Fel

Nyitnak a pünkösdi gyerekbirodalmak

Nyitnak a pünkösdi gyerekbirodalmak

Szentendrétől-Kiskunfélegyházáig válogattunk a hétvégi program-kavalkádból.

 

Hagyományosan

 

Aki az igazi hagyományos pünkösdi szokásokra kíváncsi annak a szentendrei skanzenba kell ellátogatnia, ahol Pünkösdi Játékok címmel várják a látogatókat. Itt színes válogatást mutatnak be a vidéki élet zsánerképeiből, a rögtönző vásári komédia és a nagy múltú magyar bábjáték hagyományaiból. A látogatók bevonásával idézik fel a pünkösdi népi szokásokat. Az idén első alkalommal hirdetik meg a Nagy Pünkösdi Csereberét, ahol a gyerekek gyékényen árulhatják az otthonról hozott kinőtt játékaikat, kincseiket, és profi kikiáltótól tanulhatják el az árképzés, az akciók és az alku fortélyait.

 

 

Egészségesen

 

A balatoni szezonnyitó buli Siófokon lesz, ahol már az 1880-as évek óta szinte már hagyományként mindig megrendezik a fesztivált. www.kulturkozpont-siofok.hu

 

A háromnapos programsorozat fénypontja a városon keresztül végigvonuló hagyományos konflisos és néptáncos felvonulás, amely a hajóállomás a célja. Itt egész nap koncertek, gyerekprogramok várják az érdeklődőket.

 

Szintén a Balatonhoz kötődik egy másik pünkösdi szokás, de ez már a Badacsonyban található. Itt tartják ugyanis a Pünkösd vasárnapi tömeges eljegyzést. A helyszín a Rózsakő, ahol még anno Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza is járt, s ehhez kötődik a következő legenda: “Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De elég az is, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak szíve érte fog dobogni.” Most 2010-ben ide várják a szerelmes fiatalokat, hogy ezt a hagyományt tovább vigyék.

 

 

Szőrösen

 

A Bajuszfesztivál, azaz a legnagyobb hazai bajusz rendezvény pünkösd szombatján lesz Kiskunfélegyházán. Ám, aki azt hiszi, hogy ide akármilyen bajusszal ringbe lehet szállni, az nagyon téved. Itt bizony különböző kategóriák vannak: természetes magyar bajusz, kifent magyar bajusz, csüngő bajusz, vendég bajusz. Tehát bajuszra fel, mert Kiskunfélegyházán egész nap a bajuszról fog szólni, no meg egy kis mulatság is lesz, bábszínházzal, huszárbemutatóval és sok-sok zenével, tánccal. www.bajuszfesztival.hu

 

 

Digitálisan

S, hogy hogyan lehet digitális pünkösdkirály a gyermekünk? Nos, aki ilyen babérokra vágyik, annak most szombaton a Millenárisra kell elmennie, ahol az egész napos kézműves foglalkozások, színház és zene mellett most a nagyobb gyerekekre is gondoltak, a digitális játszóházban különleges multimédiás programokkal várnak mindenkit. Az ide érkező gyermekek – szüleikkel együtt – olyan játékokat próbálhatnak ki, amelyek bevezetik őket a digitalizált hétköznapokba, illetve tapasztalatot szerezhetnek digitális világunk néhány kevésbé ismert eszközhasználatában.

 

 

Almásy Katalin

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása