Fel

Éjszaka az állatkertben 2.0

zoo2

Éjszaka az állatkertben 2.0

 

Programok sokaságával búcsúztatják a nyarat a hazai állatkertek, vadasparkok és más „állatos” bemutatóhelyek augusztus 30-án. A II. Állatkertek Éjszakáját tizenkét helyszínen, éjszakai vezetett sétákkal és különleges, Magyarországon még soha nem látott állatok bemutatásával rendezik meg, országszerte.

zoo1

Egy éjszakai állatkerti sétának egyedi, különleges hangulata van. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt években több magyarországi állatkertben is szerveztek kisebb-nagyobb esti programokat a közönség számára. A múlt évben augusztus utolsó péntekén több intézmény együttesen szervezett éjszakai állatkerti programot, ami nagyon sikeresnek bizonyult. Idén még több programmal és még több résztvevővel rendezik meg a II. Állatkertek Éjszakáját, amelyre ismét augusztus utolsó péntekén – vagyis 30-án – kerül sor.

Tucatnyi helyen több tucat program

Az egyes bemutatóhelyek által kínált programok igen változatosak, azok részletesen az egyes intézmények honlapjain olvashatók. Néhány példát azonban mégis érdemes kiragadni. zoo5

A főváros vonzáskörzetében három intézmény, a Budakeszi Vadaspark, a Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve a Tropicarium kínál programokat az Állatkertek Éjszakája alkalmából.

A Fővárosi Állat- és Növénykert több pontján meg lehet majd tekinteni az állatgondozók munkáját, sőt, a Mérgesházban a veszélyes állatok gondozásához használt eszközöket is bemutatják. A Varázshegy minden terme nyitva lesz, térhatású vetítésekkel és időgép szimulátorral várják a látogatókat. Az állatkerti sétautakon a gondozók által sétáltatott jószágokkal, alpakával, törpelóval, szamárral, rókamangusztával, szurikátával és óriáskígyóval is találkozhat a közönség. A Nagyszikla felszínén fényjáték, a fókamedencénél az oroszlánfókák éjszakai tréningje, a Citruskerben mediterrán illatos kert, a Lepkekertben éjszakai lepke bemutató, a vombatoknál és az éji majmoknál éjszakai állatles teszi teljessé a programot.

zoo6

A Budakeszi Vadasparkban 19 órától óránként indulnak 45 perces vezetett séták, amelyek keretében tapasztalt szakvezetők segítségével nyújtanak bepillantást az éjszakai vadaspark titkos életébe. A bejárattal szemben interaktív játszópult is működik majd, amely az állatok éjszakai érzékelését segít megismerni.

A budatétényi Tropicariumban éjszaka világító állatokat lehet majd látni és ki lehet próbálni, hogy mennyire nehéz felismerni az állatokat tapintás, vagy hallás alapján. Éjszakai holdfénytúrák keretében az érdeklődők az állatok gondozását ismerhetik meg, valamint igazi látványosságként éjszakai cápaetetésen is részt lehet venni.

A fővárostól messzebb

Vidéken a debreceni Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje, a győri Xantus János Állatkert, a Jászberényi Állat- és Növénykert, a Kecskeméti Vadaskert, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark, a Pécsi Állatkert, a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum, a Szegedi Vadaspark, valamint a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark várja a nagyközönséget esti, éjjeli nyitva tartással és számos különleges látnivalóval.

Debrecenben fáklyás sétát vezetnek,  s lesz éjszaki látványetetés és a hüllőházban „borzongató simogató” lesz. A Kecskeméti Vadaskertben pedig szintén fáklyás látványetetés és séta, majd a kilenchónapos kisoroszlán, Elza várja a látogatókat. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark az elsősorban éjszaka aktív állatokra összpontosít az este folyamán, az igazán bátrak a számukra nem igazán kedvelt állatokkal is barátságot köthetnek. A Pécsi Állatkert programjai három különböző helyszínen, az Ángyán János utcai Állatkertben, a belvárosi Akvárium-Terráriumban és a Planetáriumban várják a látogatókat: az állatkertben az egyiptomi állat-istenek misztikus világa köré csoportosul a program, az Akvárium-Terráriumban kígyót és denevért is lehet simogatni, a Planetáriumban pedig az állatvilág és a csillagképek kapcsolatában lehet elmélyülni.

 zoo4

Kombinált jegyek

A Budakeszi Vadaspark, a Fővárosi Állat- és Növénykert, illetve a Tropicarium a pécsi helyszínekhez hasonlóan kombinált jegy megvásárlásával együttesen is megtekinthető, Budakeszin és a Tropicáriumban egész hétvégén elfogadják az éjszakára váltott jegyeket. A rendezvény a legtöbb intézményben 19 órától 24-ig tart, azonban lesznek olyan bemutatóhelyek, ahol már délután elkezdődnek, és még éjfél után is szerveznek programokat.

A szervezők hangsúlyozták, érdemes a programokra saját elemlámpával is készülni, mert számos helyszín kevéssé vagy egyáltalán nem lesz kivilágítva.

 

 – nyp –

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása