Ne mondd meg, hogyan neveljem a gyerekem!
Ne mondd meg hogyan neveljem a gyerekem! Ismerős az érzés? Olykor úgy érezzük mindenki jobban tudja hogyan kéne nevelnünk gyermekünket!
Fontos leszögezni, hogy családon belül a vegyes érzelmi világú üzenetek nem tesznek jót a gyerekek fejlődésének. Összezavarják és elbizonytalanítják őket, ezért bármilyen ellentétet is érzünk akár párunk vagy szüleink véleményével kapcsolatban, lehetőleg ne a gyerek előtt fejtsük ki gondolatainkat.
Vajon mik lehetnek az ellentétek hátterében?
Szeretet és féltés
Miért kell azt a gyereket folyton a karodban cipelni? Mi értelme van annak, hogy napjában háromszor átöltözteted mikor nem is mentek sehová és miért kell neki öt fogásos napi étrendet felállítani?
Apuka valóban értetlenül állhat a kérdések előtt, s mi úgy érezhetjük, hogy segítség helyett csak becsmérel és hátráltat minket. Pedig ezt a néhány ( vagy ezekhez hasonló) mondatot felfoghatjuk pozitívan is. Nem szeretné, hogy folyton a karunkban tartsuk a kicsit, mert aztán esténként nem győzzük magunkat izomlazítóval kenegetni a hátfájás miatt. Ha nem lett piszkos a ruhája akkor miért kell napjában többször lecserélni, ezzel csak magunknak csináljuk a plusz mosni és vasalni valót. Nem beszélve a rengeteg fajta ételről, melynek a felét meg sem eszi, feleslegesen főzőcskéztünk egész délelőtt, megint nem maradt időnk magunkra.
Bár az édesapák kevéssé tudják csak megérteni az anyák problémáit. Számunkra akkor sikeres, boldog és kiegyensúlyozott egy nap, ha mindent megteszünk annak érdekében, hogy szeretteinknek kellemes otthont és hangulatot varázsoljunk. Ennek érdekében olykor képesek vagyunk túlzásba esni, ilyenkor jönnek a fentebb említett értetlen arckifejezéssel párosuló kérdéshalmazok.
Féltékenység és irigység
Bezzeg velem soha nem foglalkozol ennyit, pedig nekem is jól esne!
Hát igen, ilyen az, amikor párunk nem minket félt, hanem saját magát. Nehogy már neki kevesebb törődés jusson, mint a gyereknek, mikor ő sokkal hamarabb itt volt, mint a kicsi! Meglepőnek hangzik, de bizony vannak ilyen gondolkodású emberek. Nem törődünk vele esetleg annyit mint ezelőtt? Előfordulhat! Csak a férfiak zöme nem meri bevallani, hogy ilyen érzései is vannak, ezért aztán inkább belekötnek ebbe-abba, így próbálnak jelezni.
Ettől mi úgy érezzük, hogy szeretett párunk profi nevelési tanácsadóvá vált hirtelen, mi pedig le vagyunk maradva, mint a borravaló. Viszont létezik megoldás a problémára, és nem, nem a válásra gondolunk. Ha szeretne több időt tölteni velünk, akkor segítsen az otthoni dolgok elintézésben, így fel tud szabadulni némi időnk. Ehhez először meg kell értenie, hogy mennyi feladat hárult ránk, és kérjük a segítségét ahhoz, hogy megoldjuk a helyzetet. A gyerekes hisztin pedig nem érdemes fennakadni, ez nem a kicsi ellen szól, hanem arról, hogy félti a pozícióját a családban. Erősítsük meg a hitét és akkor minden rendben lesz!
Vagy csodálatos, vagy borzalmas…
Így tudjuk jellemezni a szüleinkkel vagy az anyósunkkal ápolt kapcsolatunkat. Szerencsés esetben minden rendben van és nincsenek komoly problémák, ám vannak olyan esetek, melyek során az anyósunk/szüleink és mi nagyon elmérgesedett állapotban találhatjuk magunkat. Felcsattanhatnak ismerős mondatok, mint pl.:
Miért ezt a ruhát adtad rá a gyerekre, mikor a másik sokkal jobb? Miért azt az ételt vetted a kicsinek, mikor amit én hoztam az sokkal egészségesebb? Miért itt van a kiságya, ez hülyeség így! Miért nem takarítottál ki rendesen, porallergiás lesz a gyerek?!
Ilyenkor nagyon nehéz nem megszólalni. Sok esetben nem is sikerül, visszavágunk egy történettel a párunk vagy a saját gyermekkorunkból és máris kitört az örök utálat első napja. Pedig lehetne ezt másképp is kezelni. Vegyük a szempontokat, mi lehet az oka, hogy anyósunk így érez irántunk:
- Nem vagyunk számára szimpatikusak – Ez ellen nincs mit tenni.
- Illetlenek voltunk valamikor, amire mi már talán nem emlékszünk – Gondolkodjunk el, vajon megbántottuk valamivel?
- Féltékeny a fia boldogságára, mert nem tud minden percében részt venni – Ez sem a mi problémánk, hanem az övé!
- Kompenzál. Ő maga esetleg nem kezelte olyan jól a gyereknevelést anno, mint mi, ezt tudja is magáról. Viszont ha nekünk sem sikerül, akkor az ő felelőssége is kisebb, hiszen másnak sem jött össze nem csak neki. (a szomszéd tehene eset)
- Unatkozik, nincs mivel elfoglalni magát, túl sokat gondolkodik a mi életünkön.
Ezekből az derül ki némi önvizsgálat után, hogy mennyire vagyunk ludasak a helyzet kialakulásában? Ha érezzük a felelősséget, akkor igyekezzünk jóvátenni. Ha azonban nem, akkor egyszerűen fogadjuk el, hogy ránk vetíti ki a maga gyengeségét.
Adagoljuk inkább mézzel, ne borssal!
A bors intenzív és erős, de nem minden esetben hatásos, míg a méz egy lágyabb szer, mely lassabban idézi elő a gyógyulást. Mindenki jobban viseli a kritikát, ha kedvesen mondják, mintha a földbe döngölnénk. Legyünk egyenesek, határozottak, de csak finoman! Ne köntörfalazzunk, de ne is viselkedjünk durván se a párunkkal, se az anyósunkkal, főleg ne a szüleinkkel. Ha velük szemben érzünk ellentétet, akkor arról minél hamarabb beszélni kell. Mondjuk el nekik, hogy számít a véleményük, értékesek a tapasztalataik és a tanácsaik, de ne akarják a mi életünket élni.
Nagyszülőkként nekik nem az a dolguk, hogy neveljék a gyerekeket. Ők már felneveltek egy generációt, most jön a jutalmi fázis, mikor “csak” szeretgetni kell a kicsiket. Nekünk is meg kell tanulnunk azt, amit ők már tudnak, de ha mindent megmondanak / megtesznek helyettünk akkor soha nem lesz sikerünk. Az aggodalom sok dologra képes, de hosszútávon többet árt, mint használ!
forrás: kicsisziv.hu
