Fel

Pályázat babasarok építésre

babasarok

Pályázat babasarok építésre

Gyerekbútorokat, felszereléseket, játékokat nyerhet gyermekbarát helyiség kialakításához az a családos közösség, amely vállalja, hogy azután Családháló.pontként működik. A pályázatot a csaladhalo.hu írta ki azzal a céllal, hogy a már jól bejáratott és olvasott családháló.hu weboldal kiléphessen a virtuális térből, s valóságos hálózattá váljon.

Épüljön babasarok – szövődjék Családháló!

Szülőket, anyukákat, apukákat, családos közösségeket, kisgyerekes baráti köröket szólít meg „Babasarok pályázatával” a Családháló internetes portál ! A felhívás lényege, hogy a nyertes egy 50 ezer forint értékű „Családháló.pontot” alakíthat ki.

 

Elsősorban olyan gyerekes családok baráti közösségeit igyekeznek megnyerni a célnak, akik szeretnek összejárni, van is hely, ahol mindezt megtegyék, de sajnos nincs berendezve olyan kellékekkel, amelyek a kisebbeknek is vonzóvá tehetik ezen találkozásokat. Lehetséges, hogy a közeli közösségi-, vagy kultúrházban, esetleg a szomszédos templom egyik hittantermében, vagy egy egészen másfajta helyiségben van egy olyan „sarok”, ami kínálja magát, hogy gyerekbarát közösségi hellyé váljon. A Családháló.hu azt ajánlja fel, hogy segít ezt a helyiséget közösen berendezni! Ezzel együtt pedig azt a reményt fogalmazzák meg, hogy kezdeményezésük nyomán országszerte Családháló.pont-ok jönnek létre, melyek a „családhálósok” országos hálózatának vázát alkotja majd.

A pályázaton bárki – bármely kis közösség – részt vehet, aki – és amely – egyetért a Családháló.hu szellemiségével. A szervezet célja, hogy megismertesse és erősítse a társadalomban a család összetartó erejének, mint a társadalom alapkövének jelentőségét, elősegítse az értékteremtő gyermeknevelést, és közösséget teremtsen a gyermeket vállaló fiatal családosok számára. A pályázatra jelentkezőnek vállalnia kell, hogy ha „nyer”, akkor a kiépülő Családháló.ponton elhelyezi a támogatók logóit, a nagyobb programjaira pedig meghívják a többi Családháló.pontot (legalább évi 1 alkalom), és részt vesznek a családháló.hu által szervezett találkozókon (legfeljebb évi 3 alkalom). Cserébe megkaphatják a gyermekbútorokat, játékokat, a támogatók ajándékait, valamint Családháló családi kártyát a résztvevő családok számára, amellyel egyre bővülő kedvezményeket vehetnek igénybe.

A pályázatra egy űrlap kitöltésével lehet jelentkezni, 2012. november 30-ig,

A pályázati űrlap ITT található.

 

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása