Fel

Színházi Biennálé győztesei

X.Biennale-dijak_foto-Kolibri-Szinhaz-768x291

Színházi Biennálé győztesei

 

Óriási érdeklődés mellett sikeresen lezajlott március 28. és április 3. között a X. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, ahol 38 előadás és változatos szakmai programok közül válogathatott a közönség. A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár tizedik alkalommal megrendezett seregszemlére Székely Andrea bábművész, rendező válogatta a versenyprogramban szereplő 22 előadást és színházi nevelési programot. A versenyelőadások mellett tematikus fókuszprogramok, valamint neves külföldi társulatok produkciói gazdagították a Biennálé műsorát.

Emma-csondje_foto-Albert-Kinga-768x513

 

Az április 2-án szombaton este megrendezett díjátadó ünnepséget Olt Tamás, a Csiky Gergely Színház művészeti igazgatója nyitotta meg, majd Novák János, az ASSITEJ Magyar Központ elnőke és a Biennálé művészeti vezetője üdvözölte a fesztivál résztvevőit és köszönetet mondott a szervezőknek és a fellépőknek a színvonalas rendezvényért. A Sándor L. István vezette szakmai zsűri – Turbuly LillaHarangi MáriaLőrinc Katalin és Fándly Csaba – a két fődíj mellett tíz külön kategóriában osztott ki elismeréseket.

A X. Kaposvári ASSITEJ Biennálé díjazottjai:

ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT ÜVEGHEGY-DÍJ

A legjobb gyermekszínházi előadásnak

Kolibri Színház: Emma csöndje (rendező: Kuthy Ágnes)

ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT ÜVEGHEGY-DÍJ

A legjobb ifjúsági színházi előadásnak

Weöres Sándor Színház, Mesebolt Bábszínház, Kabóca Bábszínház:

Szólít a szörny (rendező: Vidovszky György)

KOVÁCS ILDIKÓ-DÍJ

2022BiennaleKreativ-1024x638

A legjobb gyermekszínházi rendező

Bartal Kiss Rita

(Volt egyszer egy…, Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház)

 

KELETI ISTVÁN-DÍJ

Színészi díj ifjúsági színházi előadásban nyújtott teljesítményért

Grisnik Petra, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid

(A méhek istene, Kolibri Színház)

KEMÉNY HENRIK-DÍJ

Színészi díj gyerekszínházi előadásban nyújtott teljesítményért

Pájer Alma Virág

(Mire gondol Alma?, Budapest Bábszínház)

 

KOÓS IVÁN-DÍJ

a legjobb látványtervezésért

Hoffer Károly

(Apa lánya, Budapest Bábszínház)

 

BÉKÉS PÁL-DÍJ

a legjobb szerzőnek

Pass Andrea: Újvilág

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA

a legeredetibb érzékenyítő előadásnak

Nézőművészeti Kft. – Manna: Kalap

 

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA

a legjobb színházi nevelési előadásnak

Nemzeti Táncszínház, Duna Táncműhely, Káva: Talpuk alatt

 

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA

a legjobban mozgó bábszínházi társulatnak

Vaskakas Bábszínház: Vuk

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA

a legjobb mesejátéknak

Vojtina Bábszínház: A libapásztorlány

 

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA

a legjobb kísérőzenének

Szegedi Nemzeti Színház, Gyüdi Eszter, Időfutár

A HALLGATÓI ZSŰRI KÜLÖNDÍJA

Gyermekszínházi kategóriában: Kolibri Színház: Emma csöndje

Ifjúsági színházi kategóriában: Nézőművészeti Kft – Manna: Kalap

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása