Fel

Bébi Úr újra munkában – vadonatúj részek a Minimaxon

TV_BSB02_36D01_01025908_RGB copy

Bébi Úr újra munkában – vadonatúj részek a Minimaxon

 

 A DreamWorks istálló zászlóshajója vadonatúj részekkel érkezik májusban. A Bébi úr újra munkában, a címe alapján talán abszurdnak tűnhet, ám ha mélyebbre tekintünk, bőven tartogat fontos üzenetet kicsiknek, nagyoknak és szülőknek egyaránt. Túlzás lenne azt állítani, hogy a sorozat csupán egy totyogóról szól, aki a hőn áhított előléptetésért törtet. Leginkább görbetükröt állít a mai kornak azzal, mennyire helytelen hidegnek és számítónak lenni, figyelmen kívül hagyva mindazt, ami igazán fontos az életben. A sorozat egyik fontos erénye, hogy játékosan ismerteti meg a kicsiket a helyes erkölcsi mércékkel, a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve – mindezt rendkívül szellemesen, humorral átszőve.

 

TV_BSB02_36D22_01015522_RGB

Azoknak, akik most ismerkednek a sorozattal, az előzményekről röviden: Az Oscar-díjra jelölt mozifilm cselekménye után Bébi úr bátyjával közösen a Bébi Rt. ügyes-bajos teendőit intézi, miközben a lehetetlent próbálják elérni, azaz a munka és a magánélet közötti egyensúlyt létrehozni a modern dolgozó, tevékenykedő baba számára.

 

TV_BSB02_36D08_01212717_RGB (1)

 

A sorozat folytatásában a vezérigazgató nélkül maradt Bébi Rt. feltörekvő tagjai gyorsan bemutatnak egy áttörést jelentő „bűzmentes szérumot”, amely biztosítja, hogy a babák mindig a lehető legjobb illatúak legyenek. A történet ezen pontján nem meglepő, hogy a vállalat legnagyobb ellenfelei is szeretnék megkaparintani a szupertitkos szert, így főhősünk kapja azt a megtisztelő feladatot, hogy a szérum ne kerülhessen vetélytársaik kezébe. Ennek okán megbízható nagytestvéréhez, Timhez fordul segítségért, vele karöltve szövetséget köt egy régi ellenségével. Az új csapattal felállva a fent említett veszélyek mellett Bébi Úr azon is dolgozik, hogy visszaszerezze a Bébi Rt. legjobb vezérigazgatója címet.

 

Premier: 2022. május 1. 19:00

 

További epizódok: minden nap 19:00 órakor

TV_BSB02_36D05_01070416_RGB

TV_BSB02_36D04_01035308_RGB

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása