pályája, amelynek állomásai 2008-ban az Ifjúsági Bolyai Pályázaton elért különdíj, 2009-ben a TUDOK nagydíj, az Ifjúsági Innovációs verseny II. helyezése. Ezt követően az Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításon elért I. helyezésünk révén részt vehettünk a tunéziai ESI-n, ami tökéletes nyelvgyakorlási lehetőség volt: angolul adhattuk elő munkánkat. Majd a BME-VIK TDK-n elért I. díj és végül 2010-ben az Innovációs Versenyen elért első hely után a Lisszabonban megrendezett 22. Európai Fiatal Tudósok Versenyén is megszereztük az első helyezést és a különdíjat.
– Mit jelent számodra ez a siker?
– Az elért eredmény okozta eufórikus öröm mellett (én nagyot kurjantva ugrottam fel, amikor a díjkiosztón legutoljára mondták ki, hogy „Nature on Your Screen”), persze nem mellékesek azok az értékes kapcsolatok és tapasztalatok, amiket a felsorolt eseményeken szerezhettünk. Voltunk olyan merészek, és külön odamentünk a zsűritagokhoz a verseny végeztével, akiktől egyébként a verseny alatt is számos ötletet és tanácsot kaptunk. Számomra Lisszabonban dőlt el, hogy márpedig kutató leszek. Rendkívül érdekes a kölcsönhatás Marci és köztem: ő az én befolyásomra, látva az informatikában rejlő lehetőségeket, jelentkezett informatikusnak. Én pedig az ő hatására tettem le a voksomat egy multinacionális cégnél rám váró fix asztal, fix munkaidő, fix bér helyett a dinamikus kutatólét mellett. Annyira egyedi, páratlan az az izgalmas légkör, amit a hozzám hasonló korú kutatónemzedék gerjeszt, hogy ezt nem hagyhatom ott, ezt az életformát nem hagyom ki!
– Mi mozgatja benned a rugót? Mi az, ami előre tud vinni?
– Életem során mindig is feszegettem a határokat. Ez egyedül a magatartás terén okozott hátrányokat néha, minden más területen csak előnyöm származott a kísérletező hozzáállásból. Maximalista édesanyám nevelésének rengeteget köszönhetek, mert a tőle átvett teljességre való törekvés nélkül csupán egy sor csapongó, félbehagyott próbálkozást tudhatnék a hátam mögött. Nagyon fontos motiváció volt számomra – és máig is az – maga a versenyszellem. Ez az egyik gyengém is, szeretem összemérni a tudásom másokéval, és nagyon oda kell figyelnem arra, amikor jobbnak találom az enyémet, hogy ne éreztessem ezt a másikkal. Vonzanak a kihívások. Szerintem nincs lehetetlen, csak kevés idő. Máig keresem azt az időbeosztási metódust, ami nekem megfelel, mert számtalan dolgom van, amihez külön-külön nagy odaszánás kellene, de nem részesíthetem tartósan egyiket másikat sem előnyben, mert ütközne a maximalizmusommal. Még jó, hogy két-három éve megtanultam nemet mondani olyan dolgokra, amik szépek, és jól is mentek, de egyszerűen én sem hittem, hogy időm lehet rájuk – pedig ebből általában alábecsülöm a dolgokhoz szükséges mennyiséget.
Közös tevékenységünk során nagyon motiváló volt számomra Marci odaszánása: az ember csapatban sokkal felelősségteljesebben teszi a dolgát, mert nem csak önmagáért dolgozik. Mindig megszabtuk, kinek mi a feladata, és ezt fontosnak tartom a hatékony, szervezett csapatmunkában. Továbbá a készülések, a megszállottsághoz mérhető „átprogramozott” éjszakák során megtapasztalhattam, hogy a teljesítőképességem megsokszorozódik: azelőtt nem hajtott semmi ennyire. Szakmai motivációként könyvelhetem el programozótanáraim lexikai tudását, amit mindig irigyeltem, és az egyetemen elkövetett hiányosságomat is: eléggé lazára vettem az első évet, így – német szakosként – csúsztam egy egész évet egyes tárgyakból. Emellett programozásból érthető módon jól teljesítettem, olyannyira, hogy idén már gyakorlatot tartok azoknak a srácoknak, akikkel együtt fogunk vizsgázni például digitális technikából. Gondolom, érezhető az az úgynevezett nyomás, ami arra kényszerít, hogy legalább úgy teljesítsek ezekből a tárgyakból, így utólag, mint azok, akiket tanítok programozni – így maradhatok hiteles a szemükben. Továbbá nyáron belekóstoltam a nagyvállalati informatikai munkába egy nagyobb informatikai cégnél, ahol bizony éreztem a hiányát azoknak a szakmai tárgyaknak, amiken nem mentem át elsőre. Értelmet nyert a tanulás, sokkal nagyobb örömmel ülök neki ezen tapasztalatok után, mint tavaly ilyenkor. Hiába, a buta ember saját kárán tanulja meg…
Még egy apró dolgot jegyeznék meg. Mindig próbáltam valami újszerűt kitalálni. Tisztelem, és semmivel sem tartom kevesebbre azokat, akik a meglévő eszközökkel dolgozva boldogan élik az életüket, nekem ez azonban kevés lenne. Szeretek az élvonalban lenni, ez is motivál.
– Szavaid alapján úgy tűnik, a munka és a tanulás nyújtja számodra a lelki támaszt. De vajon nem érzed úgy, hogy kimaradsz valamiből? Arra gondolok, hogy nem olyan életet élsz, mint a legtöbb húsz év körüli fiatal.
– Jogos, és nagyon fontos a kérdés. A szüleimtől kapott példa és páratlan értékű nevelés mellett meg kell említenem azt a lelki erőt, amire minden körülmény között támaszkodhatok. A hittel gyermekkoromban már találkoztam, de csak három éve veszem igazán komolyan azt, hogy hívő keresztyén vagyok. Azóta (akkor tértem meg) ez befolyásolja leginkább értékrendem prioritását: számomra első helyen áll Isten akarata az életemben, egy olyan komponens, amiért bármit feladnék. Érdekes egyébként ez a versenyzés ennek a fényében. Voltak rosszabb időszakaim, amikor veszített a fontosságából. Teljesen más dolog volt akkor egy erőpróba, mint most, amikor az életem Rajta alapszik. Nem mindegy, hogy a büszkeségből, vagy az alázatból épít valaki, mert az utóbbi stabil. Így is lehet nyerni, meg úgyis, de amikor az ember életében ott a bizonyosság a hitében, és jó kapcsolatot ápol Istennel, az stabilabb kedélyt és vidámabb, kiegyensúlyozottabb életvitelt eredményez. Kijelenthetem, hogy boldog ember vagyok, én már elértem ezt az állapotot, tudva, mi vár rám a halálom után.
Emellett megemlítendő még az a hőn áhított célom itt a Földön, hogy harmonikus házasságom és három-négy egészséges gyermekem lehessen majd mostani barátnőmmel, akivel 40 hónapja járunk. Ez elég izgalmas probléma, mióta a kutatás mellett döntöttem. Ez volt az utóbbi éveim egyik dilemmája, mert tudjuk, mennyire rugalmas a kutató ember időbeosztása, illetve sokan félnek a beköszöntő ötlettelenségtől. Én azonban úgy érzem, lesz annyi ötletem (mostanában is kipattant a fejemből néhány olyan új, amit még nem valósítottak meg), ami elegendő ahhoz, hogy némi talpraesettséggel (azt mondják, a jég hátán is megélek) megteremtsem belőle a család eltartásához szükséges anyagi hátteret. Tehát célom, hogy egy hívő, boldog családfőként nagyot alkossak az informatikai kutatásban, főleg a titkosításban és a 3D social networking irányában gondolkodom.
– Az e-mail-címed úgy kezdődik: kottalovag@. Ez olyan sokat sejtető.
– Hétéves korom óta zenélek, több mint tíz éve trombitálok. Mindig is szerettem a szolfézst, amiben felfedeztem a zenei matematikát, imádom boncolgatni az akkordokat, dudorászom az utcán, sokszor órák-hosszat ritmusra dobolnak az ujjaim. Igyekszem ugyanolyan intenzíven gyakorolni a trombitálást, mint amikor még zenei pályára készültem – igen, ilyen tervem is volt 12-13 évesen –, tagja vagyok gyülekezetünk együttesének, a Váci Baptista Fúvósegyüttesnek, régi zeneiskolám zenekarának, a Váci Ifjúsági Fúvószenekarnak, illetve a Vác Városi Fúvószenekarnak is. A kottalovag fantázianevet nyolcadikosként alkottam, amikor olyan felhasználónevet kellett kitalálni, ami elég egyedi az interneten, hogy mindenhova így regisztrálhassam magam.
|
Horváth Dávid (névjegy) az ifjú tudós
1990-ben született, középiskolai tanulmányait Vácott, a Boronkay György Gimnáziumban végezte. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szoftverfejlesztési mérnök szakának hallgatója. Dávid a mindennapi élethez is mérnöki felfogással közelít: nyolc éve programoz, ez alatt az idő alatt sok programíró versenyen is részt vett. Az egyetemen első éve befejezése óta szoftver-laboratóriumi tanársegédként oktat programozást. Szabadidejében fúvószenekarban trombitál és verseket költ barátnője szórakoztatására. |
Forrás: Mentor Magazin
