Fel

Borka és a varázsruha – a mesesorozat elindult a mese.tv youtube csatornáján!

borito

Borka és a varázsruha – a mesesorozat elindult a mese.tv youtube csatornáján!

Új rajzfilmsorozat indul a mese.tv youtube csatornáján, Borka és a varázsruca címmel. Ismerjétek meg Borka történeteit, családját, s titokzatos varázsruháját. A sorozatból már öt rész elkészült, s hamarosan folytatódnak a történetek. A film íróját, rendezőjét kérdeztük Borkáról és a varázsruháról.

 

„A mese a családról szól, mert a családnál szerintem egyelőre nem találtak ki jobb formációt. „

 

  • Gurmai Beáta, jogászként, dokumentumfilmesként, négy gyerekes anyaként vágott bele Borka történetébe. Mi indított el arra, hogy megírjad a mesét? 

 

Kicsit népmeseien indult, jött egy ötlet, aztán egy lehetőség egy forgatókönyv megírására.  Próba, szerencse alapon – belevágtam. Mára már az 5. epizód is elkészült, és úgy néz ki, hogy jövőre a Média Mecenatúra Dargay- pályázatának támogatásával kész lesz egy igazi rajzfilmsorozat. Az útelágazásnál sokszor a rossz utat választottam, le kellett kaszabolni pár sárkány fejét, kerek esztendőt szolgálni …. És ha az esztendő három nap, akkor a szolgálat már lassan tizenöt napja tart. Közben rengeteget tanultam, rengeteg hibát követtem el, de abban egyre biztosabb vagyok, hogy fontos, amibe belekezdtem. Borka története a családról szól. A családról, ami azt az útravalót jelenti, amivel nekiindulunk az Életnek: „szemszínt, hajszínt, termetet, tárgyakat, történeteket”. A családban élés szerintem kicsit olyan, mint a szaltó védőhálóval, szinte minden élethelyzetet kipróbálhatunk kicsiben, amit fölnőttként élesben kell megoldanunk majd. Gyakorolhatunk hibázni és megbocsátani, adni és kapni, veszekedni és alkalmazkodni. Borka a mesében bemutatja a családtagjait, ő is egyre többet tud meg róluk és mi is feltehetjük az ő kérdéseit magunknak, egymásnak. Mindehhez, ahogy neki, nekünk is történetekre van szükségünk. A gyerekek szomjazzák a szülők, nagyszülők saját régi történeteit! És persze a róluk szóló új, családi történeteket is. Próbáld csak ki!

 

testverek1

 

A mesékben a varázsruha fontos szerepet kap – ennek mi a jelentősége? Honnan jött az ötlet?

A mesékben megszokott, csodás elem a családfa, amely az én mesémben egy díszes varázsruha, melyen a múltbeli segítő családi történetek bújnak meg. A ruha azt jelképezi, hogy a család egy erős szövet, amelyre folyton új minták kerülnek, néha laza fércelőöltésekkel, néha gyönyörű díszítő öltésekkel. Van, amikor elszakad, de össze lehet varrni, és az sem baj, ha a varrás meglátszik. A jó hír az, hogy ha playstation-e nem is, de varázsruhája a világon mindenkinek van. Neked is! Nekem is.

Érdekesség, hogy a mi családunkban is van egy ilyen varázsruha, amely anyáról, lányra száll.

Anyai nagynéném az 1930-as években maga tervezte és hímezte. Minden négyzetcentije ki van hímezve újragondolt kalocsai mintákkal, a fekete szöveten fáradt pasztellszínek. Csodaszép.

BORKA3VEGE

 

Borka meséi egyfajta családterápiáként is működnek, ahogy a rajzfilmekben látjuk, hogy mindig egy-egy helyzetre, problémára fűzöd fel a meséket, s a megoldást a kislány a múltban találja meg… ez tudatos volt?

 

Minden részben két múltbeli emlékjelenetet nézhet meg Borka, melyek kiegészítik egymást, így segítve Borkát a saját megoldása megtalálásában.  Például a Meghalt a dédi című részben az egyik emlékjelenetben a faültetés gesztusát lesheti el Borka, a másikban egy másik kapaszkodót talál, a régi album nézegetését. És vele együtt mi nézők is elleshetjük, hogy a veszteség feldolgozásánál az idő maga, illetőleg az ölbevétel, a dédelgetés, a megértő odafordulás többet jelenthet mindennél.

És ahogy valamennyi emlékre igaz: önmagában az is segítség, hogy Borka megtapasztalhatja, megérezheti, hogy a problémájával nincs egyedül.

 

Borka2

 

Milyen hatással vannak rád a régi családi történetek, a családod?

 

Az őseink észrevétlenül lenyomatot képeznek bennünk. Ahogy egy versben olvastam egyszer a szülő szemszögéből: „mindig az én arcomból fog mosolyogni, a szemeiből sírni, de egyedül harcol majd és kettesben szeret.” És ez visszafelé is igaz. Néha iszonyú nehéz szembesülni, nemhogy megbirkózni azzal, hogy sok béna, „nemszeretem” hasonlóság van bennünk, de ez van. Ez egy életre szóló munka.

A régi családtagoknak nem csak a pozitív, de a negatív példái is velünk vannak. Ahogy a tőlük örökölt mesélő tárgyak is. A nagypapám cigarettatárcája, amibe belevéste a hadifogsága útvonalát. És a sok-sok fénykép, amit a nagymamámtól örököltem. A déd mamám által festett csendélet, ami ott lóg a kisszobánk falán. A ránc, ami újabban a homlokomon fut, épp olyan, mint az apukámé, azon a fényképen, amin felemel, ő a nappal szembe néz, én meg a vállába fúrom a fejem. Öt éves vagyok. Apai ágról fájón kevés történetem van, és még kevesebb tárgyam van. 7 éves voltam, amikor apukám meghalt. Hiányzik ez az ág, és ő is!

 

 

Mit szóltak a lányaid Borka történetéhez? Illetve mit adtak ők hozzá, egy-egy élethelyzet, kritikákat, miképp inspiráltak?

 

Az első mesekönyvemnek, a Világszámnak, ők voltak a főhősei! Mert a Borka csak Borka, de ők igazi világszámok, a férjemmel együtt. Rengeteget tanulok tőlük, és általuk magamról.

Amúgy néha izgulok, hogy elegük lesz Borkából, de szerencsére szeretik, és közben akkorák lettek, hogy tényleg segítenek. A meséknél tesztolvasást tartok, a filmeknél tesztnézést. Minna lányom Borka szinkronhangja, Loli és Paula is besegítenek. Léda, aki művészeti gimnáziumba jár, a figurában adott tanácsokat anno.

 borka_es_a_varazsruha_3

– Most az első öt részt láthatjuk majd, de a folytatás mikorra várható? Hogyan tovább? 

 

Most készül épp a következő öt epizód. A hatodik rész címe: Adni jó! Ez is azt jelzi, hogy maradunk az alapvető értékeknél. Szó lesz még a filmekben: egy Down szindrómával élő barátról, az ígéretről, ami szép szó, egy elfelejtett szülinapról, bárányhimlőről, unalomról, a barátkozás nehézségeiről. Terveim szerint jövő őszre kész lesz az összes rész!

Szeretnénk Borkával egy olyan biztonságos világot létrehozni a kicsiknek, ahol gyakorolhatják a szaltót. Ez a világ, az alapvető erkölcsi értékek mentén igényes vizuális világot és tartalmakat kínál a „slow down” jegyében. De nem ez benne a legjobb, hanem az, hogy a gyerekek számítanak rátok, szülőkre, nagyszülőkre, dédszülőkre, unokatestvérekre. Ha insprirálódtok, és ti is mesélni kezdtek a múltról, akkor a gyerekeitek világa általatok lesz klassz, gazdag és egyedi.

 

Az első rész már a mese.tv Youtube csatornáján – https://www.youtube.com/watch?v=3R60pu6Phrk

Almásy Kata

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása