Fel

Gyors falatok, finom italok óvodai évzáróra

lanyviraggal

Gyors falatok, finom italok óvodai évzáróra

Sok óvodában ezekben a napokban, hetekben van az évzáró. Ez persze nem azt jelenti, hogy bezár az ovi, csak vége van a nevelési évnek. Ilyenkor sok óvodában összejönnek a szülők, gyerekek és pedagógusok, hogy együtt ünnepeljék az év végét.

ovisok

Általában ilyenkor már jó idő van, és kint lehet lenni a szabadban. Jó alkalom ez a közös időtöltésre, együtt játszásra. Kézműveskedhetünk, ügyességi versenyeket szervezhetünk, játszhatunk körjátékokat is. Remek lehetőség, hogy a szülők is jobban megismerkedjenek egymással, beszélgessenek egy kicsit.

Természetesen nem mehetünk üres kézzel. Vigyünk édes és sós harapnivalót és valami innivalót is a gyerekeknek.

 

Sajtos rudak

sajtosrud

 

Hozzávalók:

  • 25 dkg finomliszt
  • 25 dkg Rama
  • 12 dkg reszelt sajt
  • 1 tojás
  • 1 dl tejföl
  • 1 dkg élesztő

A hozzávalókat alaposan összegyúrjuk és egy órát pihenni hagyjuk. 2-3 mm vastagra kinyújtjuk, a tetejét tojásfehérjével megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk ( lehet füstölt is ), majd derelyevágóval ujjnyi széles, 5-6 cm hosszú rudakra vágjuk. 180 fokra előmelegített sütőben arany barnára sütjük.

 

“Raffaello” házilag

raffaello-desszert

Hozzávalók:

  • 5 ek cukor
  • 3 ek liszt
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 3dl tej
  • Később:
  • 10 dkg vaj
  • 20 dkg kókusz reszelék

A hozzávalókat összekeverjük és sűrűre főzzük.

Megvárjuk, hogy langyos legyen, majd hozzákeverünk 10 dkg vajat és kb. 15 dkg kókuszreszeléket. Az elkészült masszából kis golyókat formálunk és kókuszreszelékbe forgatjuk.

 

Bodzaszörp

bodza

Hozzávalók:

  • 15 szép bodzavirág tányér
  • 2 kg cukor
  • 3l víz
  • 3 db citrom
  • 5 dkg citromsav
  • 1 kk nátrium benzoát (ha télire is el szeretnénk tenni)

0,5 kg cukrot karamellizáljunk, majd öntsük fel a többi vízzel, tegyük bele a maradék cukrot és az egészet forraljuk fel. Miután kihűlt, tegyük bele a megmosott, felkarikázott citromokat, a bodzavirágokat és a citromsavat.

4-5 napig hagyjuk állni, közben minden nap egyszer-kétszer keverjük meg.

Ezután szűrjük le és 1:6-1:7 arányban keverve fogyaszthatjuk.

 

Köszönet

Ne feledkezzünk meg az óvó nénikről és a dadusokról sem. Ők azok, akikkel szinte több időt tölt a gyerekünk, mint velünk, így nagyon fontos a szeretetük, kedvességük, gondoskodásuk és szakmai tudásuk. Köszönjük meg egész éves munkájukat egy kis aprósággal, desszerttel, virággal és a gyerekek is saját kezűleg készítsenek nekin egy kis ajándékot.

 

Forrás: http://www.teunneped.hu/cikkek/gyors-falatok-finom-italok-ovodai-evzarora

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása