Fel

“Már óvodás korban érdemes elkezdeni a sakkot” – Polgár Judit világbajnok sakkozó exkluzív interjúja

sakk

“Már óvodás korban érdemes elkezdeni a sakkot” – Polgár Judit világbajnok sakkozó exkluzív interjúja

A 2013-as évben a sakk, mint választható tantárgy várhatóan bekerül a Nemzeti Alaptantervbe (NAT). Ebben nem kis része van Polgár Juditnak, aki a XX. század legeredményesebb, legjobb női sakkozójaként ennek a kezdeményezésnek az élére állt.

Polgár Judit sakkvilágbajnok elmesélte, hogy pár éve együtt utazott egy taxiban Kaszparovval, – aki jelenleg is a sakk Number One-ja, hiszen a világon neki a legmagasabb az Élő-pontszáma – aki meggyőzte őt, hogy tekintélyüket latba vetve – más sakknagyságokkal együtt – érjék el, hogy az EU-ban kerüljön be a nemzeti alaptantervekbe a sakk, mint tantárgy.

Lobbizásuk eredményeképpen 2012-re az eurokratákat maguk mellé állítva, eljutott az ügy oda, hogy az Európai Unió deklarálta ezt a követelményt, elfogadást nyert a törekvés. Így most a nemzeti parlamenteken a sor, hogy ezt átvezessék országaik éppen formálódó, vagy érvényben levő alaptantervein.

Magyarországon is bekerült a sakk, – igaz, csak mint választható tantárgy – a Nemzeti Alaptantervbe – regisztrált a fegyvertényt a sakkvilágbajnok.

Komplex játék

„Három évtizede sakkozom és tisztában vagyok vele, hogy sakk komplexitásánál fogva rendkívül széles spektrumban nevel és oktat. Mára, gyermekeim megszületésével, számomra átrendeződtek a prioritások, ám a sakk misszióként továbbra is az első helyen áll az értékskálámon. Eltökélten küzdök azért, hogy sakk kerüljön be hangsúlyos helyen az iskolarendszerbe” – mondta el Polgár Judit.

Két gyermeke óvodájában sikerült elérnie azt, hogy a kicsik napirendszerűen, persze játékos formában ismerkednek a sakkal, természetesen saját csemetéivel együtt.

Mert mi is a sakk, miben rejlik nagyszerű ereje? – kérdezi Polgár Judit és már sorolja is:

“Gondolkodásforma, amelynek során mindig lehet és kell is számolni a következményekkel.

Stratégia kialakítását segíti.

Játék és valóság közti kapcsolatot megteremti. Játékosan ugyan, de bekövetkező események modellálása aztán az Életben, valóságos viszonyok között nagyon hasznos tapasztalatot ad.

A visszacsatolás, a visszajelzés azonnali.

Megtanít veszteséget elviselni és nyereségnek örülni, áldozatot tudni hoini és kialakítani a hosszú távú gondolkodásra való képességet.”

Polgár Judit szerint a sakkot egy téves nimbusz veszi körül: az, hogy elitsport és csak az élsakk tud megmaradni. Meg kell változtatni ezt az attitűdöt, ugyanis ez a játék az egyik legpotenciálisabb képesség és gondolkodásfejlesztő lehetőség – mondja.

Magyarország az elsők között

Most az a kérdés, melyik ország reagál erre az uniós kezdeményezésre a legadekvátabb és leggyorsabb módon. Erre Magyarországnak minden esélye megvan, hiszen az élsakk elmúlt 100 évének eredményei ezt erősíthetik, hiszen szinte ez a legerősebb magyar sportág. Tehát a kezdeményezés – amelynek jelentőségét a Magyar Sakkszövetség és elnöke Révész Máriusz is felismerte – jelentős sakkszakmai támogatással startolhat és érhet révbe.

Ezért csak biztatni tudom az egyszervolt.hu látogatóit, hogy a valóságban és virtuálisan is sakkozzanak sokat, mert ennek nemcsak most, hanem a való életben is nagy hasznát fogják venni. Erre a gyerekportál keretin belűl is lehetőség van, ugyanis két sakkjáték is szerepel a JÁTÉK rovatban.

Polgár Judit nemrég interaktív tananyag bemutatót is tartott a sakk képesség- és személyiségfejlesztő hatásáról, az LSK-SMART Hungaria kft. országos információs körútjának záró állomásán. Itt egy készülő digitális tananyagfejlesztés alapvetéseivel ismerkedhettek meg a szerencsések. A világbajnok ebből az alkalomból adott exkluziv interjút az egyszervolt.hu látogatóinak.

Sz.Zs.

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása