Csúfolódás

Talán nincs is olyan család Magyarországon, akit nem érint a kérdés. A legtöbb gyerek előbb-utóbb szembetalálja magát a csúfolódással. Van, akit a hajszíne, vagy a szeplői, vagy a magassága miatt, van, akit a neve miatt, van, akit viselkedése okán csúfolnak. Talán jobb is nem abban bízni, hogy a gyereket elkerüli a csúfolódás, érdemesebb inkább megtanítani neki, mit kell vagy lehet tennie ilyen helyzetben.

Legyenek válaszok

Nem érdemes előre, programszerűen leülni a gyerekkel és elmesélni, milyen a csúfolódás és mit kell vele tenni. Sokkal életszerűbb, hogy akkor foglalkozunk ezzel, ha a gyerek erről panaszkodik, hogy bántják. Ha a gyermek szomorúan jön haza és elmondja, hogy csúfolják, akkor az őszinte beszélgetés a legjobb. Ekkor kell megkeresni a számára legmegfelelőbb megoldást. Segíteni kell a gyermeket, hogy megértse a szituációt. Meg kell érteni a gyereknek, hogy szinte minden életkorban és élethelyzetben előfordul ilyesmi Hiszen ez a probléma is csak olyan, mint a többi, és nincs rá egyetlen üdvözítő megoldás, ahogyan a többi negatív viselkedésre sincs.

A felnőtt lélektan ismeretei alapján tudjuk, hogy az ilyen helyzetek, tehát a csúfolódás is, emberi játszmák nevezzük. Ilyen esetben a bántó fél energiát akar nyerni azzal a viselkedési móddal, hogy lélektanilag a másik fölé kerül. Ez lehet veszekedés, provokáció, akaratlagos bántás, sértés. Ebből a tényből kiindulva a legnagyobb hiba, ha szülőként nem figyelünk a dologra és megpróbáljuk elfeledtetni a gyerekkel is. Hiszen az élet a későbbiekben is fog hasonló szituációkat produkálni, azaz mindig lesz egy osztálytárs, egy idegesítő csapattag, egy bosszantó kolléga. Legjobb gyermekkorban kipróbálni, mit lehet kezdeni ilyen estekben, s leginkább a gyermek személyének és a család nevelési stílusának megfelelő viselkedési választ kell megtalálni. Ezt segíthetik elő a szülők azzal, ha megoldási lehetőségeket adnak a gyereknek Mindamellett figyelni kell arra is, hogy társadalmilag elfogadott megoldást javasoljunk a gyereknek. Agresszióra buzdítani nem a leghelyesebb szülői magatartás, még a legidegesítőbb viselkedéssel szemben sem.

Mivel nincs egyetlen üdvözítő megoldás, ezért helyes az a szülői viselkedés, ha több lehetőséget vázolunk a gyereknek.

„Próbáld figyelmen kívül hagyni!”

„Hagyd ott azt a másik gyereket és kezdj el mással játszani.”

„Gondolod, ha azt mondja, hogy buta vagy, akkor az leszel?”

„Miért gondolod, hogy neki meg kell felelned?”

„Azt gondolom, ha az a gyerek mindig bánt, akkor ne játssz vele többet.”

Vérmérséklet szerint

Hosszasan sorolhatnám még a válaszlehetőségeket, de nemcsak a válaszmondatok a lényegesek. Meg kell értetni a gyerekkel, hogy nem kell mindenkinek megfelelnie. Ha tehát az a gyerek sokat bántja, akkor ott kell hagynia, és figyelmen kívül kell hagynia a mondatait. Ezt bizony meg kell tanulni, mert a későbbiekben is elő fog fordulni. Az otthagyást azok a gyerekek tudják megtanulni, akiknek igazán jó kapcsolatuk van szüleivel. Mert megvan az a biztonságos alapjuk, hogy ők szerethetők. Még akkor is, ha túl magasak vagy alacsonyak, vagy ha érdekesek kunkorodik a hajuk. Hiszen a szüleik mindezekkel és a többi hibáikkal együtt képesek elfogadni. Azok a gyerekek, akiket nem teljesen fogadnak el szüleik, azoknak szinte létkérdés, hogy megfeleljenek. Szülőknek a rossz viselkedés kiirtása mellett nagyon oda kell figyelni arra, hogy gyermeke is szuverén egyéniség. Engedni kell őt, hogy a személyiségéhez és temperamentumához mérve tudjon viselkedni. Egy lassabb, hosszasan gondolkodó gyereket is el kell fogadni, s tilos folyamatosan bántani azért, mert mindig, minden problémán hosszasan rágódik. Vagy egy hirtelen, gyorsan reagáló gyerektől pedig hiába várjuk el, hogy mindig higgadtan cselekedjen. Inkább meg kell tanítani őket a saját vérmérsékletükkel jól gazdálkodni.

Emberi játszmák

Ha az emberi játszmák gondolat vonalán megyünk tovább, akkor tudni kell, hogy egy játszma mindaddig folytatódik, amíg a játszma elindítója energiát nyer. Ez a csúfolódás szintjén azt jelenti, hogy a gyerekek mindaddig folytatják, amíg látják, hogy a másikat ezzel idegesítik, vagy bosszantják. Meg kell tanulnia a gyereknek, nem reagálni ezekre a csúfolódásokra. Ha a csúfolódó látja, hogy hiába mond neki bármit, nem reagál, akkor nem folytatja a piszkálódást. Már nem fog tudni uralkodni a másikon, tehát nem kifizetődő a dolog folytatása. Sok szülő, sokat mondta már ezt gyermekének, de nem mindig kerül a gyerek fejébe igazán. Ahhoz, hogy a gyerekek ezt megértsék, azt is el kell nekik magyarázni, hogy a bántó gyereket is valószínű valahol bántják. (Most itt nem agresszív családokról beszélek.) De az elég világos, hogy egy ember akkor bánt mást, ha valamilyen fel nem dolgozott feszültsége van.

Önmagában az egyszerű a testvér viszony is tud ilyen helyzeteket szülni. Ha például a nagyobb testvér bántja a kicsit, az esetleg az iskolában/óvodában máson éli ki feszültségét. Talán ez nem megnyugtató, ha a saját gyermekünket éri fájdalom. Mégis ha ezt elmagyarázzuk a gyereknek, akkor könnyebben ki tud jutni a helyzetből. Megérti, hogy a másiknak sem biztos, hogy könnyű, így bár nem a kedvenc társ lesz, de képes lesz figyelmen kívül hagyni és továbbra is társként tekinteni rá.

Páncél egy életre

A csúfolódás tehát nem megoldhatatlan helyzet, de segíteni kell, hogy a gyerek fel tudja ezt dolgozni. Ha megéli, hogy otthon elfogadják, akkor tudni fogja, hogy nem szükséges mindenkinek megfelelnie. Ha tudja, ismeri az ilyen viselkedésformák esetleges háttér-történetét, akkor képes lesz figyelmen kívül hagyni a csúfolódót. S ha ezt még gyermekkorban megtanulja, akkor nem kerül páncél nélkül a harcba. Azaz a későbbiekben is képes lesz bárhol, bármikor a lelki támadásokkal szemben védekezni.

Héjja Edit

* A cikk a TÁMOP-6.1.2/A-09/1-KMR-2010-0426 projekt támogatásával, a projekt keretén belül elvégzett szakértői munka részeként készült el. *