Fel

Varázspadlás – ahol a nemezből csodák készülnek – Beszélgetés B. Szilágyi Edittel

0355297nemez2

Varázspadlás – ahol a nemezből csodák készülnek – Beszélgetés B. Szilágyi Edittel

Új animációs kisfilmekkel bővül a mese.tv youtube csatornája, mégpedig csodás nemezbábos filmekkel.  B. Szilágyi Edittel a kisfilmek alkotójával beszélgettünk a nemezről, az alkotásról és természetesen a mesékről.

 

A kisfilmeid főszereplője a nemez – s természetesen ebből a csodálatos anyagból készült figurák, alkotások. Miért pont ezt a technikát választottad?

 

Maga a nemezelés ötvözi mindazt, amit gyerekkorom óta szeretek az alkotásban: “rajzolhatom” a mintákat, “festhetem” a színeket, “formázhatom” térbelivé is akár az anyagot. Játszhatok, kitalálhatok, felfedezhetek. Társíthatom más természetes anyagokkal, növényi rostokkal, selyemmel, fémmel, bőrrel, vagy fával is akár. Amikor 2016-ban lehetőségem nyílt a Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolában elsajátítani egy kézműves szakmát, nem is volt kérdés, hogy a nemezelést választom. Mestereim, Vetró Mihály és Árvai Anikó a kétéves képzés alatt nem csak a nemezelés fortélyait tanították, hanem olyan tiszta, hiteles értékrendet is közvetítettek, ami tovább mélyítette bennem a hagyományos értékek iránti tiszteletet és szeretetet, valamint kapukat nyitott az ősi, archaikus műveltség irányába, amely azóta is kihat a munkámra.

Miután elhagytam az óvodapedagógusi pályát, nyitottam egy játszóházat, ahol társaimmal csecsemőktől egészen a felnőtt korosztályig biztosítottunk művészeti (kézműves, mesedramatikus, zenés, stb.) programokat, foglalkozásokat, táborokat a magyar népi kultúra tiszta forrásából merítve, ám tavaly a vírushelyzet miatt hosszú hónapokra be kellett zárnunk a játszóház ajtaját. Ám tavaly ősz óta (de még inkább idén januártól) a nemezelés vált az elsődleges elfoglaltságommá. Varázs Padlás Kézműves Műhely néven alkotok a tetőtéri kis színes-illatos-titokzatos műhelyemben, és itt készítem a videókat is.

 

 

Nyílt végű, óriás nemez társasjáték - Boszorkányvár 1.

 

Mi inspirál, mikor belefogsz egy munkába? 

 

Amikor nemezelek, úgy érzem, egyfajta ősi tudás birtokában vagyok, amit szeretnék valamilyen formában átadni az arra nyitott embereknek is. Akár a technikának a megismertetésével (alkotó videók, kreatív ötletcsomagok, vagy kézműves foglalkozások keretében), akár a már elkészült alkotásokon keresztül kiállításokon vagy a webshopomból megvásárolható formában, hogy a nemez, ez a csodálatos, sokrétű természetes anyag újra bekerülhessen az otthonokba, vagy akár az iskolák, óvodák, játszóházak, stb. falai közé is.

 

Legszívesebben mesélő nemezeket készítek gyerekeknek, családoknak, gyerekekkel foglalkozó intézményeknek, melyek témáját főképp a magyar népmesék és legendák kiapadhatatlan kútjából merítem, és saját fantáziavilágommal elegyítem. Szimbolikus népmesei helyszíneket és szereplőket jelenítek meg, bábokat, díszleteket, magunkra ölthető jelmezeket, mesejátszó készleteket, népmesei ihletésű társasjátékokat, legendamesélő „kisszőnyegeket” alkotok. Síkban és térben egyaránt készítek tárgyakat, szabás, összevarrás nélkül, egybenemezelve.

A nemezeken keresztül szerepjátékra, bábozásra, mesélésre, közösségi együttjátszásra igyekszem ösztönözni, színesítve a minőségi együtt töltött időt, de a nemezeim elmélyült egyéni fantáziajátékra is alkalmasak. Előnyben részesítem a leegyszerűsített formákat, teret hagyva a gyerekek saját kreatív ötleteinek, illetve fontos számomra, hogy ősi motívumokkal és népmesei szimbólumokkal gazdagítsam a munkáimat, amik akkor is hatnak a lelkünkre, gondolatainkra, ha azt a fajta jelentését már nem ismerjük és használjuk ezeknek, mint amit őseink évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt.

 

Mesejátszó készlet - Szegény ember háza

 

Youtube oldalad folyamatosan bővül mesékkel, filmekkel – hogyan dolgozol?
A nemezeimhez kétféle filmet szoktam készíteni.
Egyrészt olyan videókat készítek, amik egy adott tárgy születésének a folyamatát mutatják be, azaz magát a nemezelést veszem fel videóra gyakran a tervezéstől indulva, egészen a készre gyúrt nemezig, és amíg az alkotás folyamatát követik a nézők, aközben elmesélem azt a mesét vagy legendát, ami a készülő nemez témájául szolgál. Így születtek videók például a sárréti legendák ihlette nemeztakaróimról. Egyik nézőm szerint azt az élményt adja számára az ilyen videó, mintha ott ülne mellettem, amikor nemezelek, és neki mesélnék, mint ahogyan régen is összeültek pl. a fonóban az emberek, és míg járt a kezük, meséltek egymásnak, átadva így nem csak a fonás tudományát, hanem az ősök mesébe burkolt bölcsességét, tudását is, közösséggé formálva a jelenlévőket. Nagyon megérintett ez a gondolat, és nagyon boldoggá tenne, ha valóban formálódhatna a „Varázs Padlásomon” egy közösség, akik miközben megismerik ennek az ősi kézműves technikának a lépéseit, a nemezek témáján, motívumvilágán, és az általam mesélt népmeséken, legendákon keresztül az archaikus múlt kútjából is meríthetnének.

Másrészt olyan bábos verses-mesés videókat is készítek, amiket a már meglévő nemezholmik ihletnek, azaz eszembe jut a nemezeimről egy népmese, vagy egy kortárs irodalmi alkotás, és miközben mesélek, verset mondok, a videón stop motion szerű technikát alkalmazva „mozgatom” képkockáról képkockára a bábokat.

 

 Életfa - nemeztakaró 2.

 

 Hogyan dolgozol? Egyedül? Vagy van segítséged? 

 

Teljesen egyedül csinálok mindent a Varázs Padlásomon a nemezeléstől a termékfotózáson át a honlapkészítésig, webshopüzemeltetésig, marketing tevékenységekig, és a videókat is egyedül készítem a felvételtől a szerkesztésen át a mesélésig. Néha elveszek a részletekben, és átcsapnak a fejem fölött a hullámok. Mindent akarok egyszerre, de erre a mindenre nincs időm, kapacitásom, és természetesen sem a technikai feltételeim, sem a kikísérletezett vagy magamra szedett tudásom nem alkalmas profi filmek készítésére. Ám úgy érzem, ami az én fejemben van, azt a világot, hangulatot én tudom (vagy próbálom) olyanra elkészíteni, amilyennek belül látom, és láttatni szeretném (legyen az nemez, film vagy akár egy honlap), így inkább nem külső segítséget kérek az elkészítésükhöz, hanem magam próbálom autodidakta módon fejleszteni magam, hogy minél közelebb kerüljön a valóság az elképzeléshez.

 

Mik a terveid még? 

 

Szeretnék szakmailag fejlődni a nemezelés és a videókészítés terén is, hogy a jövőben még többet tehessek annak érdekében, hogy minél szélesebb körben ismertté válhasson a nemezelés igazi, ősi technikája, hogy egyre többen találjanak vissza a népmesékhez, legyenek nyitottak az ősi kultúra iránt, ugyanakkor körültekintően válogassanak a kortárs gyerekirodalomból is.

Nyílt végű, óriás nemez társasjáték - Az élet vize 3.

Varázspadlás youtube oldala: https://www.youtube.com/channel/UC0i38yHTo1V6F-go3t4f9PQ/videos

Varázspadlás honlap: https://www.varazspadlas.hu/

Varázspadlás facebook : https://www.facebook.com/varazspadlas.magicattic

 

Amit a nemezelésről feltétlenül tudnotok kell , ahogy Edit mesélt róla: 

 

A nemez tulajdonképpen gyapjúszálak összekapaszkodása, összegubancolódása. A forró vizes-szappanos nemezelés, ahogyan én is dolgozom, belső-ázsiai gyökerű, több ezer éves múltú textilkészítési technika, ősibb, mint a szövés. Ázsia egyes vidékein ma is élő néphagyomány. Manapság ugyan reneszánszát éli, ám a hagyományos, szappanos-vizes nemezelést most is viszonylag kevesen ismerik, és sokan azonosítják tévesen a tűnemezeléssel. A forró vizes-szappanos nemezeléssel készült holmik tartósak, a gyapjúszálak a munka során eltéphetetlen egységbe fonódnak, az így készült nemezek több generációt is kiszolgálhatnak, hordhatók, használhatók. Jó hőszigetelők, hidegben melegítenek, melegben jól szellőznek, portaszítók, energetizáló hatásúak.

Manófalu

– AK-

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása