Fel

Büszke vagyok rád! – pályázat

dicseret

Büszke vagyok rád! – pályázat

 

Legyen 2016. májusa a dicséret hónapja!

Az Értsünk szót módszerének alapítói különleges, egyedi pályázatot hirdetnek- 2016. május 2- május 22-ig.

A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a dicséret fontosságára a gyerekek önbizalmának megerősítésében és a motiváció kialakításában.

pixel

pixel

A gyereknevelésben szülőként gyakran azokra a pontokra fókuszálunk, amelyek gondot jelentenek: hogyan vegyem rá, hogy megmossa a fogát, elpakolja a játékait, megcsinálja a leckét? Mit tegyek, ha folyton veszekednek a testvérek? Nem akarom megbüntetni, de már nincs más ötletem…

 

Pedig a gyereknevelés, a gyerekekkel való együtt élés nem csak a kihívásokról, a nehézségekről szól! Talán néha nehezebb az örömteli részleteket is meglátni, tudatosítani, pedig ott vannak. Ebben a pályázatban ezeknek a csillagpontoknak a felismerésére vállalkozik az Értsünk szót, a pályázatot beküldők részvételével.

 

kind2

Aki ismeri az Értsünk szót tevékenységét és mindazt, amit átadnak a szülőknek, pedagógusoknak, jól tudja, hogy náluk a dicséret sokkal inkább úgy hangzik: BÜSZKE LEHETSZ MAGADRA!

Évek óta követik a kutatási eredményeket, gyűjtik a hazai tapasztalatokat, élményeket, amelyek a gyerekek dicsérete alapján születtek.

 

A gyerekek számára sokkal többet jelent, amikor valóban róluk jelzünk vissza valamit, azaz az ő képességük kerül elismerésre. Amikor a „büszke lehetsz magadra” kifejezést használjuk, akkor valóban a gyermek teljesítménye kerül fókuszba, azzal szemben, mint amikor mi magunk kerülünk a középpontba, a „büszke vagyok rád” felkiáltással. A különbség bár nem tűnik jelentősnek, mégis nevelési szempontból, a gyerek önbecsülése szempontjából igen fontos.

Az Értsünk szót létrehozói arra törekszenek, hogy minél több szülő tanulja meg a különbséget a kettő között, és használja a lehető legjobb módját a dicséretnek, amely a gyermek erőfeszítését emeli ki.

E téma fontosságára tekintettel keresik azokat a történeteket, országhatáron innen és túl, amelyekben a gyerekek érzik, hogy büszkék vagyunk rájuk, és úgy szeretjük őket, ahogyan vannak.

kind

Pályázat

A pályázatra szülőktől/pedagógusoktól max. 2000 karakteres, valós, megtörtént eseményről szóló történeteket várnak, amelyek olyan helyzeteket mutatnak be, amikor a gyerekek büszkék lehettek magukra. És mikor természetesen a szülő/pedagógus is büszke volt a gyermekre.

A pályázatban nem kell, hogy szerepeljen, a „büszke lehetsz magadra” kifejezés, csak ha valóban elhangzott.

A pályázatok értékelése során nem a stílus, vagy az irodalmi jelleg a döntő, a kiírók sokkal inkább a történetre, a gyerekek és szülők kapcsolatára, és a dicsérethez fűződő viszonyukra helyezik a hangsúlyt az elbírálásnál.

A pályázatokat egy öt tagú zsűri értékeli és a felajánlott díjakat a zsűri döntése alapján ítélik oda a pályázók közül azoknak, amely történetekből a leginkább felismerhető a megfelelő dicséret fontossága és ereje.

 

A zsűri tagjai:

Szám Katalin a KÉPMÁS családmagazin főszerkesztője, három gyermek édesanyja

Sárosdi Virág, gyógypedagógus, logopédus, hat gyermekes édesanya

Nagy Réka Ökoanyu, az Ökoanyu, Ökobaba és Ökoanyu a konyhában c. könyvek szerzője, egy gyermek édesanyja

dr. Skita Erika – kommunikációs hídépítő, EQ tréner, Értsünk szót – két gyermek édesanyja

Turáni Szabolcs – kapcsolatépítész, Értsünk szót – két gyermek édesapja

 

A díjak:

3 nap 2 éjszaka az alsópáhoki Kolping Hotel felajánlásával

1-1 db 5000, 10000 és 20000,- Ft értékű ajándékutalvány, amely beváltható az okosjatek.hu webáruházban

1 db 10000,- Ft értékű ajándékutalvány, amely beváltható a gyereketeto.hu webáruházában a letölthető termékekre

3 db ajándékcsomag az Értsünk szót felajánlásával – tartalma egy online tréning, egy Érzelmi intelligencia füzet, egy érzelmi kártyacsomag és egy példány a Tündérkirálynő kristályai c. új EI mesekönyvünkből!

3 db 1 éves KÉPMÁS magazin előfizetés a KÉPMÁS családmagazin felajánlásával

1 db Ökoanyu c. könyv Nagy Réka felajánlásával

1 saját mese Kissné Nezvál Eszter a Mesefészek

Az ünnepélyes díjátadóra és eredményhirdetésre 2016. május 27-én délután kerül sor a Bartók Pagonyban.

A pályázat honlapja: www.ertsunkszot.hu/buszke-vagyok-rad

 

Információk a szervezőről:
Az Értsünk szót létrehozói, dr. Skita Erika és Turáni Szabolcs 2 gyermek szülei.

Képzéseiket 2010 óta tartják szülőknek, kommunikáció, együttműködés, büntetésmentes fegyelmezés, konfliktuskezelés és érzelmi intelligencia témakörökben, 2012 óta akkreditált pedagógusképzést is vezetnek. Tanfolyamaikon, előadásaikon több, mint 800 szülővel és 500 pedagógussal találkoztak.

2013-ban a kamaszok internetes zaklatásáról, 2015-ben a büntetés nélküli gyereknevelésről, 2016 áprilisában padig az érzelmi intelligencia témájában tartottak konferenciát.
Céljuk, hogy minél többen megismerjék a lehetőségeiket az érzelmek használatával. A hozzájuk forduló szülők, pedagógusok megtapasztalják, hogyan használhatják az érzelmi intelligenciájukat, és tehetik hatékonyabbá a mindennapjaikat és a döntéseiket – nem csak a gyerekekkel kapcsolatban.

Személyes tréningjeik, a Beszélj úgy, hogy érdekelje (http://www.ertsunkszot.hu/beszelj-ugy-hogy-erdekelje-szuloi-kommunikacios-trening/) és a Testvérek féltékenység nélkül (http://www.ertsunkszot.hu/testverek-feltekenyseg-nelkul-szuloi-kommunikacios-trening)

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása