Madarak és Fák Napja

Magyarországon ünnepelték meg először a Madarak és Fák Napját, 1902-ben. Az ünnep előzménye, hogy a „mezőgazdaságilag hasznos szárnyasok” védelmére egyezséget kötöttek a az európai államok. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter minden iskola számára előírta a Madarak és Fák Napjának megünneplését, s a gyermekek fákat ültettek, madárodúkat helyeztek ki, akadályversenyeken, kirándulásokon vettek részt – így fordítva figyelmet a természet védelmére.

 

 

Újjáéledt ünnep

A II. világháborút követően sajnos hosszú időre feledésbe merült az ünnep, de a nyolcvanas években a természetszerető emberek lassanként újjáélesztették, majd 1994-ben ismét törvénybe foglaltatott hazánkban, hogy „Minden év május 10-e a Madarak és Fák Napja. E nap megemlékezéseinek, rendezvényeinek a lakosság – különösen az ifjúság – a természet védelme iránti elkötelezettségét kell szolgálnia.”

Ennek megfelelően programok, akciók sokasága várja szerte az országban, nem csak a gyerekeket, hogy tisztelettel adózzanak a természetnek.

 

 

Széncinege

A tavaszhírnök nyitnikék, azaz a széncinege, mindannyiunk jó ismerőse, s szerencsére nem is veszélyeztetett faj. Igazán alkalmazkodó képes, így a házak között, a városok utcáin is megél; szívesen fészkel mesterséges odúba, olykor még postaládába is. Az emberek szívesen függesztenek ki számukra téli madáretetőt. Felvetődik a kérdés: akkor vajon miért ez a madár lett az év madara? Éppen emiatt: a széncinege a gyakorisága bizonyítja, hogy az emberek is haszonnal és eredményesen vehetnek részt a madárvédelemben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a számtalan mesterséges odú és téli madáretető pozitív példáját hangsúlyozza azzal, hogy a széncinegét választotta az év madarának.

 

 

Tiszafa

Az év fája kitüntető címet a Nugat-Magyarországi Egyetem szakemberei határozzák meg évről évre, pár éve a tiszafára esett a választás, hogy felhívják a figyelmet az ősi tiszafa élőhelyek hatékonyabb megőrzésére. Érdekes, hogy a fa nevének eredetéről megoszlanak a vélemények, az viszont bizonyos, hogy nem a Tisza folyóról kapta, bár közös szótőről ered a folyó s a fa neve. Elsőként egy 1250-ben kelt dokumentum említi “Tyzafa” később” Thysafa”, majd “tizafa” néven, de használatos volt a tiszafenyő és ternyőfa név is, s sokszor tárult hozzá a méregfa, ördögfa, csapfa, halálfa kifejezés is.

 

 

A tiszafa „érdekessége”, hogy külön van „fiú” és „lány”, azaz kétlaki növény, egy-egy fán vagy csak porzós vagy csak termős virágai nyílnak, így ősszel a piros magköpenyes magokat csak a nő ivarú fákon látni. A növény minden része – kivéve a piros magköpenyt egy taxin nevű alkaloidot tartalmaz, ami az emberek és a páratlan ujjú patás állatok – főként a lovak – számára halálos méreg lehet. Kérge hasonlít a platánokéhoz, szabálytalan szürkés, vörösesbarna foltokban leválik. Faanyaga rendkívül kemény, ennek ellenére rugalmas, évezredeken át fontos alapanyaga volt az íjaknak, számszeríjaknak.

 

Nyulász Péter