Fel

Anyák napjára – Ringató

ringato3

Anyák napjára – Ringató

 

Már hagyomány, hogy az Anyák Napját nagy muzsikával, közös énekléssel, játékkal ünnepelik a Ringatós anyukák, de ez az első alkalom, amikor ilyen rendkívül szép környezetben – a Budai Várban, a Magyarság Házában – tehetjük ezt. Szeretettel hívunk benneteket a Ringató anyák napja – Ezer anya énekel című rendezvényünkre.

 

ringato3

Ringató Anyáknapjára

Ezen a napon mutatják be a legújabb Ringató könyvet, Sárkány Paripán vágtattam – Hatvan gyerekdal címmel. A könyv cd-jén sokak számára ismerős Ringató foglalkozásvezetők hangja, hangszerjátéka csendül fel. Nagy szeretettel készítették az alkotók a  felvételeket, igazi örömet jelentő munka volt számukra.
Egy rövid kisfilmet láthattok itt, erről az új, „sárkányparipás”, „lila” könyvről:

https://www.youtube.com/watch?v=afdFFjrRcek

A meghívót, az egész délelőtt részletes programját megtaláljátok a honlapomon, és itt olvashatjátok a közlekedéssel kapcsolatos nagyon fontos tudnivalókat is. A rendezvény ingyenes, de megköszönjük, ha regisztráltok az ezeranya@ringato.hu címen, hogy lássuk a várható létszámot.

 

borito
Az épületbe már 9.00 óra után be lehet jönni. 10:00 órától hívogató énekszóval fogadunk  benneteket. A nagy Ringató 10:30-kor kezdődik. A helyeket érkezési sorrendben foglalhatjátok el, jó ha időben érkeztek! Az interneten is követhető lesz az esemény, bárhol a világon, a Magyarság Háza honlapján keresztül.

Gyertek minél többen, ünnepeljünk együtt! Szóljon az ének ezen a délelőttön az édesanyáknak, nagymamáknak, dédiknek és a leendő anyukáknak is!

ringato2

 

Néhány apró hír még

  • A jövő héten szerdán (április 30.) 10:45 körül az MTVA Családbarát Magazinjában láthattok minket néhány anyukával egy rövid riport erejéig.
  •  A májusi Baba Patikában olvashatjátok az új könyvünk hírét,  és ebben a lapban jelenik meg egy írásom az anyák napja kapcsán.
  • Az új Ringató könyv május közepétől már biztosan a könyvesboltokban lesz, de ezen a linken előre meg lehet rendelni:

http://www.libri-kiado.hu/konyveink/konyv/418/Ringato_III.

A Művészetek Palotájában, az Üvegteremben május 18-án, 11:10- 12:00-ig a Cifra Palota keretein belül – „Sárkány paripás” Ringatót tartunk, ahol a középpontban az új könyv dalai állnak majd, de természetesen a sok játék sem marad el. Szeretettel várunk benneteket: Hazay Annamária, Hazay Tímea, Gáll Viktória Emese, Szabó Adrien és jómagam. A részvétel ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

 

Időpont: 2014. május 4. (vasárnap) 10:00
Helyszín: Budai Vár, Magyarság Háza, Szentháromság tér 6.

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása