Fel

Bumm, Bumm, Bumm!- Farkasházi Réka új lemeze

farkashazi reka es a tintanyul (1)

Bumm, Bumm, Bumm!- Farkasházi Réka új lemeze

 

Nagy az izgalom Farkasházi Réka és a Tintanyúl háza táján, hiszen a zenekar 10. születésnapjára elkészült a Bumm, Bumm, Bumm! című új zenei anyag, amely követve a hagyományokat, igényes irodalmi szövegekkel és a lehető legmagasabb művészi fokon megírt dalokkal köszönti a régi és az új kedvelőket. A kerek évforduló alkalmat ad egy kis összegzésre.  Születés, szerelem, emberség, elfogadás, ünneplés. Gondolatébresztő témák, melyeknek nem titkolt célja, hogy ne csak passzív hallgatókra találjanak a dalok, hanem valódi befogadókra.
pixel

pixel
Éppen tíz éve énekelek gyerekeknek, azóta koncertezem a zenekarommal” – meséli Farkasházi Réka. „Színésznőként, drámapedagógusként és persze édesanyaként is fontos feladatomnak érzem, hogy az igényes szövegek és zenei világ által egy érzékeny lelkű, nyitott, értő közönséget neveljünk ki. Zenésztársaim, akik egytől-egyig az ország legnagyszerűbb zenészei közé tartoznak, aprólékos munkával alakítják ki a dalok anyagát, a mostani albumot is óriási odafigyeléssel, hosszú hetek, hónapok precíz munkájával álmodtuk meg, és nagyon boldog vagyok a végeredménytől. Az elmúlt években két alkalommal jelölték Fonogram-díjra a lemezünket, hatalmas öröm lenne, ha ezzel az albummal sikerülne megnyernünk.farkashazi_reka es a tintanyul CD-ajanlo (1)

Rékáék 4. lemeze igazi zenei kavalkádot, irodalmi csemegét ígér. Minden alkotó helyet kap rajta, aki végigkísérte a csapatot az elmúlt évtizedben. Kukorelly Endre, Kovács András Ferenc, Finy Petra, Dolák-Saly Róbert versei mellett a Tintanyulak névadója Csukás István is tollat ragadott, hogy részese legyen a jubileumi albumnak. Ő maga írta meg a Tintanyúl indulót, ami a készülő zenei anyag egyik legjobban várt dala. Csak úgy mint a Breki Regi című nóta, amelyben Geszti Péter is közreműködik, mint a békalány léha férje. Fagyileves, Sárkánybál, Bulibajnok, Aki bújt, bújt – csak néhány cím kedvcsinálóként, amelyeket egészen biztosan nagyon sokszor fog hallani a közönség a koncerteken.

Örömmel készülök az év végére, sok koncertünk is lesz még, és természetesen nagyon szeretem a decembert, az adventet, a karácsonyt, hogy együtt legyünk a családdal, ünnepeljünk. De kivételesen azért titokban már a jövő év elejére is gondolok. A 2017-es év első nagy durranása mindjárt egy lemezbemutató koncert is lesz, a MOM Kulturális Központ színpadán, ezzel indítjuk a Bumm, Bumm, Bumm! turnét. Február 5-én délelőtt minden Tintanyúl-rajongónak ott a helye, óriási bulit csapunk, sztárvendégekkel, meglepetésekkel. Nekem már kabalám is van hozzá, ugyanis a Freshka Design formába álmodta a mi kabalánkat, így lett egy kézműves cukiságunk, a kék-zöld Tintanyúl-figura, amelyet az Anyakanyar oldalán keresztül már meg is lehet rendelni, hogy ne csak nekünk hozzon szerencsét!” – árulja el Réka.tintanyul16 (1)

Az új lemezhez kapcsolódó lemezbemutató turnésorozat előadásain egy hatalmas születésnapi bálba csöppenünk. A minden alkalommal élőben megszólaló zenekar (Csiszár Ferenc, Delov Jávor, Kálmán Tamás, Studniczky László) valódi bulihangulatot teremt. A szavakat jelző mozdulatok, pillanatok alatt megtanulható koreográfiává varázsolódnak, megteremtve az önfeledt, közös táncolás örömét. A kortárs írók szövegei által a koncert látogatói nem pusztán szórakoznak. A gyerekek a zene segítségével nagyon hamar új versekkel lesznek gazdagabbak, szókincsük bővül. Farkasházi Réka színésznőként varázsolja a gyerekeket a mesevilágba és drámapedagógusként vezeti őket végig a zenés kalandon. Néha meg-megállva, elgondolkodva az élet nagy kérdésein. Mindezt a lehető legegyszerűbb eszközökkel megoldva. Az új album alkotásakor is fontos szempont maradt, hogy az egész család jól szórakozzon, közös élményként élje át a zenés utazást.

Az albumról már készült hangulatébresztőként több kisvideó is, íme az egyik:

https://www.youtube.com/watch?v=-JuOLjmLR4w

Az album és a koncertjegy megvásárolható az Anyakanyar oldalán: http://anyakanyar.hu/rendeld-meg-most/

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása