Közlekedj egyedül!
Roller, kis motor, lábbal hajtható kerékpár, kis bicikli – csupa olyan közlekedési eszköz, amelyeket a kicsi gyerekek bátran használnak, s nem csak a játszótéren. De vajon mire figyeljünk, hogy biztonságban, épségben érjünk haza egy-egy túráról?
Kismotor és társai
A kicsik nagy kedvence az a kis zörgős, sokszor instabilnak tűnő motor, amelyet teljes erőből hajtanak. A szülők pedig utána, szinte futva közlekednek, hogy utolérjék őket, nehogy lelépjenek a járdáról. Kétségtelen, hogy életveszélyesek ezek a kis járművek, de kellő odafigyeléssel, tanítással, s főleg bizalommal elkerülhetőek a balesetek.
Taníts szabályokat!
A legelső, hogy már a legkisebbeknek is elmagyarázzuk, hogy hogyan kell közlekedni. Mire figyeljünk! A legfőbb szabály, hogy a járda végén mindig megállunk! Körbenézünk! S közben fogjuk a felnőtt kezét! Ezt minden egyes sétánál kötelező eljátszani a gyerekekkel, meg kell tanítanunk, hogy már a következő alkalommal magától is tudja ezeket.
Ugyanezek a szabályok érvényesek akkor is, ha bármilyen járművel közlekedik a gyerek!
Iskolába, óvodába saját járművel
Nincs is annál érdekesebb, ha a gyerekek saját járművel érkeznek meg az iskolába, óvodába. Természetesen a fent említett szabályok itt is fokozottan érvényesek! Az ilyen közös közlekedés izgalmas minden kicsinek, de csak akkor próbáljuk ki, ha valóban biztonságos az út, s feltétlenül megbízunk a gyerekekben.
Később már egyedül is elengedhetjük a gyerekeket, főleg, ha közel lakunk az iskolához, s a gyerekkel már többször megtettük közösen ezt az utat, illetve 100 százalékig megbízunk bennük.
Biztonságos öltözet
A biciklizés, rollerezés, görkorcsolyázás még megnyugtatóbb lehet, ha a gyerekekre védőfelszerelést adunk. Sisak nélkül soha ne engedjük el őket! Még ha minimálisat is véd eséskor, de akkor is sok balesetet megelőzhetünk vele. Érdemes kipróbálni a térd- , könyök védőket is. S ha lehet, akkor ne a legszebb ruhájukban engedjük el őket rollerezni, görkorizni.
+ 1 Fontos
A legeslegfontosabb a biciklizésnél, hogy mindig ellenőrizzük, hogy a fék valóban működik! Ezt ne csak megkérdezzük, hanem mi magunk is nézzük meg! Egy jó fék, életet menthet!
S így rengeteg baleset elkerülhető!
Minimális odafigyeléssel a közlekedés valóban biztonságos lehet!
A cikket a Közlekedésbiztonsági rajzpályázatot kiíró KÖBE Biztosító támogatta.