Fel

Bionap az óvodában – Főzőcske egészségesen!

bionap

Bionap az óvodában – Főzőcske egészségesen!

Óvodai bionapok indulnak novemberben a XII. kerületben, melyen a gyerekek megismerkedhetnek az egészséges táplálkozás alapjaival, miközben sok finomságot készítenek bio alapanyagokból.

A fejlődésben lévő szervezetnek különösen fontos az egészséges és változatos étrend biztosítása. Az egészségünk megóvását nem lehet túl korán elkezdeni. Minél hamarabb megismertetjük gyermekeinkkel az egészséges étkezés alapjait, az annál könnyebben és természetesebben épül majd be a mindennapi életükbe.

A „Bionap az óvodában” rendezvény szervezőinek és támogatóinak közös célja, hogy felhívják a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, hogy megismertessék és megszerettessék a gyerekekkel a bio életmódot és termékeket.

A rendezvénysorozat során a kerület 13 óvodájában ismerkedhetnek meg a kis óvodások mindennapi ételeink egészségesebb változataival, azokkal az alapanyagokkal, amikből egyszerre lehet ízletes és tápláló finomságokat készíteni. A támogató partnereknek köszönhetően a gyerekek igen sokféle ételt és italt kóstolhatnak majd meg, illetve gyakorlott segítők irányítása mellett el is készítenek majd egyszerűbb finomságokat. A programban nagy hangsúlyt kap, hogy az ismerkedés, kóstolgatás játékos formában történjen, hogy az egész esemény a gyerekek számára befogadható és emlékezetes maradjon.

A bionapot követően az óvodások rajzot készítenek az eseményről. A kiválasztott munkák díjazásra és kiállításra kerülnek a rendezvénysorozat záróeseményén, a Mammut Bevásárlóközpontban.

A rendezvénysorozat a Mammut Biosétány üzletének és a XII. kerületi Önkormányzatnak a közös szervezése. Támogatói a hazai bio élet legnevesebb képviselői: Weleda, Piszkei Öko Kft., Napfényes Cukrászat, Bioverzum, Clearwater, Naturfood, Virágoskút…

A gyerekeknek az ételkészítésben a Kuktaparty segít.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása