Fel

Tisztálkodási ABC

tisztasag1

Tisztálkodási ABC

Tanítsd tisztálkodni a gyerekedet. Avagy a pelenkázás és bili korszak után is fontos a tisztaság, főleg akkor, ha ezt a gyerekeknek maguknak kell elvégezniük.
pixel

pixel

 

tisztasag5

 

Pelenka után bili

A gyerekünk tisztasága, az egyik legfontosabb minden szülő számára. Hiszen már a pelenkás korszakban – főleg akkor a legjobban – odafigyelünk rájuk. Nem mindegy, hogy milyen törlőkendőt, milyen krémet használunk. Óvjuk, védjük a bőrüket.

A biliztetés korszakában is nagy figyelmet kap a higiénia, a mosdás. Viszont, mikor a gyerekek óvodába kezdenek járni, valahogy elfelejtjük őket megtanítani, hogy mit és hogyan kell a WC-ben intézni. Pedig ez legalább olyan fontos, mint például a kézmosás.

 

tisztasag4

 

Bili után önálló vécézés

Amíg a dadus nénik segítenek a kisebbeknek az óvodában, addig nincs nagy gond. Viszont számos gyereknél már az iskola megkezdésekor is gondot jelent, hogy hogyan használja  a WC-papírt. Egyáltalán a használat is gond szokott lenni.

 

tisztasag2

 

Fontos!

Kislányoknál: mikor nagyvécézett, akkor a popsiját elölről hátulra törölje ki! Így elkerülhetőek, hogy esetleges bacilusok bejussanak a puncijukba. Amikor meg csak kis vécézik, akkor pedig hátulról előre használja a wc-papírt! Lehet, hogy sok családban ez tabu téma, s némely olvasót ez meghökkent, de én úgy gondolom, hogy ez egy alapvető tudás, amit minden kicsinek tudnia kell! Ugyanúgy, hogy wc-zés után kezet mos!!!!

 

Idegen WC használata!

Utazás közben, rendezvényeken, színházban, moziban ha ki kell menni velük, akkor érdemes venni papír WCdeszka takarót, vagy higiénikus kiskendőt magunknál tartani, s azzal letörölni a deszkát. De ha nincs egyik sem nálunk, akkor tanítsuk meg őket, hogy rakják körbe a deszkát WC-papírral, vagy mi rakjuk oda nekik!

Tanács!

Idegen WC-nél használat előtt öblítsük le, mert így az előzőleg használt vizet felfrissítjük, s az onnan felszálló bacilusokat lemoshatjuk!

 

tisztasag3

 

 

Esti mosakodás

Nincs is annál kínosabb, mikor már a 7-8 éves kisfiúnak az anyukája mossa meg a megmosni valót. Már kiskorban fontos, hogy tanítsuk meg a fiúknak, hogy miképp kell ezt tisztán tartaniuk. Magyarázzuk el nekik, hogy miért fontos ez. Mire figyeljen. S bízzunk bennük, hogy ők már nagyfiúként ezt meg tudják csinálni. Persze megkérdezni meglehet egy-egy fürdés után, hogy mindent megmostál–e? De ezt se vigyük túlzásba!

 

tisztasag6

 

 

Ha baj lenne!

Amikor úgy érezzük, hogy bármilyen kiütés, hólyag, bármilyen bőrelváltozás van a gyerekek nemi szervén, esetleg viszket, akkor érdemes a házi patika legegyszerűbb fortélyaihoz nyúlni.

Teafaolaj: a legjobb ilyenkor párcseppet cseppenteni az érintett részre. A teafa hatóanyagai fertőtlenítik a bőrt, baktériumölő hatása miatt hamar gyógyítania is fogja. Kicsit kellemetlen lehet a szaga, de ezt is beszéljük meg a gyerekkel, hogy egy kicsit furcsa illata lesz, de pont ez kell neki, hogy meggyógyuljon!

Amikor viszont már nagyobb baj van, akkor viszont irány az orvos, a speciális kezelés!

AK

Nincsenek hozzászólások

Komment hozzáadása