Fel

Egyre kerekebb a világ

kerekítő2

Egyre kerekebb a világ

A népi mondókák, ölbeli játékok népszerűsítése 2010. ősztől nemcsak ölbeli játékklub formában fog megvalósulni, hanem Kerekítő foglalkozások keretében is, mely lehetővé teszi, hogy az adott foglalkozásvezető saját, más jellegű szakmai tudását, és egyéniségét is felcsillanthassa a kisgyerekek és szüleik örömére.

A tavaly indult Kerekítő kezdeményezés jegyében sok-sok szülőhöz és pedagógushoz jutottak el közkedvelt és kevésbé ismert ölbeli játékaink, népi mondókáink a kisgyerekek örömére.

 

Határon túlról Svédországból, Vajdaságból, Németországból, és a tengeren túlról is érkeztek biztató levelek a honlappal és a könyvvel kapcsolatban.

Sokan várják a második kötetet, mely októberre várható, és óvodásoknak szóló meglepetéseinket, melyeket jövő ősszel mutatunk be.

A klubok országszerte elindultak a járványos és válságos év ellenére. A csengő babakacajok, tágra nyílt szemek, a nagyobbak tapsikolása, táncikálása, az együtt töltött önfeledt percek ősztől is folytatódnak, még több helyszínen és kollégával.

Bábos, tornás, néptáncos, további zenepedagógiai ötletek becsempészésével bővítjük a klubhálózatot.

Néptáncoktató vagy? Akkor a mondókás félórát bővítheted szülőknek való néptánctanítással. Testnevelő, mozgásterapeuta, fejlesztőpedagógus vagy? Akkor a második felében alakíts ki egy tornaszeres játékteret. Bábművész vagy? Akkor a foglalkozás részeként életre hívhatod Kerekítő Manót. Népi kismesterségek játszóház vezető vagy? Akkor a második felében barkácsolhattok az anyukákkal, amíg a kicsik a játszószőnyegen vannak.

Ha kedvet érzel, csatlakozhatsz, akkor is, ha emellett saját heti rendszerességű, más jellegű csoportokat is vezetsz!

A tanfolyamra azok is jelentkezhetnek akik, nem biztosak abban, hogy Kerekítő foglalkozásvezetőkszeretnének lenni, csak érdekli őket a höcögtetők, hintáztatók, dögönyözők világa.

Kerekítő módszertani tanfolyamra várjuk az érdeklődőket és leendő foglalkozásvezetőket június 5-én 9-től -19 óráig a Budavári Művelődési Házba (I. Bem rakpart 6.), Jakabosné Kovács Judit vezetésével, Sándor Ildikó vendégelőadásával.

Részletek és jelentkezés: www.kerekito.hu

 

Jakabosné Kovács Judit

drámapedagógus

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása