„A tolószék nem akadályozott meg abban, hogy elérjem az álmaimat”

Látszólag mesébe illően indult Bíró Szabolcs élete: őt és egymást is nagyon szerető szülők, sokat kiránduló család, egy testvér, akivel együtt éltek a középkori mesék bűvkörében, kardoztak, várakat látogattak, csatahelyszíneken barangoltak. Így ment ez egészen Szabi kamaszkoráig, amikor is kettős tragédia sújtotta a családot: a fiatalembernek váratlanul meghalt az édesapja, ő maga pedig pár évvel később veleszületett izomsorvadása miatt kerekesszékbe kényszerült.

„Zavarba ejtő, ha azt mondják, példakép vagyok”

Szabi azonban egyetlen pillanatra sem mondott le önmagáról, az életéről, és mára igazi példaképként tartják számon. A regényíró sikeres pályája és családi élete reményt ad mindenkinek, akinek valamilyen egészségi probléma nehezíti a mindennapjait. „Számomra zavarba ejtő, ha azt mondják, példakép vagyok – meséli Szabi. – Nem tudom megszokni, már csak azért sem, mert ismerem a hibáimat, a korlátaimat, és ha dicsérnek, mindig ezek jutnak eszembe. Sokan csodálkoznak azon, hogy 29 évesen már kiforrott pályám és családom van, én egy ilyen koravén pasi vagyok. Talán mert a betegségem miatt sosem tudhatom, mennyi idő adatik még nekem. Igaz, ezt más sem tudhatja” – nevet Szabi, majd hozzáteszi, szerencsére az izomsorvadás legenyhébb fajtáját „kapta” a sorstól, amely csupán a végtagjaira terjed ki, a szerveire nincs romboló hatással. „Mindig azt nézem, minek lehet örülni – folytatja Szabi. – Igaz, tolószékes vagyok, de szilárdan tudok ülni, és rendszeresen gyógytornázom, sokat tekerek a székemmel a falunkban, hogy ez így is maradjon. Reggelente, amikor elmegy itthonról a feleségem és a kisfiam, egész napra egyedül maradok, és amellett, hogy tökéletesen ellátom magam, még a házimunka egy részét is megcsinálom. Mivel évek óta történelmi regényeket írok, rengeteg kutatómunkát végzek, majd lepötyögöm az aktuális fejezetet a számítógépen. Így telnek a napjaim. Már amikor épp nem vagyok turnén.”

„Szeretek öniróniával állni az élethez”

Merthogy Szabi rengeteget járja Szlovákiát (a Dunaszerdahely melletti Kisudvarnokban él) és Magyarországot is a székirodalmi könyvturnéval – mint mondja, ez a nem mindennapi elnevezés a munkásságát illetően egy átmulatott éjszaka hajnalán született. „Társasági ember vagyok, sok barátom van, és nagyon szeretek beszélgetni, szórakozni – meséli Szabi.

“Amikor életemben először úgy jelent meg könyvem, hogy már nem én fizettem érte, hanem honoráriumot kaptam, meghívtam a legjobb barátaimat bulizni. Hajnalban, hazafelé már nem voltunk szomjasak, és egy lány a társaságból megkérdezte: Szabi, akkor, amit te írsz, az voltaképpen milyen műfaj? Mire egy barátunk röhögve rávágta: székirodalom. Mindannyian szakadtunk a nevetéstől, de az elnevezés maradt.”

Egyrészt azért, mert szeretek kellő öniróniával állni az élethez, másrészt régebben krimiket és kalandregényeket írtam, az elmúlt években történelmi regényeket, de korántsem biztos, hogy ez mindig így marad. Nagyon színes a palettám, és a székirodalom kifejezés az, ami tökéletesen lefedi.” A szerző a legutóbbi több hónapos könyvturnéja alkalmával egyedi stábtrikót is készíttetett az őt kísérő, segítő barátainak. „Egyszerű trikó volt, az elején három jelképpel: egy ággyal, egy pár evőeszközzel és egy tolószékes fazonnal, pont abban a stílusban, ahogyan az autópálya szélén kiírják a benzinkutakat és pihenőket” – meséli Szabi, és még mindig nevet az emléken.

„Lebontottam a szerelmem körül a falakat”

Szabi legfőbb kritikusa és segítsége az írásban a felesége, Ági, akit egy dunaszerdahelyi könyvbemutatója alkalmával ismert meg. Mint mondja, teljesen magával ragadta az elképesztően okos és művelt, nála nyolc évvel idősebb nő. „Hogy levegyem a lábáról, hétről hétre különleges randikat találtam ki. Hol koncertre vittem, hol kiállításra, hol sétálni és vacsorázni, és mindent elkövettem, hogy lebontsam a körülötte lévő falakat. Merthogy Ági a korkülönbségünk miatt és a tolószékes mivoltomból fakadóan is tartott attól, mi lesz kettőnkkel a jövőben. Ám ahogy telt az idő, látta, hogy mindez semmit nem befolyásol, így amikor megkértem a kezét, igent mondott. Két évvel később megszületett a kisfiunk is, ami elég erős nyomaték volt az égiektől arra, hogy a mi szerelmünknek igenis van létjogosultsága.”

Szabinak, mint mondja, korábban nem volt szerencséje a nőkkel: minden kapcsolata csak egy-két hónapig tartott, de Ági esetében azonnal érezte, hogy ez valami más lesz. A szakmai örömök mellett tehát – annak dacára, hogy extra nehezített pályán mozog – megtalálta a magánéleti boldogságot is.

“Bármit hozzon is nekünk az élet vagy épp az adottságaink, a legfontosabb, hogy megtaláljuk azt a tevékenységet, amiben a legnagyobb örömünket leljük.”

Számomra ez az irodalom. Ne zárkózzunk be, ha bajunk van, akkor sem, beszélgessünk, keressünk barátokat és szerezzünk életre szóló élményeket. Persze, vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni, de az csak rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk a problémákhoz. Nekem is vannak rosszabb napjaim, amikor mélyponton vagyok, és kriplinek érzem magam, de olyankor felöltözöm, tekerek egyet a székemmel az ország legszebb falujában, és beülök valamelyik barátommal egy jó sörre.

“Úgy érzem, ha szerető emberek vesznek körül, nekem mindenem megvan” – búcsúzik mosolyogva Szabolcs.

Szurovecz Kitti

forrás: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20171120/biro-szabolcs-kerekesszekes-iro/