Fel

Bogyó és Babóca -gyereknapi adományozás – eredményhirdetés

IMG_6446 (1)

Bogyó és Babóca -gyereknapi adományozás – eredményhirdetés

Tisztelt Óvodák, Óvónők, kedves levélírók!

Köszönöm megtisztelő leveleiket, melyet a gyereknapi csomag kapcsán küldtek. Több száz levél érkezett, így a meghirdetett tíz csomag helyett ennek háromszorosa, 30 csomag került kisorsolásra. A húsz újabb, kisebb csomagot is színes tartalommal, könyvekkel és játékokkal töltöttem meg. Szívem szerint minden levélírónak adnék, de kapacitásom és lehetőségeim határai végesek. Bízom benne, hogy a harminc csomag nagy örömöt hoz majd a kis óvodásoknak szerte az országban. Mély tisztelettel gratulálok óvodapedagógusi munkájukhoz, amiről azt gondolom, hogy a világ egyik legfontosabb szakmája, hiszen kisgyerekekkel foglalkozni csak felelősségteljesen, nagy odafigyeléssel és szeretettel lehet.

Megkérem Önöket, hogy jelezzenek vissza a bogyoesbaboca@egyszervolt.hu címre, ha a csomag megérkezett, megnyugtató volna tudnom, hogy a posta célba ért a küldeménnyel. Az ajándéknak várhatóan május végéig mindenhova meg kell érkeznie.

Köszönöm az Egyszervolt.hu csapatának a szervezésben nyújtott megbízható segítséget.
Minden jót kívánva: Bartos Erika

 

1

Ferencz Júlia óvónő Csodavilág napköziotthon

Gyergyószentmiklós, Kossuth Lajos utca 22 szám

Hargita megye, Románia

 

2

Dobosné Kolarics Mária

Nagyberki Manó Tanoda Óvoda

  1. Nagyberki, Kossuth u.61.

 

3

Deák Józsefné

Gönczy Pál Utcai Óvoda

4225 Debrecen, Gönczy Pál u. 1-3.

 

4

Pajor Andrásné

Óvodavezető

SZOMBATHELYI NAPSUGÁR ÓVODA

9700 Szombathely Pázmány Péter krt. 26/A

 

5

Nagy Orsolya

Illyés Sándor Óvoda

Magyarbánhegyes, Kossuth u. 81, 5667

 

6

Agg Márta

KMETY GYÖRGY EVANGÉLIKUS ÓVODA

Marcaltő, Fő tér 15, 8532

 

7

Remzsőné Lakos Mária

Szent Erzsébet Katolikus Óvoda

Szentes Erzsébet tér 1

6600

 

8

Szentistváni Gézengúz Óvoda

3418 Szentistván, Széchenyi utca 12/A.

 

9

Kertész Lászlóné

Mackó Kuckó Bölcsőde és Napköziotthonos Óvoda

3718 Megyaszó, Monoki út 4.

 

10

Koska Attiláné

Szivárvány Óvoda

1212 Budapest, Rákóczi tér 31.

 

11

Vester László Rozália

Veszprémi Bóbita Körzeti Óvoda

8200 Veszprém, Haszkovó u. 23.

 

12

Végh Endréné óvodavezető

Penyigei Eszterlánc Óvoda és Konyha

  1. Penyige, Kossuth u.33.

 

13

Lipcseiné Jakucs Anikó

Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde-Újvárosi Tagóvoda

5630, Békés Csabai út 30.

 

14

Csáki Erika

Mátraballai Csodaszarvas Óvoda

  1. Mátraballa, Fő út 71

 

15

Erdeiné Csütörtök Teodóra

Újpetrei Óvoda

7766 Újpetre, Kossuth L. u 149.

 

16

Boldog Zsófia

Csesztvei Óvoda

2678 Csesztve Kossuth u. 13.

 

17

Anderné Fedor Henriette

Somogyszobi Óvoda

7563 Somogyszob, Kossuth u.4.

 

18

Kaszáné Vincze Éva

Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda

3770 Sajószentpéter, Harica utca 3.

 

19

Szigeti Lászlóné

Százholdas Pagony Napköziotthonos Óvoda

Lesenceistvánd, Zrínyi u. 10, 8319

 

20

Kovács Bernadett

Nógrádszakáli Játék Óvoda

3187,Nógrádszakál, Dózsa György út 13.

 

21

Bárányné Uhrin Anikó

Varsányi Játékkuckó Óvoda

3178 Varsány, Béke út 10.

 

22

Csirzóné Kovács Éva

Őcsényi Tarkabarka Óvoda

Őcsény, Fő u. 42-44, 7143

 

23

Fülöp Erzsébet

Ecsegfalvi Óvoda

Ecsegfalva, Árpád u. 8, 5515

 

24

Szodorai Ágnes

Bélmegyeri Óvoda és Konyha

5643 Bélmegyer

Szabadság tér 1.

 

25

Molnár Vincéné

Közös Fenntartású Ugodi Napköziotthonos Óvoda

  1. Ugod, Klapka u. 2

 

26

Bencsik Mária

Litkei Óvoda

3186 Litke, Arany J. út 6.

 

27

Végváriné Kékhegyi Erika

Rákospalotai Összevont Óvoda – Klapka tagóvoda

1154 Budapest, Klapka György utca 27.

 

28

Pongó Anna

Miskolci Belvárosi Óvoda Kassai úti Tagóvoda

Miskolc, Kassai u. 17, 3526

 

29

Harangozó Péterné

Ficánkoló Óvoda

Sárkeresztes, Kossuth utca 1/d.

8051

 

30

Solymosi Lajosné

KATONA JÓZSEF ÚTI ÓVODa

3200 GYÖNGYÖS,  KATONA JÓZSEF ÚT 5

 

 

IMG_6446 (1) IMG_6417 IMG_6414 IMG_6417 IMG_6406

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása