Fel

Joystickkal az űrbe

Joystickkal az űrbe

Milyen lehet a 32 évvel ezelőtt készült játékprogramokat történelmi távlatból szemlélni? A Space Invaders mellett, amelyben egy jobbra-balra mozgatható űrhajóval kell kilőni a földönkívüli támadókat olyan klasszikusnak számító játékprogramokat is találhat a kiállításon a lelkes érdeklődő, mint a Pac Man, vagy a Prince of Persia.

 

Tomohiro Nishikado 1978-ban mutatta be a nagyközönségnek azóta legendássá vált játékát, a Space Invaderst, melyben egy jobbra-balra mozgatható űrhajóval kell kilőni a felülről tömött sorokban támadó idegeneket. A japán programozó gyakorlatilag új korszakot indított el, hisz egy egész generációt rákapatott a számítógépes játékokra – a nemzedék azóta felnőtt, a technika pedig rengeteget fejlődött, így az akkori programokat ma már szinte történelmi távlatból tudjuk szemlélni.

 

 

 

 

A videojáték ma már történelem

 

Nem meglepő tehát, hogy a Csokonai Művelődési Ház már tavaly és idén is előrukkolt egy-egy kiállítással, amely rengeteg videojátékot és kvarcjátékot vonultatott fel. A Közlekedési Múzeum azonban tovább tágította a bemutatandó tárgyak körét, így az „ősi” számítógépek (mint a Commodore-64 vagy a ZX Spectrum) és azok alkalmazásai mellett igazi félkarú rablót, pókergépet vagy tévére köthető játékot (például a klasszikus Videoton tévéjátékot) is kipróbálhatnak a látogatók.

A múzeum a május 20-i megnyitót is stílusossá varázsolta: az eseményen a Budapest Micro együttes játszott, régi számítógépek és konzolok hanghatásaiból, a hangchipjeik által keltett zajokból állítva össze zenéjét. Ennek meghallgatására a kiállítás keretében már nincs lehetőség, de a remek szórakozás így is garantált az egész család – vagy legalábbis a család férfi tagjai – számára.

 

 

Korábban is hallhattunk előadásokat

 

A múzeum számítástechnikai gyűjteményének kurátora, Képes Gábor egyébként már a kiállítás megnyitása előtt tartott előadásokat arról, hogy a hőskor videojátékai miként formálták a jelenkor vizuális világát, illetve hogy az informatika hogyan vált mindennapi életünk részévé. A bemutatót akkor olyan, ritkaságszámba menő tárgyakkal tarkította, mint az első kazettás floppy vagy a Gamma-Juhász lőelemképző (hadviselésben alkalmazott technika, tulajdonképpen egy analóg számítógép, amely gyorsan és automatikusan számolta ki a közeledő repülőgép lelövéséhez szükséges lőelemeket).

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása