Fel

Számolhatunk már 3 évesen is!

szamolos1

Számolhatunk már 3 évesen is!

 

Számolhatunk már 3 évesen is! Hogyan? Hogyan tanítsuk meg, ha gyermekünk még olvasni és írni sem tud? Egyszerű! Mutatjuk hogyan segítheted a tanulását!

pixel

pixel

szamolos1

3 éves kortól már érdemes ezzel foglalkozni, mert a kicsik ebben a korban már nem csak a saját világuk csodálatával töltik az idejüket, hanem a külvilág másolásával, a szülők utánozásával is. Tehát amit anya meg apa tud, azt én is tudni akarom. Így könnyedén eljuthatunk a számolás elsajátításához.

Szükségünk lesz hozzá szivacsból készült számjegyekre, esetleg papírból vagy más puha anyagból kivágott számok is tökéletesen megfelelnek.

 

szamolos2

Mindenek előtt kell egy mondóka

Azok a gyerekek, akik még írni-olvasni nem tudnak, legtöbbet a dalokból és mondókákból tanulnak, amelyeket gyakran hallanak. Számukra az írott szöveg semmilyen információtartalommal nem bír, csak is a látott és hallott dolgokra fókuszálnak, ám ezekből sokkal több mindent leszűrnek, mint mi felnőttek. Valószínűleg több számokkal kapcsolatos mondóka is van, de egyet biztosan mindannyian ismerünk. Ez pedig az egy, megérett a meggy…

Egy, megérett a meggy,

Kettő, csipkebokor vessző,

Három, te leszel a párom,

Négy, dörög az ég,

Öt, megérett a tök,

Hat, hasad a pad,

Hét, kenyeret süt a pék,

Nyolc, üres a polc,

Kilenc, Kis Ferenc,

Tíz, tiszta víz, ha nem tiszta vidd vissza, majd a szamár megissza.

Tehát ahhoz, hogy sikeres legyen a számok megtanulása, először a mondókát kell megtanulni. A mondóka tanulása közben érdemes minden soron következő számjegyet felmutatni a kicsinek, hogy tudja, melyik hogy néz ki.

 

szamolos3

A mondókát és a számok felismerését jól be kell gyakorolni.

Gyermekünknek biztosnak kell lennie abban, hogy melyik szó melyik számot jelöli a mondókában, ezért kell minden alkalommal felmutatni az említett szám képét.

Ha ez már biztosan megy, akkor jön a turpisság.

Helyezzük el a földön sorba rendezve a számjegyeket.

Egy kis segítséggel valószínűleg a kicsi ezt is meg tudja már oldani.

 

szamolos4

Keressünk egy “pálcát”, amivel gyermekünk mutatni tud. Akár egy fakanál vagy egy légycsapó is megteszi.

A feladat a következő: A mondóka nélkül is fel kell ismernie az általunk kimondott számot. Ha megtalálta, hogy melyiknek hol van a helye a sorban, akkor arra rácsap egy nagyot a pálcájával. Hiszen egy kicsit rombolni is kell, különben mitől játék a játék! Mi pedig újra és újra kérjük, hogy mutassa meg melyik a 2-es, a 7-es, a 3-as vagy a 4-es.

A gyerekek általában szokták élvezni ezt a játékot és közben nem is veszik észre mennyit tanulnak. Érdemes kipróbálni, ha van egy kis időnk, tanítsuk meg neki a mondókát is!

 

 

Forrás: kicsisziv.hu

 

 

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása