Színes falu
Magyarország kulturálisan és nemzeti tekintetben meglehetősen homogén ország, a bevándorlók – és ezzel együtt a magyartól jelentősen eltérő kultúrák – csak az utóbbi három évtizedben jelentek meg nagyobb számban. A más kultúrákból érkező bevándorlók alacsony száma ellenére köztudottan erős a migránsokkal kapcsolatos társadalmi elutasítás, ami nagyban nehezíti a bevándorlók beilleszkedését. A magyarok európai viszonylatban gyakran elutasítóak a más kultúrából érkezett bevándorlókkal szemben, elzárkóznak a másságtól, a multikulturalizmust a nemzeti kultúrára fenyegetésként élik meg.
Sajnos csak kevesen ismerik fel a bevándorlásban rejlő kiaknázatlan előnyöket: a migránsok által hozott kulturális értékek nem károsítják a magyar kultúrát, hanem színesítik, gazdagítják azt.
Projektünk célcsoportját elsősorban a gyerekek képezik. Meggyőződésünk, hogy ha náluk sikerül felkelteni az érdeklődést más kultúrák iránt, akkor a későbbiekben is pozitívan viszonyulnak a bevándorlókhoz. A Kastner&Partners Budapestnek az elmúlt években több, az idegenellenesség leküzdését célzó projektje volt. A projektek megvalósítása során ismertük fel, hogy az olyan események, ahol személyes interkulturális párbeszéd alakul ki magyarok és bevándorlók között, mély és tartós változást tudnak elérni. A rendezvényen a bevándorlók kulturális értékeiket közvetlenül, szórakoztató, játékos formában tudják bemutatni az érdeklődők számára, így egy személyes csatornán keresztül alakulhat ki jobb megértés a különböző kultúrák között.
4 hétvégén keresztül egy színes kis falut keltünk életre a Gyerek Sziget ideje alatt. Felállítunk 3 sátrat, melyben egyenként 15-25 gyerek fér el és egy színpadi nézőteret, ahol 100–150 ember fér el. A „Színes Faluban” vietnámi, közel-keleti, afrikai bevándorló közösségek 2-2 tagja magyar játékmesterekkel együtt segíti a gyerekeket a kézműves játékok elkészítésében, és az adott közösségek játékos formában. A gyerekek beléphetnek egy varázslatos világba, melyet a bevándorlói közösségek tagjainak köszönhetnek.
A gyermek és ifjúsági lakosság számára a „Színes Falu” programját 4 alkalommal 3 helyszínen valósítjuk meg: a Budapesti Művelődési Központban, a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban, és a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A rendezvénysorozat kísérőprogramjaként szakmai fórumokat szervezünk, ahol a kulturális szakemberek megismerkedhetnek a migráns témával, szervezetekkel, igényeikkel, kéréseikkel, ötleteikkel. Érzékenyíteni kívánjuk a közművelődésben dolgozó szakembereket, ráirányítani a figyelmet más kultúrák megismerését és befogadását elősegítő interkulturális események fontosságára. Célunk, hogy az egyes, a fővárosban élő népcsoportok kultúráját jobban megismerhessék a helyi lakosok, ezáltal befogadó attitűdjük erősödjék. A mintaprogram sorozat mellett 2 közművelődési fórumot szervezünk, ahol migránsok, szervezeteik és a művelődésszervezők számára kínálunk bemutatkozási, találkozási alkalmat.
A második és harmadikos tanulóknak rajzpályázatot hirdetünk, aminek a központi témája a multikulturális együttélés. Egy kis oktatófüzet segít bevezetni a bevándorlás témáját, ami alapján a gyerekek akár saját tapasztalataikat is beleszőhetik a műveikbe. Minden osztályból az 5 legjobb rajzot ajándékpólókkal jutalmazzuk, illetve a Gyerek Szigeten kiállítjuk, és a honlapon is megjelentetjük.
- Program:
2014. február 22. szombat, 10 óra
A rendezvény ingyenes!
Budapesti Művelődési Központ, 1119 Budapest, Etele út 55.
Afrikai mese, bábelőadás
Kézműves foglalkozások
Mongol mese, bábelőadás