Fel

Ma lenne 86 éves Anna Frank

annafrank4

Ma lenne 86 éves Anna Frank

 

Anna Frank a 13-ik születésnapjára kapta naplóját, június 12-én. A fiatal lány pár évig tudta még leírni mindennapi életét, érzéseit, egészen 1944-ig. Élete e napló által lett világhíres, írását azóta számtalan nyelvre lefordították. Anna Frank ma lenne 86 éves.

 

annafrank1

A Napló története

Illusztris napokról szívesen írunk, olvasunk. Ma viszont egy olyan kislányra emlékezünk, akinek az élete nem volt szokványosnak mondható. Anna Frank zsidó családból származott, s amikor Adolf Hitler hatalomra jutott, a család Németországból Hollandiába menekült. Életük ott sem volt felhőtlen, mert a háború és a borzalmak ott is utolérték őket. Miután 1940 májusában a németek lerohanták és megszállták Hollandiát, a család elrejtőzött. A négy fős család, összezárva egy másik családdal 25 hónapig bujkált Amszterdam belvárosában, egy elzárt lakás hátsó részében.

Anna ez idő alatt írta naplóját, egy olyan kislány érzéseit vetette papírra, aki ugyanúgy vágyott a barátnőkre, a szerelemre, a vidámságra, mint bármelyik kortársa. De mindez nem adatott meg neki, vagy ha igen, akkor összezárva másokkal, a szabadság megvonásával. Története sajnos akkor ért véget, amikor a bujtatott családot egy ismeretlen személy feljelentette. Utána a rejtőzködőket Westerborkba,  majd Auschwitzba deportálták, onnan Annát és testvérét Bergen – Belsenbe vitték. 1945 március első heteiben, mikor a tábor felszabadult a két testvér tífuszban meghalt. Édesanyjuk sem élte túl a háborút, egyedül édesapjuk tért haza.

 

annafrank2

Anna naplóját apja később egyik ismerősétől kapta meg, s miután elolvasta elhatározta, hogy kiadatja. Így lett Anne Frank története világhírű, az írást azóta számos nyelvre lefordítottak, sőt színdarabot, filmet s még operát is írtak belőle.

 

Részlet a Naplóból, 1942-ből. Anna a születésnapjára kapta a naplót:

„Pénteken, június 12-én már reggel hatkor felébredtem. Érthető, hiszen akkor volt a születésnapom. Ilyen korán azonban nem szabad felkelnem. Háromnegyed hétig legyőztem hát a kíváncsiságomat, de tovább nem bírtam. Kiugrottam az ágyból s besiettem az ebédlőbe. Moortje, a macska, fejét lábamhoz dörzsölve üdvözölt.

Alig múlt hét óra, amikor bementem apához és anyához, azután meg a nappaliba s felbontottam a születésnapi csomagokat. Első pillantásom Rád esett, igen, Rád, aki ott vártál rám. Úgy éreztem, Te vagy a legkedvesebb ajándék, amit ezen a napon csak kaphattam. Egy csokor rózsán, egy cserép virágon meg két szál pünkösdi rózsán kívül apától és anyától is sok minden várt rám, de számos ismerősünk sem feledkezett meg rólam.

 

annafrank3

A virágok mellett rengeteg ajándékot találtam az asztalon: laterna magicát, társasjátékot, sok cukorkát, csokoládét, rejtvényalbumot, brosstűt, Joseph Cohen Holland mondák és legendák című könyvét, a Daisy vakációja a hegyekben című kedves ifjúsági regényt és annyi zsebpénzt, hogy abból megvehetem a Görög-római regéket.

Nagyszerű!… Lies értem jött. Elmentünk az iskolába. A szünetben süteménnyel kínáltam tanáraimat és osztálytársaimat, aztán tovább tanultunk.

De most abba kell hagynom a naplóírást. A viszontlátásra. Jaj, de örülök Neked!”

 

 

AK

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása