Fel

Különdíjat nyert a Bogyó és Babóca egy kínai animációs filmfesztiválon

maxresdefault

Különdíjat nyert a Bogyó és Babóca egy kínai animációs filmfesztiválon

Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon.

pixel

pixel

A különdíjat az Oscar-díjra jelölt rendező M. Tóth Géza, a KEDD kreatív műhely alapítója és vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora személyesen vette át a Pekingtől Délnyugatra, Senhszi tartományban fekvő város fesztiválján, aminek díszvendége volt. A közlemény szerint a stúdió vezetője abban bízik, hogy a Bogyó és Babóca, ami korábban már egy kínai gyerekfilmfesztiválon is díjazott lett, a siker révén a külföldi filmek forgalmazásának szigorú kínai szabályozása ellenére is eljuthat majd a kínai tévékbe és közösségi portálokra.

Bartos Erika mesehősei

Bartos Erika mesehősei

Az évente megrendezett hsziani animációs fesztiválon a Bartos Erika meséjéből készült rajzfilm mellett a Kufli-mesék egy része is szerepelt, ami szintén a KEDD műhelyében született. Az animációs sorozat rendezője, Jurik Kristóf a hét végén a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a magyar animáció ifjú tehetségei számára alapított Dargay Attila-díjat, amit idén adtak át első alkalommal.

A mese.tv-n is számtalan Bartos Erika által ihletett filmet láthattok: 

Zivatar lányka – Alma együttes – : https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=2cyXTsd_Hi4

Háztáji nóta – Alma együttes – : https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=o1lzHQHK1_I

Nem akarok – Kiskalász Zenekar – :  https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=fMA1KTqRPbA

Hepehupa – Kiskalász Zenekar – : https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=ewXUOm25rbU

Maci a holdon – mese – : https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=ewXUOm25rbU

Palacsinta – Kiskalász Zenekar – : https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=iJzTYhpVnZg

Napok- Karaván együttes – : https://www.youtube.com/edit?o=U&video_id=2MMbv-QET_0

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása