Fel

Mindenki a fedélzetre!

00003

Mindenki a fedélzetre!

 

2007-ben kalózaink elmentek a világ végére is, hogy szórakoztassák a nézőket, ami nem igazán sikerült; de a készítők nem egy kudarccal akarták befejezni a kalóz-történetet, így hát egy új hajót indítottak útjának: elkészült négy éves késleltetés után az Ismeretlen Vizeken, vagy ahogy azt David Zucker írta (a Horrorra Akadva 4-ről): “A trilógia befejező része, a negyedik.”

 

“Amikor anno befejeztük a harmadik rész forgatását, valahogy volt egy olyan halovány sejtésem, hogy még nem értünk a végére.” – mondta egy interjúban Johnny Depp, aki előre megérezte a folytatást, amiben már – a címből is kiderül – nem a Karib-tengerre fújta őket a szél. A történet a Philip K. Dick-díjas szerző, Tim Powers Ismeretlen Vizeken c. regényéből adaptálták és írták át fogatókönyvnek. Persze eközben úgy kellett ügyeskedniük, hogy a forgatás és az utómunkák költségei beleférjenek a 30 milliós keretbe, ami igazán meglepő a harmadik rész 300 milliós gyártási költségei után. Szerintem ezt elég jól kihasználták, mert a vízi jelenetek, a robbanások (persze az csak CGI volt) és az ugráló sellők mellett belefért még egy minőségi 3D kamera felszerelés is. A forgatás olyan helyszínekre vitte el a készítőket, mint Nagy-Britannia, Los Angeles és Hawaii, ahol annyi eső esett, hogy stábnak nem futotta esőkabátra, ezért Johnny Depp vett kabátot nekik.

Jack Sparrow épp Londonban tevékenykedik, amikor felfigyel arra, hogy egy régi ismerőse az ő bőrébe bújva legénységet toboroz. Jack nem hagyhatja ezt szó nélkül, így hozza őt össze a sors Angelicával, aki újonnan szerzett matrózaival vágna neki egy új kalandnak: felkutatni a Fiatalság Forrását. De versenyezniük kell a spanyolokkal és Feketeszakáll kapitánnyal is, akik szintén igényt tartanak a forrás erejére. Mindezek közben még át kell kelniük a Veszedelmes Sellők Szorosán és megküzdeniük élőhalottakkal.

Négy év hosszú idő és ezalatt sok minden változott a saga-val kapcsolatban. Az első, hogy Will és Elizabeth kiszállt a történetből, női főszereplő hiányában leszerződtette Rob Marshall rendező Penélope Cruz-t. Ahogy említettem, rendező változás is történet, hiszen Gore Verbinski helyére Rob Marshall került, a Chigago és az Egy Gésa Emlékiratai direktora.

 

Viszont kerültek a filmbe olyan jelentéktelen karakterek, mint Philip, a foglyul ejtett fiatal szerzetes és a sellő, Syrena (ez magyarul kicsit viccesen hangzott). Persze ők is szerelmesek lesznek, de mivel jellemük kidolgozatlan, senki sem szurkol nekik…

Aki viszont maradt és maradandót is alkotott az Johnny Depp, aki miatt Jack Sparrow karaktere egy cseppet sem romlott, fantasztikusan hozza a laza kalózt és arc- és testjátéka szintén elismerést érdemel. Továbbá visszatér a féllábú Barbarossa kapitány, (Geoffrey Rush) és Angelica apja is, Feketeszakáll is, a valaha élt legfeketébb lelkű és legsötétebb szívű kalóz is (Ian McShane).

A 3D láz a kalózokat sem kerülte el, és ha már kibővítik a sorozatot, akkor miért ne kaphatna még egy dimenziót? Sok panasz érkezett a nézőktől, hogy az utólag konvertált 3D milyen rossz, de erre csak egy megoldás van: a 3D kamera használata. James Cameron, az Avatar rendezője Vince Pace operatőrrel közösen dolgozta ki a Fusion 3D elnevezésű kamerarendszert, amit először ennél a filmnél használtak, ez az eljárás valószínűleg forradalmasítani fogja a több dimenziós mozizást, mivelhogy ezeket a kamerákat könnyebben lehet mozgatni és ezáltal könnyebb a forgatás is. A következő ilyen technikájú film a Transformers harmadik része lesz.

A jeles színészi játékok és a látvány mellé persze jár is a jól megszokott zene Hans Zimmertől, aki már az előző részekhez is nagyon jó dallamokat komponált és az első rész zenéjéért Grammy-díjra is jelölték.

 

Igaz, a filmben szinte végig ugyanaz a visszatérő motívumot hallhatjuk, de a német zeneszerző előállt egy teljesen új számmal, ami egy-két helyen az Eredet zenéjére emlékeztet (először a sellők feltűnésénél tapasztalhatjuk meg).

Talán a játékidőt kicsit rövidebbre húzhatták volna, de ettől eltekintve igen szórakoztató és humoros kalandfilm volt, ami akár egy új Karib-tenger Kalózai trilógiát indíthat útjának.

 

Piligrim

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása