Hogyan bir egy szerkesztő száz íróval?Beszélgetés Lovász Andreával

Miként rendezte kötetbe száz gyerekszerző évtizedes alkotómunkáját a Navigátor szerkesztője, Lovász Andrea?

Az ma már nem kérdés, hogy Magyarországon reneszánszát éli a gyermekkönyvkiadás. Évente immár ezerötszáz különböző gyermek és ifjúsági könyv jelenik meg, s nem csak számában növekedett, tartalmában is jelentősen megváltozott. Mindebben eligazodni már-már lehetetlen, s a Navigátor kiadója, a Cerkabella, és a szerkesztője Lovász Andrea azt vállalta fel, egy kötetbe rendezi a 2000 és 2009 közötti időszak magyar gyerekirodalmát. De hogyan fogott hozzá, amikor kitűzi a célt? Látta vajon maga előtt, hogy milyen vastag az a fa – százszerzőnyi – amibe a fejszét vágja, vagy az csak menet közben derül ki a számára?

Azzal az előtudással indult a kötetbe rendezés, – mondja Lovász Andrea, – hogy az utóbbi tíz év gyerekirodalmi termése (is) jóval gazdagabb és sokszínűbb annál, hogy egyetlen kötetbe elférne, és a fő probléma a szelektálás lesz. A szerkesztő tehát válogat: igyekszik objektív maradni, tartja magát a szerkesztési alapelvekhez, rögzített dátumokhoz, megjelent kötetekhez. Másrészt a szerkesztő pimaszul szubjektív: igenis kihagy a lexikonból népszerűnek tekintett szerzőket (merthogy titokban kicsit kritikus is), és legvégül mégis tesz kompromisszumokat, csak azért, hogy meglegyen a 100 név. A számszerű behatárolás ugyanis óhatatlanul minőségi szűrőként is működött – legalábbis szándékunk szerint –, ezért a névsor összeállításakor derült ki, hogy alig-alig van meg a létszám. A metaforánál maradva: bármilyen nagy is a gyerekirodalom erdeje, az irodalmilag, esztétikailag mértékadó mű mégsem olyan sok benne, néhány pompás, erős törzsű példány akad ugyan, de még több kis csenevész fácska – ez utóbbiak is kellenek persze, hogy megteljen a szán, de hát nem miattuk ragad pitymallatra fejszét az ember…

Ezzel együtt már csak az elérhetőségeket összegyűjteni sem lehetett kis feladat – hiszen nincs olyan központi intézmény Magyarországon, ahol ezek fellelhetők volnának, arról nem is beszélve, hogy ténylegesen el is kellett érni a szerzőket, s ha jól tudom, erre a feladatra nem állt rendelkezésre asszisztencia. Hogyan fért bele a tartalmi szerkesztés mellé ez a gyakorlati feladat?

Valóban, a munka hosszabb, egy évnyire húzódó része a szerzők becserkészése volt. Ismerősöktől, barátoktól, szakmabeliektől összegyűjtött e-mail és postai címekre már 2009 elején elkezdtem szétküldeni a felkérő leveleket, vagy telefonon kerestem meg az érintetteket – ez a munka a kézirat lezárásáig folytatódott. A legizgalmasabb rész ez után következett: lestem a postákat, hogy érkezik-e válasz, és ha igen, milyen…A végeredmény: a felkért szerzők kb. egyharmada küldött anyagot: fotót, szöveget, életrajzi, bibliográfiai adatokat. Időközben napokat töltöttem egy-egy szerző interjúit, publikációit olvasva, hogy kiemelhessek azokból egyetlen árva kis mondatot. (Így, titkosan elárulhatom, hogy az írók, költők fantasztikusakat tudnak alkotni – de rém unalmasak, mikor nyilatkozni kell…) A lexikon irodalmi anyagának összeállítása, a tartalmi szerkesztés ehhez képest szinte gyerekjáték volt: vannak kedvenc szövegeim, emellett rengeteg könyvet olvastam el, és eközben – amit magam sem hittem volna – lett néhány új kedvencem is.

Az olvasó közönség azonban csak elégedett lehet, hiszen a Navigátor által egy korszakos alapmű született – abban az értelemben mindenképpen, hogy átölel egy korszakot, s nélkülözhetetlen mindazok számára, akik a gyerekeket értékhordozó kultúrával szeretnék megismertetni. Persze az olvasóközönség rögvest telhetetlen is. Máris hiányolja a folytatást, s nem szeretne tíz évet várni rá. Elképzelhető, hogy évről évre érkezzen a kiegészítés? Akár kapcsos könyv formájában megjelentetve, hogy beilleszthetők legyenek az újabb nevek.

Ez is elképzelhető. (A kapcsos könyv ötletét köszönjük, gondolkozni fogunk rajta!) És az is, hogy egy-egy nagyobb periódust átfogva 3, 5 vagy 10 évente lenne egy-egy bővített, átdolgozott kiadás: ez a gyerekirodalom tartalmi és mennyiségi gyarapodásának függvénye. Úgy látjuk, a Navigátor a jelenlegi formájában jó alap ahhoz, hogy egy folyamatosan napi szinten tartott adatbázist lehessen rá építeni, ám egyelőre ezt az alapot szeretnénk minél több helyre, minél több oktatási, kulturális intézménybe eljuttatni, mert a további bővítéseknek is csak így lenne értelme. Az viszont bíztató jel, hogy újrakiadásra máris szükség van!

Nyulász Péter