Fel

BÁBU Fesztivál – a Bábszínházi Világnapon

lazar-ervin

BÁBU Fesztivál – a Bábszínházi Világnapon

 

Idén is sor kerül a BÁBU Fesztiválra, amelynek keretében ünnepeljük március 21-én a Bábszínházi világnapot, és Lázár Ervin életművére fókuszálva hazai és határon túli Lázár Ervin-mesékből készült előadásokat hívtunk meg. A fesztivál zárásaképp március 24-én rendezzük meg a színházi nevelési szakmai napot is.
pixel

pixel
lazar-ervin

Fókuszban: Lázár Ervin
1936. május 8-án született és 2006. december 22-én hunyt el Lázár Ervin, az egyik legnépszerűbb magyar író, akinek történetein generációk nőttek fel. A Bábszínházi világnapon, a március 21-én induló VII. BÁBU Fesztiválon az ő munkássága kerül középpontba.
A fesztivál célja indulása óta változatlan: izgalmas, új utakat kereső társulatok gyerekeknek, ifjúsági közönségnek vagy felnőtteknek készült bábelőadásait bemutatni a fővárosban, 2015 óta tematikus válogatással. Idén hat Lázár Ervin-mesét, öt vendég- és egy Budapest bábszínházi produkciót láthatnak az érdeklődők.

 

ketarcu-boszorkany

A kétarcú boszorkány
A kétarcú boszorkányt Pécsett mutatták be, Budapestre ezúttal Sopronból érkezik Rácpác Boronka.

 

kislany-aki

A kislány, aki mindenkit szeretett
A kislány, aki mindenkit szeretett különleges vizualitású előadás, a Szabadkai Gyermekszínház előadása.

 

legkisebb-boszorkany

A legkisebb boszorkány
Bár a Budapest Bábszínház színháztermében is látható A legkisebb boszorkány, a Játszó-téren a fesztivál alatt a zalaegerszegi bábosok is megismertetik Amarillát a nézőkkel.

 

negyszogletu

A Négyszögletű Kerek Erdő
A BÁBU Fesztiválon a Négyszögletű Kerek Erdőbe is ellátogathat a közönség a veszprémi bábszínház jóvoltából.

 

berzsian

Berzsián és Dideki
Berzsián és Dideki Békéscsabáról utazik hozzánk.

 

hetfeju-tunder

A Hétfejű Tündér
A fesztiválprogramból nem maradhat ki a Budapest Bábszínház sokszorosan elismert, Kaposváron, Bangkogban, Kragujevácon is díjazott előadása, A Hétfejű Tündér.

 

az-ido-rovid-tortenete

Az időnk rövid története
Március 24-én, a fesztivál zárónapján izgalmas szakmai rendezvényre kerül sor: a színházi nevelés témáját járjuk körül a téma legkiválóbb hazai szakembereinek segítségével, délután pedig a 13 éven felülieket várjuk az ESZME és a Vaskakas Bábszínház előadására, amelynek címe: Az időnk rövid története.

 

 

Szakmai nap a színházi nevelésről

A BÁBU Fesztivál zárásaként március 24-én idén először szakmai napot szervezünk, melynek témája a magyarországi bábszínházak és a színházi nevelés kapcsolata. A programra elsősorban bábszínházi szakembereket várunk.

A magyarországi bábszínházakkal és független bábtársulatokkal közösen mérjük fel, hol tart a bábos szakma a színházi nevelés terén: milyen

együttműködési lehetőségeket, kapcsolódási pontokat találunk, milyen kezdeményezésekre van szükség az előrelépéshez. Ezzel a találkozóval szeretnék lehetőséget teremteni a közös gondolkodásra.

A nap első részében Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője, valamint Cziboly Ádám, a 2013-as színházi neveléssel kapcsolatos kutatás egyik vezetője tartanak előadást a bábszínházak és a színházi nevelés kapcsolatáról és további lehetőségeiről.

Délután a társulatok prezentációján keresztül mutatjuk be a jelenlegi gyakorlatot, és lehetőséget biztosítunk a kérdésfelvetésre és a vitára is. Ebben elismert színházi nevelési szakemberek lesznek segítségünkre: Cziboly Ádám PhD, drámatanár, pszichológus (InSite Drama), Neudold Júlia színházpedagógus (Örkény István Színház), Patonay Anita színész-drámatanár (KÁVA Kulturális Műhely).

 

A szakmai napon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció határideje: 2016. március 10. Regisztrációs cím:
vegvariviktoria@budapest-babszinhaz.hu

 

Részletek:

http://www.budapest-babszinhaz.hu/hirek/fokuszban-lazar-ervin

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása